Országgyűlési napló - 1997. évi nyári rendkívüli ülésszak
1997. június 24 (288. szám) - A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. KISS RÓBERT jegyző:
543 át a közalkalmazotti törvénybe. Ezáltal a vonatkozó rendelkezéseket egységesen a közalkalmazotti törvény módosítása tartalmazza ezentúl. E változtatás elvégzése - jogbiztonsági szempontokat is figyelembe véve - mindenképpen indokolt, ezért ezeket a kormány támogatta. A törvényjavaslat benyújtása óta elvégzett egyeztetés eredményeként támogatja az előterjesztő a foglalkoztatási bizottság által javasolt azon módosítást is, hogy a honvédelmi minisztert is előzetes egyeztetési kötelezettség terhelje a csoportos létszámleépítés esetén. A közalkalmazotti törvény hatálya kiterjesztésével kapcsolatos javaslathoz érkezett módosító indítványok a rendelkezés pontosítására, meghatározott fog lalkoztatási konstrukciók - ilyen a közmunkaprogram, a közhasznú foglalkoztatás - kivételére, a törvény hatálya alá e módosítás eredményeként bekerülő személyek fegyelmi eljárására és a kapcsolódó hatályba léptető rendelkezések korrekciójára vonatkoztak. T ekintettel arra, hogy a módosító indítványok valós problémákra adnak megoldást, a kormány ezeket a javaslatokat is támogatta. Így egyetértettünk azzal, hogy a közmunkaprogram, valamint a közhasznú munkavégzés keretében foglalkoztatottak jogviszonyát a módo sítás ne érintse. Az eredeti törvénymódosítási szándék - az indoklásból is teljes bizonyossággal megállapíthatóan - nem e jogviszony átalakítására, hanem az önkormányzat számára közvetlenül vagy intézményi keretek között végzett munka - például a háziorvos i, házigondozó szolgálatban végzett tevékenység - közötti indokolatlan különbségtétel megszüntetésére irányult. Tisztelt Ház! A bizottsági üléseken a legnagyobb vitát az egészségügyi kockázat fennállása esetén megállapítható pótlék szabályozása váltotta ki . Az egészségügyi kockázatok körét a népjóléti miniszteri rendelet meghatározza. Az azonban, hogy a kockázat az adott munkahelyen fennálle, illetőleg hogy milyen munkakörökben és milyen mértékben áll fenn, csak az adott munkáltatónál elvégzett mérések ala pján állapítható meg. Ennek megfelelően a kormány korábbi álláspontja szerint a pótlék fizetésére jogosító munkakörök meghatározására a kormány szerint csak munkahelyi szinten, elsősorban a kollektív szerződés keretében van mód. Figyelemmel arra, hogy szám os munkáltatónál - szakszervezet vagy a felek közötti megállapodás hiányában - kollektív szerződés megkötésére nem kerül sor, olyan kiegészítő szabály kerül beiktatásra, amely szerint is kollektív szerződés hiányában az érintett munkaköröket a munkáltató h atározza meg. Ezt a kormány támogatta. Tekintettel arra, hogy a kockázatok az egyes munkáltatóknál és munkakörökben nem egyformán vannak jelen, illetve hogy az egyes védőeszközök használata nem jelent azonos megterhelést, a kormány a pótlék 30100 százalék közötti megállapítását javasolta eredetileg. Több képviselő azonban azt az aggodalmát fogalmazta meg, hogy ez a szabály a jelenlegi 100 százalékos pótlék csökkentéséhez vezethetne, ezért ismételt egyeztetés alapján azt támogatjuk, hogy a jelenleg hatályos szabályozás, az egységes 100 százalékos pótlék fennmaradjon. Tisztelt Ház! A törvényjavaslat július 1jei hatálybalépése a közalkalmazottak nyelvpótlékára vonatkozó alkotmánybírósági határozatban foglaltakra, valamint a munka törvénykönyve már elfogadott módosítására tekintettel mindenképpen szükségesnek mutatkozik. (18.40) Ezért kezdeményeztük, hogy a javaslat zárószavazásának megtartására még a mai napon kerüljön sor. Ez irányú korábbi támogató döntésüket és közreműködésüket - a törvénymódosítás eddigi v itáiban - megköszönöm. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Felkérem a jegyző urat, hogy ismertesse azokat a módosító javaslatokat, amelyek nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást. DR. KISS RÓBERT jegyző :