Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 6 (306. szám) - Az ülés megnyitása - Megemlékezés a 13 aradi vértanúról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP):
1252 katonák együttesen, közösen Hódmezővásárhelytől Aradig egy közös futással rótták le tiszteletüket a '48as hősök előtt. Ez t követően Keleti György miniszter úr a '48as történelmi időkben elhunyt román hősök emlékművén helyezett el koszorút. Minderről most már múlt időben beszélek, hiszen ezek az események a terveknek megfelelően megtörténtek. Úgy gondolom, ez a történelmi je lentőségű esemény - hiszen ez joggal nevezhető történelmi jelentőségűnek - mind a két oldalról azokat igazolta, akik az európai normák jegyében, a bizalomerősítés szándékával igyekeztek rendezni a két ország kapcsolatait, és remélem, a jövőben is az ő töre kvéseiket támogatja. Köszönöm a figyelmüket. (Taps mindkét oldalon.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Torgyán József frakcióvezető úr, Független Kisgazdapárt. Megadom a szót. DR. TORGYÁN JÓ ZSEF (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon láthatja az ország lakossága utoljára az eddig mindenki számára elérhető földi sugárzású televízióadásokat a Magyar Köztársaság Országgyűléséről - tehát pártatlanul, hamisítatla nul, úgy, ahogy az események valójában az Országgyűlésben folytak. Holnaptól kezdődően a magyar közvélemény csak egy kis részének lesz lehetősége az országgyűlési közvetítéseket nézni, hiszen jelenleg egymillió körülire tehető azoknak a száma, akik a jelen legi adást fogni tudják. Ki kell mondani nyíltan: a magyar közvéleményt arcátlanul becsapták. Becsapták, mégpedig úgy és azok, akik szerződést kötöttek az ORTTvel, akik pályázatokat nyújtottak be, akik a médiatörvényt kijátszották, és akik a nyugati demok rácia álarca mögé bújnak, de most lelepleződnek, mert a műholdas adáson keresztül a mai napon az ország gazdag, nyugati felében is foghatók a műholdas adások. Legyen szabad ezért arra utalnom, kik miként vélekedtek arról, hogy szabade szűkíteni az országg yűlési közvetítéseket. "Nem örülnék annak, ha megszűnnének a helyi közvetítések, hiszen mint a parlamentben kisebbségben levő ellenzéki pártnak legalább 20 százalékkal csökkennének az esélyeink arra, hogy az emberek (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Úgy le gyen!) megismerjék politikai törekvéseinket." Valaki kiabál az MSZP oldaláról, ezért megmondom számára, nem én mondtam ezeket a szavakat, hanem Gál Zoltán, ellenzéki korukban. (Derültség az ellenzék padsoraiban.) Dornbach Alajos a következőképpen nyilatkoz ott: "Az állampolgárok pártatlan tájékozódásához való jogát az alkotmány garantálja. Meg vagyok győződve, hogy a közvetítési rend megváltoztatása megfosztaná az ellenzéki politikusokat az utolsó olyan lehetőségtől, amelynek segítségével csorbítatlanul tárh atják véleményüket a nyilvánosság elé." Ellenzéki képviselő korában mondta Dornbach képviselő úr. "Az élő közvetítés az egyedüli megoldás az objektív tájékoztatásra." - mondta Kuncze Gábor koalíciós miniszterelnökhelyettes úr, még ellenzéki korában. "Az élő közvetítés az egyetlen forrás a magyar közszolgálati televízióban, amelyen keresztül vágás és manipuláció nélkül az ellenzék, illetőleg a független képviselők el tudnak jutni a közvéleményhez." Ezt pedig Hack Péter igen tisztelt képviselőtársam mon dta, ugyancsak ellenzéki korában. (Dr. Hack Péter: Most is ugyanezt mondom.) Igen tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, valamennyiük előtt ismeretes az, hogy a jelenlegi pályázók közül végül is nyertesnek kikiáltott MTMSBS - amely most TV2 címszó alatt sugározza ma utoljára a közvetítéseket úgy, hogy azt elérhetik nemcsak a műholdon keresztül, tehát a szegényebb lakosság számára is fogható az adás - a holnapi naptól kezdve arcátlanul felrúgva azt a