Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 24 (247. szám) - Határozathozatal napirendi ajánlás kiegészítéséről - Az ülés napirendjének elfogadása - A területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett területek besorolásának feltételrendszeréről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - KÓSA LAJOS, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének előadója:
696 csak arra, hogy kistérségi gázfejlesztésre hány milliárdot költött el az ország az elmúlt hat évben - nagyon sokat. Összességében egyes térségekben például sikerü lt elérni, hogy kistérségeket tekintve teljes körű legyen a vezetékes gázellátás. Ezek nagyon komoly eredmények - miniszter úr ezt bizonyára tudja, hiszen például SzabolcsSzatmárban vannak olyan kistérségek, ahol a teljes körű gázellátás megoldott. Azt is lehet tudni, hogy ez nagyonnagyon sok pénzébe került a kormánynak, és nagyon sok pénzébe került az illető terület lakójának is, hiszen közös volt a finanszírozás. Éppen ezért, akkor, amikor a területfejlesztésről gondolkodunk, nem szabad szerintem figyel men kívül hagyni azt, hogy az elmúlt időszakban mely térségekbe milyen nagyságrendű pénzek folytak be, és milyen projekteket finanszíroztak ebből. Ez az anyag pedig ezt a szempontot nem veszi figyelembe. Éppen ez az a tény, ami miatt szerintünk az anyag na gyon erősen bírálható. Kifejezetten alkalmasabb lenne a tárgyalásra egy olyan anyag, amely ezt a szempontot figyelembe veszi. Azért kell ezt a szempontot figyelembe venni, mert teljesen világos, hogy az országnak nincs szabadon elkölthető, végtelen mennyis égű pénze területfejlesztésre, bár egyébként nyilvánvalóan a területfejlesztésre nagyonnagyon sok pénzt kell költeni. Éppen ezért, ha figyelembe vesszük, hogy az általunk elkölthető pénz mennyisége korlátos, akkor nemcsak a pénz nagyságát kell korlátozó t ényezőként figyelembe venni, hanem az időbeliségét is; nevezetesen: a területfejlesztésre elköltött pénzeket nem szabad minden évben csak mint korlátot figyelembe venni, hanem azt is meg kell nézni, hogy mely térségekre - 1990től, az új, demokratikusan vá lasztott parlament működésétől kezdődően - milyen mennyiségű pénzek áramlottak. Hiszen teljesen érthető az a kritika, amikor valaki megfogalmazza - egy adott kistérség képviselője , hogy nem elég, hogy hozzájuk nem érkezett korántsem olyan mennyiségű pénz a területfejlesztésre, mint más területekre 1990 óta; ugyanakkor ezt a tényezőt ráadásul nem is veszik figyelembe akkor, amikor a különböző mutatókat konstruálja ez a javaslat, ahhoz, hogy megállapítható legyen például, hogy a kistérségi fejlesztések közü l mely térségeket hogyan kell támogatni. Például az általam említett gázpélda azért érzékelteti jól a helyzetet, hiszen a kistérségi infrastrukturális feltételekből a gázellátás teljes egészében hiányzik, ami nyilvánvalóan képtelen helyzet, hiszen '90től az ország közel 30 milliárd forintot költött ilyen projektek megvalósítására. Éppen ezért ezt a tényezőt nem lehet figyelmen kívül hagyni akkor, amikor erről az országgyűlési határozati javaslatról beszélünk. (17.30) Van egy másik nagyon fontos szempont, a mi miatt azt gondoltuk, hogy a kormánynak ezt éppen ilyen szempont alapján át kellene dolgozni. Mégpedig az, hogy az országgyűlési határozati javaslat műfaját tekintve is nehezen módosítható. Hiszen itt nem a szokásos jogszabályok szerkezetéről van szó - t örvények, bekezdések, paragrafusok, fejezetek , hanem ez egy sokkal inkább kifejtő anyag, a műfaj ilyen, ezért a parlamenti képviselői módosító indítványokkal praktikusan sokkal nehezebben kezelhető. Amennyiben a kormány akceptálja az általunk felhozott é rveket, akkor sokkal jobban elő tudja készíteni ezt az anyagot tárgyalásra, hiszen messze nincs arról szó, hogy a területfejlesztés kérdését valaki nem támogatná. Mindenki támogatja. Arról viszont már nyilván van szó, hogy a területfejlesztésre fordított p énzeket, azoknak a korlátját hogy kell figyelembe venni, mely feltételeket kell figyelembe venni, és azért fontos ezzel foglalkozni, hiszen a területfejlesztés magában hordoz egy csomó konfliktust. Egyes területek így kapnak, mások úgy kapnak lehetőséget a fejlődésre. Teljesen világos, hogy ha minden a legnagyobb rendben megy, ez akkor is nagyon komoly indulatokat és kritikákat válthat ki. Éppen ezért, ha ezt el lehet kerülni, akkor ez elkerülendő. A kormánynak természetesen nem kell figyelembe vennie egy k isebbségi álláspontot. Ebben az esetben a kormánynak majd azzal kell próbálkoznia ennek az álláspontnak az előterjesztésekor - ha egyáltalán nyitott a kritika vagy a jobbító szándék befogadására , hogy ezeket a javaslatokat most már módosító indítvány for májában megpróbálja a szövegbe beépíteni.