Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 13 (308. szám) - Bejelentés mentelmi ügyről - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
1491 Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Néppárt tavaly nyáron megfogalmazta politizálásának etikai normáit. Naivul hitt abban, hogy a közélet szereplői talán ráéreznek arra, önként illenék követni a példát. Sajnos tévedtünk. Történt ugyanis, hogy az egyik közalapítvány kuratóriumának elnöke lemondott, és a konkurenciához szegődött, és minden információt, amit közel másfél év alatt megismerhetett, elvitte a konkurenciához. Tiltja a törvény? Sajnos nem. Tehát ez sem ütközik semmibe, nem sért semmit? De igen! (15.40) Mert aki magára ölti a közéleti szereplés tógáját, az ne csodálkozzék azon, hogy tógája messze világít - hangzik a mondás. A köz szereplőinek persze többet el kell, illetve el kellene tűrniük, mert magas a mérce, mert magasan kellene hogy legyen a mérce. De mi a mérce? A törvény? Vagy valami más? A köz szereplőinek belső, saját mércéire is szükség van, vagy kellene hogy legyen - hogy amit a törvény nem tilt, de mégsem szabad, azt ne tegye. Valami olyasmi, amit tartásnak, önkor látozó etikának vagy tisztességnek szokás nevezni, olyasmi, hogy ha nincs is törvény szabta összeférhetetlenség, akkor sem illik kihasználni a joghézagot. Ez persze, nemcsak egy kurátorra, hanem a rossz példával elöl járó kormányra is vonatkozik. A köz sze replőjének kötelessége, kötelessége lett volna a közjóért, a közmédiumért, annak hallgatóiért és művelőiért dolgozni. Ám az elnök - közalapítványi pünkösdi királykodása után - a közmédium minden, a konkurencia számára fontos adatával távozott a magánszférá ba. Persze tudjuk, nem tiltja a törvény. De más sem? A közmédium eleve hátrányos helyzetben van. A kormány nem tartja be a médiumtörvénynek nemcsak a szellemét, de a betűjét sem. Évente a feles költségvetési törvényben módosítja a kétharmados törvényt, kén yérekedvére. A média adósságai, melyeket nem közalapítványi részvénytársasági időben halmoztak fel, nyomasztóak. A kormány nem akarja kifizetni a törvényben előírt módon a műsorsugárzási díjat, annak csak egy részére alkuszik. A közmédium az éves költségv etési viták szereplőjévé válik, a törvénnyel ellentétesen autonómiája veszélyben van. Különösen veszélyes ez az állapot most, amikor az alkotmányosság kérdésében soha nem látott mértékben kiéleződött a helyzet. Kegy kérdése immár, hogy a média világhírű mű vészeti együttesei életben maradnake vagy sem. Az is lehet, hogy kurtítani kell a külföldre szóló adásokat. A közmédium óriási erőfeszítések árán mégis működik, és készül a versenyre azokkal a magán, illetve kereskedelmi médiumokkal, amelyek most pályázn ak az Országos Rádió és Televízió Testületnél, s amelyek egyike a leköszönt és minden információ birtokában lévő volt - kormánypárt delegálta - kuratóriumi elnök vezényletével próbál tisztességtelen versenyelőnyhöz jutni. Vétkesek közt cinkos, aki néma. Mi szóltunk. (Taps az ellenzék padsoraiból.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! A keddi napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett dr. Lamperth Mónika frakcióvezetőhelyettes asszony, MSZP; Lányi Zsolt frakcióvezetőhelyettes úr, Független Kisgazdapárt; Barsiné Pataky Etelka frakcióvezetőhelyettes asszony, MDNP; Pokorni Zoltán frakcióvezető, Fidesz; dr. Dávid Ibolya frakcióvezetőhelyettes asszony, MDF. Bejelentés mentelmi ügyről ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a Szentesi Városi Bíróságtól rágalmazás vétsége miatt megkeresés érkezett Hajdú János képviselő úr, MSZP, ügyében. A megkeresést a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságnak kiadtam.