Országgyűlési napló - 1997. évi nyári rendkívüli ülésszak
1997. június 24 (288. szám) - Az ítélőtáblák székhelyének és illetékességi területének megállapításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor):
472 Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Csiha Andráshoz kapcsolódva én is részese voltam annak a módosító javaslatnak, amely az egyidejűséget képviseli vagy szeretné. Nagyon röviden néhány kiegészítést szeretnék fűzni a Csiha képviselőtársam által elmondottakhoz, hogy egyrészt a földrajzi elhelyezkedés kérdésében miért tartjuk indokoltnak, hogy egyidejűleg jöjjön létre az öt táblabíróság. Egyrészt úgy gondolom, hogy Szegeddel, Péccsel és Budapesttel egy olyan kényszerű, mesterségesen megosztott, földrajzilag elhelyezett hármas jön létre, amely egy eddig nem szokványos, északdél irányú megosztottságát adja az országnak. Ha ehhez hozzáveszem még, hogy van egy nyugatkeleti megosztottság is az elmaradottság területén és az ott élő emberek helyzetében, akkor úgy gondolom, hogy ez még a jelenlegi helyzetnél is elviselhetetlenebb. Nagyon fontos arra utalni, hogy a Magyarországon kialakult közlekedési struktúra egyértelműen Budapestközpontú, különösen a vasúthálózatra igaz ez. Ha valakit Debrecenből Szegedre beidéznek egy bírósági tárgyalásra, minimum előző nap délben el kell indulni ahhoz, hogy a reggeli időpontban megjelenhessen. Ennek nem csupán időigénye van, hanem úgy gondolom, anyagilag is jelentős terhet jelent. Valóban igaz, hogy előfordulhat, hogy ennek figyelembevételével felvetődik az állampolgárban a kérdés, egyáltalán érdemese fellebbezési jogával élni. Költségoldalról szeretném a kérdést megvilágítani. Elég gazdage az ország ah hoz, hogy egy olyan szervezeti struktúrát hozzon létre átmeneti időre, amelyről látható, hogy néhány éven belül közel a fele mértékben szükségtelenné válik? Ugyanis most a három táblabíróságon a megfelelő ügyek számának mértékében fel kell állítani a telje s stábot, ugyanakkor ott, ahol most felduzzasztottuk a bírói kart és a hozzá szükséges apparátust, nyilvánvalóan az öt tábla belépésével néhány éven belül természetesen csökkenteni kell. Ennek végig kell gondolni egyrészt az anyagi, másrészt az egzisztenci ális kérdéseit is. Nagyon fontosnak tartom azt is, ami szintén az egyidejűség mellett szól, hogy gyakorlatilag azok a városok, amelyek beadták igényüket a táblabíróság felállítására, már '99 januárjától képesek lennének azt fogadni és működtetni. Debrecen város önkormányzata is kialakította és részben megkezdte az intézkedéseket arra, hogy a város központjában egy igazságügyi centrumot hozzon létre, amely magában foglalja a cégbíróságot és a debreceni munkaügyi bíróságot is. Ezáltal lehetővé válna, hogy a S zéchenyi utca 9. szám alá az eredeti épületébe kerüljön vissza a debreceni ítélőtábla. Azt is vállalta Debrecen önkormányzata, hogy megoldja az ítélőtáblán dolgozó bírák lakáshelyzetét. HajdúBihar megye ezen túl pedig igazságügyi, orvos- és műszaki szakér tői apparátussal is úgy működik, hogy a megye határain túl is képes szakmailag segítséget nyújtani. Véleményem szerint minden racionalitást nélkülöz a három tábla földrajzi elhelyezkedése, hiszen nem lehet azt komolyan gondolni, hogy Szeged vagy Pécs egye gy tájegység déli csücskén regionális központjai lehetnek egy olyan területnek, amelyhez eddig semmilyen közigazgatási szálak nem fűzték. Úgy gondolom, ez fordítva is igaz lenne. Tehát ha csak a debreceni és csak a győri ítélőtábla kerülne felállításra az első körben, hasonló lenne a véleményem. Egy picit úgy tűnik, hogy egy féllábas megoldás van most a parlament előtt. Én úgy gondolom, végig kellene tekinteni, hogy az egymilliárd forint az egész éves költségvetéshez viszonyítva milyen nagy terhet jelent, é s hogy ha az általam elmondottakat a költség szempontjából végiggondoljuk, akkor elképzelhető, hogy mégiscsak érdemes lenne felvállalni - elsősorban társadalompolitikai okokból - az öt tábla egyidejű beindítását. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon .) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A részletes vitát elnapolom. Folytatására ma délután, a szavazásokat követően kerül sor. Most szünetet rendelek el, az ülést 13 óra 30 perckor folytatjuk.