Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. szeptember 9 (295. szám) - Döntés önálló indítványok kivételes és sürgős eljárásban történő tárgyalásáról - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
160 vetőmagvak és vegetatív szaporítóanyagok előállításáról és forgalmazásáró l szóló '96. évi LXXI. törvény. E törvény értelmében a géntechnológiával módosított növényfajták állami elismeréséhez szükséges kísérleti vizsgálatok csak a külön törvényben előírt eljárás lefolytatását követően kezdhetők meg. Ezért a géntechnológiával mód osított növényfajták állami elismeréséhez szükséges kísérleti vizsgálatok lefolytatása szükségessé teszi, hogy a T/4754. számú törvényjavaslat minél előbb hatályba léphessen. A T/4754. számú törvényjavaslat törvényes kereteket biztosít a géntechnológiával módosított szervezetek környezetbe való kibocsátására és forgalomba hozására. A törvényi szabályozás lehetővé teszi az engedélyhez kötött géntechnológiai módosítások ellenőrizhetőségét is. Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Ma czó Ágnes) : Én is köszönöm. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést: egyetérte az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásával? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 204 igen szavazattal, 96 ellenében, 9 t artózkodással az előterjesztést nem tárgyalja kivételes eljárásban. Döntés önálló indítványok kivételes és sürgős eljárásban történő tárgyalásáról ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Buzás Sándor és képviselőtársai kivétele s és sürgős tárgyalást kérve benyújtották a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. számú törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslatot, T/4639. számon. Kérdezem az előterjesztőket: kívánjae valamelyikük a kivételes eljárást indokolni? Buzás Sándor neve jelent meg a gépen. Tévedés történt. Nem kívánják indokolni. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést: egyetérte az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásával? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlé s 249 igen szavazattal, 61 ellenében, 4 tartózkodással az előterjesztést nem tárgyalja kivételes eljárásban. (17.20) Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztők kérték a törvényjavaslat sürgős tárgyalását. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetérte ezzel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 259 igen szavazattal, 48 ellenében, 3 tartózkodással a törvényjavaslatot sürgős tárgyalásba vette. Pusztai Csaba és Göndör István képviselő urak kivételes és sürgős tárgyalás t kérve nyújtották be a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. számú törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslatot T/4599. számon. Kérdezem az előterjesztőket, hogy kívánjáke a kivételes eljárást indokolni. Göndör István képviselő úr jelentkezett. M egadom a szót. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kérem, hogy támogassák a közúti közlekedésről szóló törvényjavaslatra vonatkozó nagyon rövid, mindössze két paragrafusból álló módosító indítvá nyunkat, ami a közúti jelzések elhelyezéséről szól. Indokunk a kivételes eljárásra, mint már említettem, hogy egyszerű, két paragrafusból áll a módosítás. Ezen túl a közúti jelzések megfelelő láthatása a közúti közlekedésben részt vevő minden