Országgyűlési napló - 1997. évi nyári rendkívüli ülésszak
1997. június 24 (288. szám) - A kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. TROMBITÁS ZOLTÁN jegyző: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
537 Fenntartjuk viszont azokat a munkajogi jellegű szabályokat az indítványban, am elyeket egyrészt az Alkotmánybíróság határozatából következően kell érvényesítenünk a szabályozás tartalmában, másrészt gyakorlatilag is indokoltnak tartjuk, hiszen akár a kártérítésre, akár a fegyelmi felelősségre irányadó szabályok mellőzhetetlenek a köz igazgatási államtitkár, de a helyettes államtitkárok tekintetében is. Több párt fogalmazott meg módosító indítványt annak érdekében, hogy maradjon el a törvényjavaslatnak az a rendelkezése, amely szerint politikai államtitkárt meghatározott feladat elvégzé sére is ki lehet nevezni. Célszerűségi okokból és a kormányzati munkából kiindulva ezt a módosító indítványt nem tudtuk elfogadni, hiszen szükség lehet akár egy tárcán belül vagy a tárcához kapcsolódóan, vagy több tárca feladatkörét érintően politikai álla mtitkár kinevezésére. Azonban ehhez is fűződnek olyan garanciák, amelyek kielégítőek lehetnek az érintett miniszter szempontjából. Végül több módosító indítványról kell szólnom, amelyeket annak érdekében fogalmaztak meg, hogy a helyettes államtitkári tiszt ség keletkezésével és megszűnésével kapcsolatban a törvényjavaslattól eltérően ne a miniszterelnök legyen jogosult az ezzel kapcsolatos jogkörök gyakorlására, hanem a jelenlegi szabályozásnak megfelelően a miniszter. Ez is olyan koncepcionális kérdés volt, tisztelt Ház, amelyben hosszabb mérlegelés után - hiszen mindkét megoldásnak vannak kézzelfogható kormányzati előnyei - azt támogatjuk, hogy maradjon meg a miniszter kinevezési jogköre. A módosító indítványok sorában nem támogatta a kormány azt a módosító indítványt, amely a jelenlegi helyzetet kívánta fenntartani a Miniszterelnöki Hivatal vezetése tekintetében, tehát azt kívánta biztosítani, hogy a Miniszterelnöki Hivatalt csak közigazgatási államtitkár vezesse. Mi fenntartjuk az eredeti javaslatban kidol gozott megoldást - és ebben komoly érvek szólnak mellettünk , miszerint célszerűnek tartjuk, ha a Miniszterelnöki Hivatalt a közigazgatási és politikai feladatok szoros egymáshoz kapcsolódása miatt vagy közigazgatási államtitkár, vagy miniszter vezeti. (1 8.10) Mindezekre tekintettel, tisztelt Ház, még egyszer azt szeretném kiemelni a zárszó végén, hogy nagyon komoly koncepcionális kérdésekben az érvek és a vita hatására változott a kormány pozíciója. Ezzel is szerettük volna megteremteni a konszenzus lehet őségét, és bízom abban, hogy a konszenzus a szavazás nyomán világosan kifejeződésre jut. Kérem önöket, hogy a kormány által támogatott módosító indítványokat fogadják el, és a törvényjavaslatot a jövő héten támogassák. (Taps.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tiszt elt Országgyűlés! Felkérem jegyző képviselőtársamat, ismertesse azokat a módosító javaslatokat, amelyek nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást vagy előterjesztőjük visszavonta. DR. TROMBITÁS ZOLTÁN jegyző : Tisztelt Ház! A T/4230/55. számú ajánlás 3., 4., 6., 7., 10., 14., 19., 22., 23., 24., 26., 27., 28., 29., 30., 33., 34., 35., 36., 38., 48., 52., 54. és 64. pontjai, valamint a T/4230/59. számú kiegészítő ajánlás 1. és 2. pontjai nem kapták meg szükséges bizottsági támogatást, ezért ezekről nem határoz az Országgyűlés. Bejelentem, hogy az ajánlás 11., 12. és 56. pontjait előterjesztője visszavonta. ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja indítványozta az ajánlás 1., 2., 15., 37. és 61. pontjair ól történő szavazást, és ezekhez kérte a kormány által támogatott 5. és 16. pontokról történő külön szavazást.