Országgyűlési napló - 1997. évi nyári rendkívüli ülésszak
1997. június 24 (288. szám) - A lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - CSIZMÁR GÁBOR (MSZP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
529 hogy a '98. december 31ei teljesítési határidőt ki kellett volna venni ebből a törvényből , ennek az előterjesztésével tudom ismertetni az alkotmányügyi bizottság előtt lefolytatott vitát, azokkal az aggályokkal, hogy a megfelelő zárószavazás előtti módosító indítvány hiányában felvetődik ennek a törvényjavaslatnak az alkotmányossági kérdése, és ezzel a felelősséggel kell majd szavazni a későbbiek során. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az SZDSZ padsoraiból.) (17.30) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy az ajánlás II . fejezetében az alkotmányügyi bizottság a korábbi országgyűlési döntéseknek megfelelően korrigálta az egységes javaslat szövegét. Ennek megfelelően tehát a záróvita és a zárószavazás is a korrigált szöveg szerint történik. Tisztelt Országgyűlés! A Házszab ály szerint a záróvitában a részletes vitára vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Megkérdezem képviselőtársaimat, kíváne valaki szólni. Megadom a szót Csizmár Gábor képviselő úrnak. Kíván szólni, képviselő úr? CSIZMÁR GÁBOR (MSZP) : (A képviselő mikrofon ja nem szól.) A vita végén természetesen, azt jeleztem. ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : El kell keserítenem, képviselő úr, de egyelőre más képviselőtársunk nem jelentkezik hozzászólásra. Ezzel a záróvitát, ha a képviselő úr nem kíván szólni, lezárom. (Derültség.) De természetesen előterjesztőként Csizmár Gábor képviselő úr szót kaphat, ha kíván. (Csizmár Gábor: Elállok.) Tisztelt Országgyűlés! E kis bonyodalom után semmi akadálya, hogy a határozathozatal következzék. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae az alkotmányügyi bizottság módosító javaslatát, a T/3482/11. számú ajánlás 1. pontja szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 307 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és 2 tartózkodással a módosító javaslatot elfoga dta. Tisztelt Országgyűlés! Tehát a zárószavazás előtt a Házszabály szerint meg kell kérdeznem Kuncze Gábor belügyminiszter urat, hogy kívánjae a kormány álláspontját ismertetni. (Kuncze Gábor bólint.) Megadom a szót Kuncze Gábor belügyminiszter úrnak. KUNCZE GÁBOR belügyminiszter : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány, figyelemmel arra az alkotmányos aggályra, amelyet az alkotmányügyi bizottság előadója is megfogalmazott, valamint arra a konstrukcióra, amely itt kialakult, nem támogatja a javas lat elfogadását. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Tehát a kormány nem támogatja a javaslat elfogadását. Kérdezem ezek után a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükr e vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot, az imént módosított szöveg szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)