Országgyűlési napló - 1997. évi nyári rendkívüli ülésszak
1997. június 24 (288. szám) - Dr. Rapcsák András (KDNP) - a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszterhez - "A területfejlesztési törvény anomáliái" tárgyában - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. RAPCSÁK ANDRÁS (KDNP):
503 Ami a konkrét k érdéseket illeti: a megyei területfejlesztési tanács státusát a törvény rögzíti, és megállapította, hogy ez önálló jogi személy. Elfogadom, hogy itt volt egy időcsúszás, de a költségvetési törvény elfogadásakor rendeztük mind a státuskérdést, mind a számla vezetés kérdését. Az átmeneti megoldások esete - az ön esetében, illetve pontosabban Hódmezővásárhely és a megye esetében , tudok róla, problémát okozott. Azt tudom mondani, hogy ez egy egyedi probléma volt, másutt nem jelentett gondot a befizetés. Ismere m ezt a vitát, nem kívánok benne állást foglalni. Azt gondolom, hogy az élet azóta megoldotta ezt a kérdést, azóta szabályozott mind a befizetés kérdése, mind pedig a felhasználás kérdése. A törvényességi ellenőrzés az én megítélésem szerint az államháztar tási törvény rendelkezéseivel mára megoldottnak nevezhető. A költségvetésből juttatott pénzeszközöket az Állami Számvevőszék ellenőrzi. Nyilvánvalóan még a tapasztalatok alapján az ellenőrzés hatékonyságát vagy a módosításokat lehet ebben az irányban fokoz ni, de ma ellenőrzöttnek tekinthető a felhasználás. A decentralizált területfejlesztési források pályázati rendszerében rendkívül rövid volt a pályázati határidő kiírása - ezt elfogadom , és egy év az, amit egyelőre áttekinthetünk. Nincs olyan típusú tapa sztalatom, amellyel generálszerűen, az egész országra vonatkozóan összehasonlítanám a Békés megyei példákat és kiírásokat. A törvény azt adja a területfejlesztési miniszter képviselője számára, hogy abban az esetben, ha effektív törvénysértés történik, élj en a vétójogával, és visszakerüljön a vétójog alapján az Országos Területfejlesztési Tanácshoz. Nagyon sok vita van, nagyon sok olyan típusú jogértelmezés, amely majdnem minden megyében jelen van. Azt tudom erre mondani, hogy ezeket a vitákat a megyei fejl esztési tanácsban kell lefolytatni. Olyan esetről nem tudok - de az ön kérése alapján szívesen újra megvizsgáltatom , hogy az érintett megyei fejlesztési tanács törvényellenesen hozott volna döntést, vagy törvényellenesen, a jogszabállyal ellentétesen íté lt volna oda pályázati összegeket. Az pedig, hogy hogyan és miként teszi, a törvény szelleméből adódóan a megyei fejlesztési tanács kompetenciája. Egyetértek azzal, hogy a döntések előkészítésénél megfelelő szakértői bázisra van szükség. Ennek kialakítása tekintetében is a megyei fejlesztési tanácsra mutat a törvény. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Van, ahol egyébként a megyei közgyűlés a saját hivatalával látja el, és van, ahol nem. Összességében: nyitott vagyok minden javaslat ra. ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem interpelláló képviselőtársunkat, hogy elfogadjae a miniszter úr válaszát. DR. RAPCSÁK ANDRÁS (KDNP) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Nyilván az akart az utolsó mondatban elha ngozni, hogy a tárca nyitott olyan módosító javaslatokra, amelyek a működés hatékonyságát és törvényszerűségét segítik elő. Csak hogy érzékeltessem röviden, hogy milyen helyzet alakult ki: Csongrád megyében a települések befizették a működési hozzájárulást . E működési hozzájárulásból fizetik plusz pénzként az önkormányzat apparátusát, amely önkormányzat apparátusa bírálja el a területfejlesztési pénzeket úgy, hogy a befizetett pénzeket az önkormányzat számláján kezelik nem elkülönített módon. Nem hiszem, ho gy ez volt a törvényalkotó szándéka. Úgy gondolom, miniszter úr sem állítja ezt. A viták esetleg a nem helyes értelmezésből adódnak. Itt élni fogok miniszter úr ígéretével, és vizsgálatot kérek a működés törvényességét tekintve. Úgy gondolom, a törvény sze rint a tárca felhatalmazása megvan e tekintetben. Tudom, hogy a fennálló problémák folyamatos rendezése történik, azt is tudom, hogy a többi megyében is vannak nézeteltérések, amelyek esetleg a nem helyes értelmezésből adódnak. Ezért végeredményben - miutá n pozitív ígéreteket kaptam mind a törvényességi vizsgálatról, mind az általános érvényű jobbító szándék befogadására - a miniszter úr válaszát elfogadom. Köszönöm a szót. (Taps.)