Országgyűlési napló - 1997. évi nyári rendkívüli ülésszak
1997. június 23 (287. szám) - Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - MÉCS IMRE (SZDSZ): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
402 tulajdonképpen ezt bárki megtehette volna, és a szabaddemokraták megtették ezt először. Én azt gondolom, hogy ez tulajdonképpen jó lenn e, ha lenne, és ebben Kutrucz Katalinnak igaza van. Azért lenne jó, ha lenne, mert a jelenlegi állapot, ami '90 óta van - ha úgy tetszik, '89 óta, de igazán '90 óta, mióta elkezdődött a demokratikus törvényalkotás , az, hogy a parlament hoz egy évben enny i meg ennyi döntést; nagyon sokat megtámadnak, hogy alkotmányellenes; az Alkotmánybíróság nagyon sok törvényre mondja azt, hogy kisebbnagyobb mértékben alkotmányellenes, mert ő úgy ítéli meg, hogy az általa kitalált struktúra szerint ez alkotmányellenes, és a hivatkozásainak a túlnyomó többsége a saját korábbi döntéseire és nem az alkotmányra vonatkozik. Ez ugyan ritkán okoz olyan nagyon komoly problémát, mint amit Kutrucz Katalin mondott; olyan problémát, hogy akkor hatályba lépett valami, aminek nem lett volna szabad hatályba lépnie. Ez ritkán van. De állandó probléma az, hogy ez a helyzet aláássa a társadalomnak a törvényalkotásba és az alkotmányosságba vetett bizalmát. Legutóbb az Alkotmánybíróság azt mondta, hogy a tbjogszabályokban valamik bizonyos p ontokon nem jók. Ezek után az újságírók, a jó szándékú újságírók azt írják, hogy micsoda parlament az, amelyik, akárhányszor figyelmeztetik, újra meg újra alkotmányellenes törvényeket alkot. Mintha bármelyikünk előre tudhatná azt, hogy az általunk hozott t örvényt majd az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek fogja minősíteni. Én azt hiszem, hogy akár a '9094es parlament törvényeiről, akár ennek a parlamentnek a törvényeiről van szó, volt néhány olyan eset, amikor előre lehetett tudni, hogy ezt az Alkotmány bíróság vissza fogja dobni. Ilyen eset volt például, hogy mind a két oldalról mondjak valamit, a ZétényiTakácstörvényről biztosan lehetett tudni, hogy az Alkotmánybíróság ezt abban a formában vissza fogja utasítani, és vissza is utasította. Ez, legalábbi s nekem úgy tűnik, nyilvánvaló volt. De mondok egy másik példát is, hogy ne legyek egyoldalú. (19.30) Amikor ez a kormány a Bokroscsomag első lépésekor a televízió létszámát meg az egyetemek létszámát akarta kormánydöntéssel csökkenteni, mindnyájan tudhat tuk, hogy ezt az Alkotmánybíróság vissza fogja utasítani, mert durván sértette a Televízió, illetve az egyetemek autonómiáját. De azért a törvények nagy többségénél...! Nem véletlenül mondta Kónya Imre, amikor a kárpótlási törvényre vonatkozó döntését hozt a az Alkotmánybíróság, hogy az MDFfrakció sajnálja, hogy az Alkotmánybíróság egy olyan alkotmányos értelmezést választott, amilyent választott - valami ilyesmit mondott Kónya Imre akkor, ezt én a rádióban hallottam. És joggal mondta, mert nem volt egy jog tudó képviselő vagy egy jogtudó kormány számára magától értetődő, hogy az a törvény alkotmányos vagy sem. Mint ahogy a Fidesz számára sem volt magától értetődő, mert az meg azt mondta, hogy semmi kárpótlás nem kell - egyébként akkor én is ezzel értettem eg yet, és nem az akkori SZDSZállásponttal , és a másik oldalon is voltak ilyenek. Tehát nem magától értetődő egy jogtudó ember számára, hogy mi az alkotmányos. És ez abból is következik, hogy gondoljuk csak végig: magán az Alkotmánybíróságon belül is sok e setben van különvélemény, sok esetben van nagyon jól megalapozott különvélemény, sok esetben nem egyhangú a szavazás. Egy okos, egy gyakorlott alkotmánybíró másképp ítéli meg, mint a többi gyakorlott alkotmánybíró - akkor miért ne ítélhetné meg a parlament ben a kormány is másképp, mint az alkotmánybírók többsége?! Azt gondolom tehát, különösen, ha egy ilyen aktivista Alkotmánybíróságunk van - és ezt most nem kritikailag, hanem ténymegállapításként mondom , akkor bizony jó lenne, ha az Országgyűlésnek módja lenne arra, hogy előre megkérdezze az Alkotmánybíróságot, hogy ez vajon szerinted hogy néz ki. Az Alkotmánybíróság pedig azt mondja, hogy nem, nekem az a dolgom, hogy utólag ítéljem meg; nektek tessék jó törvényt hozni, és mi majd utólag megítéljük, hogy jóe. Ez az, amit Trombitás Zoltán is támogat; és ismétlem: egy német alkotmánybíróság esetén ez egy képviselhető álláspont lenne - egy kialakult demokratikus berendezkedésben!