Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 24 (247. szám) - Michael Colvin, a brit parlament alsóháza védelmi bizottsága elnökének és kíséretének köszöntése - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - CSÉPE BÉLA (KDNP):
675 Tisztelt Ház! A kormány 1994 őszétől kezdődően öt jelentős törvényt terjesztett be, ami az alkotmány végrehajtására vonatkozik. További hat előkészület al att áll, amelyből egynek a vitája már itt van a Ház előtt és itt folytatódik. Húsz alkotmánybírósági határozatból tizenegyet az Országgyűlés már törvény formájában végrehajtott, és nyolcnak az előkészítése ezekben a hónapokban folyik. Nem hiszem, hogy mind ez azt sugallná, a kormánykoalíció semmibe venné az Alkotmánybíróságot és tudatosan az Alkotmánybíróság munkájának hátráltatására törekedne. Ezt a feltételezést a leghatározottabban visszautasítom. Nyilvánvaló, hogy megkönnyíti a jelölőbizottság és a parla ment dolgát az, ha az alkotmánybírójelöltek személyében olyanokat vitat meg a bizottság és terjeszt a Ház elé, akik alkalmasak arra, hogy konszenzusos úton az Országgyűlés személyüket megválassza. Másrészt elgondolkodtató, hogy az az alkotmányos formula, ami jelenleg szabályozza az alkotmánybírák választását és ennyire hozzáköti a politikához, célszerűe és hasznose. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét. - Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Csépe Béla frakcióvezetőhelyettes úr, KDNP. Megadom a szót. CSÉPE BÉLA (KDNP) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Vannak események, melyekre számítani lehet, a hatalom, a kormány intézkedéseiből mintegy levezethe tők, azonban tényleges bekövetkezésük bír igazán drámai erővel. Ilyen a mezőgazdasági kistermelők színrelépése, tiltakozó akcióik megindulása szerte az országban. Az elmúlt hét akciói után a mai napon kezdődött meg mintegy 200 település környékén az útelzá rások akciósorozata, mely a bejelentés szerint három napig tart. Ez nyilvánvalóan megrázza az egész magyar közvéleményt. A Gazdakörök Országos Szövetsége pedig - a kormánynak március 5éig adva haladékot - március 10ére tervez országos tüntetést, a Parasz tszövetség hasonlóan lépett színre. Alapvetően kijelentjük: nem vagyunk hívei annak, hogy bármilyen fontos kérdések az utcán, az utakon dőljenek el; de a jelenlegi hatalom politikája mellett azt is ki kell jelentenünk, hogy szolidárisak vagyunk és támogatj uk a mezőgazdasági kistermelők megmozdulásait. Ezen esemény kapcsán is emlékeztetni szeretnénk rá, hogy a demokratikus úton hatalomra jutott kormány és a társadalom közötti egyre mélyülő szakadék a megígért társadalmigazdasági megállapodás elmaradásával k ezdődött, s folytatódott sok területen, melyeken kiderült, hogy a jelenlegi hatalom valójában érzéketlen az emberek, a társadalom valós problémáival szemben. A jelenlegi megmozdulások okainál maradva rá kell mutatnunk, hogy a múlt év végén a parlamenti töb bséggel elfogadtatott adó- és társadalombiztosítási módosítások kizárólag bevételi szemléletből fogantattak, ezért eredeti céljuk is veszélybe került: a bevételek a társadalom ilyen kezelése mellett várhatóan csökkenni fognak, s valószínűleg ismét növekedn i fog a feketegazdaság. Ez nyilván ellentétes a meghirdetett kormánypolitikával. Nem nézett szembe a kormány azzal, hogy az egyre terjedő szegénység egyik nagy szelete a kistermelők között van, akik élelmiszeripari kistermelésükkel tudják magukat fenntart ani, és most létérdekük veszélybe kerülése miatt mennek ki az utakra. A társadalombiztosítás hiányát valakinek meg kell fizetni - halljuk kormánykörökből , azonban a közpénzek elköltésének felszínre került botrányai miatt, sajnos, ezek a kijelentések már nem hangzanak hitelesen. Mi is az arányos közteherviselés hívei vagyunk, s a gazdák sem azért mentek az utakra, hogy ez ellen tiltakozzanak. Nem lehet azonban a megmozdulások okait egyfajta felheccelésnek minősíteni, mint ahogy a kormány először tette. Nem patetikus túlzás, hogy Magyarország éltető lelke még mindig a vidéken van, és ott is marad, s a hatalom most ezt sértette meg.