Országgyűlési napló - 1997. évi nyári rendkívüli ülésszak
1997. július 15 (293. szám) - Sasvári Szilárd (Fidesz) - a földművelésügyi miniszterhez - "A kataszteri program" címmel - SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. NAGY FRIGYES földművelésügyi miniszter:
1092 Én is köszönöm. Sasvári Szilárd úr, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a földművelésügyi miniszternek: "A kataszteri program" tárgyában. Megadom a szót Sasvári Szilárd úrnak. (14.20) SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! A múlt héten egy hosszú lejáratú hitelkeretmegállapodást írt alá a magyar és a német fél, amely a nemzeti kataszteri program megvalósítását szolgálja. A hitelkeretmegállapodás 60 millió német márkára, azaz körülbelül 6 milliárd forintra szól. A kormány legelőször '95ben rendelkezett a nemzeti kataszteri program német hitelkeretből történő megvalósításával kapcsolatban. A program megvalósítására előirányzott összeg akkor 110 millió nyugatnémet márka volt. Ebben a határozatban a kormány a hitel felvételére és folyósítására a Nemzeti Bankot bízta meg. Ez a program, csak hogy érthető legyen, milyen célokat szolgál, ezek a k övetkezők: az ingatlannyilvántartási adatok feldolgozásának felgyorsítása, a kataszteri - vagyis a földmérési - térképek felújítása, a földprivatizáció által érintett területek rendezése, új információs rendszer kidolgozása, a földhasználat rögzítése és e lemzése, az agrárstatisztika támogatása céljából digitális topográfiai térképmű és korszerű földértékelési eljárás kidolgozása. E program célkitűzései akkor, abban az időben széles nyilvánosságot kaptak, és az építőipari szakmában - ezen belül különösen a földmérő társulások és egyéni vállalkozók körében - mintegy 120 gazdasági társulás és 91 egyéni vállalkozó jelentkezett a programba való részvételre még '95ben, és további jelentkezők is voltak. 61 önkormányzat jelentette be hozzájárulási szándékát, ami p énzben is kifejezhető volt. A mostani kölcsönszerződés aláírása nem jelenti ugyanakkor a kölcsön folyósításának megkezdését is, hiszen a program lebonyolítására a miniszter által alapított közhasznú társaság még nem rendelkezik a pénzfelvételhez szükséges kormánygaranciával. Kérdezem a tisztelt miniszter urat, hogy mikor kapja meg ezt a kormánygaranciát a közhasznú társaság, illetve miért húzódott mostanáig a '95ös döntés végrehajtása. Tisztelettel várom válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. A kérdésre Nagy Frigyes földművelésügyi miniszter úr válaszol. DR. NAGY FRIGYES földművelésügyi miniszter : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Parlament! Tisztelt Képviselő Úr! Ön valóban nagyon részletesen ismertette a nem zeti kataszteri program lényegét, amely tulajdonképpen az ingatlanok digitális térképezéséről, komputeres nyilvántartásáról és információs rendszeréről szól, ennek komplex keretbe foglalásáról. A 6 milliárd forintot kitevő hitel aláírása valóban megtörtént - bizonyos késedelemmel. Azonban szeretném ehhez hozzátenni, hogy a hitelfeltételek az elmúlt időszakban jelentősen változtak. Az elmúlt év végén a német hitel olyan kondíciókat írt elő, amelyek a vizsgálatok során azt mutatták, hogy ennél kedvezőbb felté telekkel is lehet hitelt igénybe venni. Azt is hozzá szeretném tenni, hogy voltak benne olyan kikötések, melyek előírnák, hogy német vállalatok, illetve Magyarországon működő magyarnémet vegyes vállalatok privilégiumokat élvezzenek ezen a területen. A Föl dművelésügyi Minisztérium ragaszkodik ahhoz, hogy a közbeszerzések törvényének szellemében történjen a technikai kivitelezés, tehát nyilván pénzt, adott esetben hitelt is csak olyan esetben tud elképzelni és elfogadni, ha ezek a kikötések nincsenek. A jele nlegi hitel egy ilyen lehetőséget biztosít, amely mögé értelemszerűen kormánygaranciára is szükség van, hisz a "nemzeti kataszteri program" közhasznú társaság ezt a hitelt önmagában nem veheti fel. Természetesen a minisztérium ezalatt nem tétlenkedett, han em a saját forrásainak átcsoportosításával jelentős felméréseket végzett ahhoz, hogy a szükséges munkákra a