Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 16 (311. szám) - Az ülésnap megnyitása - "Családpolitikai vitanap" című politikai vita - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - HEGYI GYULA (MSZP): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - PALLAG LÁSZLÓ (FKGP):
1871 egyedülállóknak is, másfelől bővítenék a helybeli foglalkoztatási lehetőségeket, éppen azok számára, akiket a versenyszféra akkor sem fog igényelni, ha erőteljes ebb lesz a gazdasági fellendülés. Ebbe az irányba teszünk most kezdeti lépéseket - ezt örömmel lehet nyugtázni - a közhasznú szervezetekről szóló törvény elfogadásával vagy a foglalkoztatási törvény most következő módosításával. De ezek még nem elégségesek . Széles körű, összehangolt tevékenységsorozatra van szükség, és elsődlegesen szemléletváltásra. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Kétperces idő keretben adok szót Hegyi Gyula úrnak, Magyar Szocialista Párt. HEGYI GYULA (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Nagyon örültem Szabó Rudolfné képviselőtársam felszólalásának, magam is azt hiszem, hogy a foglalkoztatáspolitikát nem lehet kü lönválasztani a családpolitikától; nagyon fontos szerepe van a munkahelyteremtésnek az egészséges családok megőrzésében, támogatásában. Külön örülök annak, hogy Szabó Rudolfné, SZDSZes képviselő asszony kitért a nonprofit vagy más néven közhasznú szerveze tekre, amelyeknek fontos szerepük lehet a munkahelyteremtésben, az átképzésben. Sajnos azonban előttünk van az a nonprofittörvény, amelyet egyébként a művelődési tárca terjesztett be, és amelyben a munkahelyteremtés, az átképzés nem szerepel a közhasznú sz ervezetek számára javasolt támogatandó célok között. Szabó Rudolfné felszólalását melegen támogatom, üdvözlöm, és őszintén remélem, hogy amikor a szocialista párti képviselők meg fogják tenni azt a módosító indítványt, hogy a munkahelyteremtés, az átképzés , általában a foglalkoztatáspolitikai célok támogatása is lehessen közhasznú civil szervezetek feladata, akkor ő és frakciója támogatni fogja ezt a javaslatot (Szabó Rudolfné bólogat.) , és akkor közelebb kerülünk ahhoz a célhoz, amelyet szeretnénk. Ha még lesz időm felszólalni, akkor magam is szeretnék a foglalkoztatáspolitika és a családpolitika európai összefüggéseiről hosszabban is szólni. Köszönöm a lehetőséget. ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Szólásra következik Pallag László úr, Füg getlen Kisgazdapárt; szólásra készül Csizmár Gábor úr, Magyar Szocialista Párt. Megadom a szót Pallag László úrnak. PALLAG LÁSZLÓ (FKGP) : Köszönöm, alelnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt történelmi alapokon működve merít a tör ténelemből a jelen kérdésben is. A családpolitikai vitanapon is úgy érezzük, hogy vissza kell tekintetnünk ahhoz, hogy folyamatában tudjuk látni ezt a kérdést. A magyarság történelmének messze látszó mérföldköve Szent István műve, a számunkra csupa nagybet űvel írandó "ÁLLAMALAPÍTÁS", amely 1100 éve csakúgy, mint ma is, nemzeti létünknek azt az iránymutató, de egyben kérdő üzenetét is hordozza, amelyet "Quo vadis, Hungaria?", azaz "Merre tartasz, Magyarország?"képpen fogalmazhatunk meg. Nem célom a magyarsá g keresztstációit a trianoni golgotáig végigkeseregni, annál inkább szeretném, hogy a Független Kisgazdapárt "Isten, haza, család" jelszavának fényében néhány szót szenteljek nemzetünk legnagyobb sorskérdésének, a megmaradásnak, amelynek legfontosabb alapj a a család. Bizakodva hangsúlyozom, hogy a magyar vidék, amelynek érdekeit igazán fennen a mai politikai tapasztalatok alapján a kisgazda program képviseli, mint annyiszor a történelem folyamán, ráérez józan eszével tennivalóira.