Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. szeptember 9 (295. szám) - Dr. Sepsey Tamás (MDF) - a miniszterelnökhöz - "Mikor tesz eleget a kormány az Alkotmánybíróság 37/1996.(IX.4.) AB-határozatában foglaltaknak és terjeszti az Országgyűlés elé a nemzetközi szerződésekkel okozott vagyonikárok kárpótlásáról szóló törvény... - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SEPSEY TAMÁS (MDF):
150 elismeri az eddig megtett intézkedések, felhívások eredményeit, a tárcák, az önkormányzatok és a civil szervezetek erő feszítéseit a parlagfű virágzásának megelőzésére. Bármelyik oldalról nézzük a kérdést, ennek visszaszorítására szinte az egyetlen lehetőség az elhanyagolt területek karbantartása, a különböző tulajdonú földek, közterületek, út menti sávok rendszeres kaszál ása. Ez nem lehet egyetlen tárca vagy szervezet feladata, ehhez minden érdekelt közös odafigyelésére és munkájára van szükség. Amikor a földtörvényről folyik a vita a parlamentben, akkor azt kérem képviselőtársaimtól és különösen ellenzéki képviselőtársaim tól, hogy a parlagfűre is gondoljanak a vita során. Az ÁNTSZ munkatársai már tavaly óta intenzív felvilágosító tevékenységet folytatnak. Idén a nemzeti közegészségügyi akcióprogram költségvetéséből 10 millió forintot fordítottak ehhez szóróanyagok, plakáto k elkészítésére, a média igénybevételére. A felvilágosító munka eredményességét azonban az jelenti, ha azok, akiknek e gyomnövény irtását el kell végezniük - azaz a helyi önkormányzatok, a közutakért, a vasutakért felelősök, az erdőtulajdonosok és a termés zetvédelmi területek felügyelői - valóban eleget tesznek e kötelezettségüknek. Szeretném megnyugtatni képviselőtársamat, hogy a felvilágosító munka céljaira a tárca a jövő évi költségvetés tervezésénél az ez évinél nagyobb összeget szerepeltet. A költségve tési támogatással összefüggésben fontos felhívni a figyelmet arra a lehetőségre is, hogy a közhasznú foglalkoztatás kiterjedhet a megyei munkaügyi központokkal együttműködve a gyomnövények, elsősorban a parlagfű kaszálására. Ha ezt a munkát kiközvetített m unkanélkülivel végeztetik, akkor az önkormányzat a foglalkoztatás közvetlen költségének (Az elnök a poharát megkocogtatva jelzi az idő leteltét.) 70 százalékát igényelheti a munkaügyi kirendeltségektől. (Taps.) Dr. Sepsey Tamás (MDF) - a miniszterelnökhöz - "Mikor tesz eleget a kormány az Alkotmánybíróság 37/1996.(IX.4.) ABhatározatában foglaltaknak és terjeszti az Országgyűlés elé a nemzetközi szerződésekkel okozott vagyonikárok kárpótlásáról szóló törvényjavaslatot?" cím mel ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Dr. Sepsey Tamás úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek: "Mikor tesz eleget a kormány az Alkotmánybíróság 37/1996. (IX. 4.) ABhatározatában foglaltaknak, és terjeszti az Országgyűlés elé a nemzetközi szerződésekkel okozott vagyoni károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslatot?" címmel. A kérdésre a miniszterelnök úr megbízásából a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező külügyminiszter úr nevében dr. Eörsi Mátyás külügyminisztériumi államtitkár válaszol. Megadom a szót dr. Sepsey Tamás képviselő úrnak. DR. SEPSEY TAMÁS (MDF) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Ennek a kérdésnek a címzettje for mailag államtitkár úr, valójában azonban az Országgyűlésnek a kormánypárti többsége is. Az a többség, amelyik azt a határozati javaslatomat nem vette tárgysorozatba, amely kötelezte volna a kormányt, hogy határidőre terjessze elő azt a törvényjavaslatot, a melynek az elfogadását az Alkotmánybíróság 1997. június 30ig előírta. Ismét alkotmányos mulasztásban szenved az Országgyűlés, méghozzá egy öt évtizedes alkotmányos mulasztásban, tudniillik nem hozta meg a korábbi időszak kormánya az 1947es párizsi