Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 7 (307. szám) - A közhasznú szervezetekről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - HODOSÁN RÓZA, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója:
1320 Problémaként merült fel bizottságunkban az érdekegyeztetési folyamat nem megfelelő szintű volta, amely most még a törvény útjával párhuzamosan elvégezhető, természetesen szem előtt tartva a törvény 1998. január 1jei hatálybalépését. Bizottságunk kéri a kormányt és az érdekegyeztető tanácsokban érintetteket, hogy a tárgyalásokat szívesk edjenek mielőbb lefolytatni. Tisztelt Képviselőtársaim! E törvényjavaslat 27 paragrafusból áll, mégis legfontosabbnak a nem létező 28.at tartjuk, amely a törvény szellemiségét, annak megvalósíthatóságát, társadalmunk egészére ható pozitív kisugárzását, a rendet, a fegyelmezettebb munkát, a gyermekkorát élő demokráciánk mielőbbi megerősödését szolgálja. Az elmondottak alapján a bizottság 9 igen és 1 nem szavazattal a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta, és ezt kérem valamennyi tisztelt k épviselőtársamtól is. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Hodosán Rózának, az önkormányzati bizottság előadójának. HODOSÁN RÓZA , az önkormá nyzati és rendészeti bizottság előadója : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az önkormányzati és rendészeti bizottság szeptember 24én megtárgyalta a közhasznú szervezetekről szóló törvényjavaslatot, s ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhan gúlag általános vitára alkalmasnak találta. A bizottság tagjai egyértelműen örömüket fejezték ki, mely szerint a törvénytervezet a parlament napirendjére került, hiszen ez a törvénytervezet ezután szabályozott rendet és jogszerűséget teremt azon szervezete k számára, melyek eddig is nagyon sok önkormányzati feladatot láttak el. (9.50) Tehát ez nagyon jó dolog az önkormányzatok szempontjából. A bizottsági ülésen az egyhangúan való ajánlás ellenére elég hosszú és tartalmas nem is vita alakult ki, hanem inkább vélemények és kérdések hangzottak el a kormány jelen lévő képviselőjéhez. Ezek a kérdések leginkább aköré csoportosultak, hogy mik a törvényes működés garanciái, hogyan lehet ellenőrizni ezeket a civil szervezeteket, és mi történik abban az esetben, amenny iben abnormális működési rendet tapasztalnak. Leginkább ezek voltak azok a kérdések, amelyek a bizottságot foglalkoztatták. Elhangzottak olyan kérdések, hogy amennyiben ezen szervezetek politikai pártokkal tartanak fenn kapcsolatot, mi lesz a működésükkel miután ezek a szervezetek közpénzekből is részesülnek, vajon megfelelően szabályozotte a civil szervezetek ellenőrzése, és érvényesüle a civil társadalom kontrolljának az elsődlegessége. A törvénytervezet szerint a közhasznú feltétel érvényesülései a nyi lvántartásba vétel előtt deklaratív módon jelennek meg. A civil szervezet feletti általános törvényességi felügyeletet az ügyészség gyakorolja, s ha az a működés során a létesítő okiratban deklarált és a vállalt kötelezettségtől eltérően működik, az ügyész ség kezdeményezi a közhasznú nyilvántartásból való törlést vagy a megfelelő közhasznú kategóriába való átsorolást. A bizottság szintén részletesen foglalkozott azzal a kérdéssel, melyet a 6. § fogalmaz meg, mely szerint kiemelten közhasznú az a szervezet, amely tevékenysége során olyan közfeladatot lát el, amelyet más törvények rendelkezései során az állam vagy az önkormányzat feladatkörébe tartozik. Felvetődött a kérdés: ha a közhasznú szervezet ilyen feladatot kíván ellátni, szükségese az önkormányzatnak ezt szerződéssel átadni, vagy nincs erre szükség? A feladatátadással megmarad az önkormányzat törvényi kötelezettsége az ellátásra. Nyilván saját érdeke, hogy a feladatátadás után is garantált legyen a törvényes és minőségi ellátás. Ennek garanciáit hogya n lehet megteremteni, lehet és kelle ebben a törvényben ezeket a garanciákat megfogalmazni? A későbbiek során a bizottság ezzel a kérdéssel még foglalkozni kíván. A törvényjavaslatot egészében megfelelőnek és alkalmasnak találta arra, hogy a parlament elé kerüljön általános vitára.