Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 18 (246. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - GYIMÓTHY GÉZA (FKGP):
657 Engedjék meg, hogy most bővebben a húsmarhatartásról beszéljek, amely komoly történelmi hagyományokkal rendelkezett Magyarországon. Most a történelmi áttekintéstől tekintsenek el, engedjé k meg, hogy ne olvassam fel. 1970ben 800 ezer tehén volt a magángazdák, a szövetkezetek, illetve az állami gazdaságok tulajdonában. Akkoriban néhány nagyüzem fejleszteni kívánta tehén létszámát, de számos gazdasági tényező nem indokolta a tejtermeléssel k apcsolatos beruházásokat, ugyanakkor jelentős nagyságú legelőterületek hasznosítás nélkül voltak már akkor is. Adott volt a lehetőség a húsmarhatartás elindítására, fejlesztésére. Ez nem volt idegen hazánkban. Például a nagyüzemi baromfitartásban akkor már a kétirányú szakosodás jellemző volt. Az 1970ben megindult hazai húsmarhatartási kísérletek hatására gyorsan terjedt a nagyüzembeni tartási mód, amit '72ben egy kormányprogram is megerősített. Először 1970ben csak 15, öt évvel később '75ben már 40 eze r, 1980ban pedig 8090 ezer vegyes fajta összetételű hústehenet jegyeztek, napjainkban jó ha 15 ezer van. A meghirdetett kormányprogramnak voltak tervszámai is. Az ezredfordulóra 450500 ezer tejtermelő tehenet terveztek jelentős hányadban, mint az ismert , holsteinfríz fajta és annak a keresztezéseiből létrejött állomány. Húsmarhát, tehát hústehenet - amelynek a tejét csak a borjú nevelésére használták fel - mintegy 200250 ezret terveztek. Ha összehasonlítjuk a 25 évvel ezelőtti tervszámokat a mai tényszá mokkal, megállapíthatjuk - sajnos, szomorúan , hogy a hazai tejtermelő állomány durván megegyezik a tervezettel, viszont a hústehénállomány helyzete katasztrofális: még a tized részénél is jóval kevesebb. Miért? Mi az oka ennek? Mindenekelőtt az, hogy a m ezőgazdaság irányításáért felelős szakvezetők egykét kivételtől eltekintve sohasem vették komolyan ezt a programot, éppen ezért hanyagolódott el ennek az oktatása, szakirányítása és az ellenőrzése. Jellemző például, hogy 25 év után sem tesznek különbséget a tejhasznú és a húshasznú tehenek között, tehén egyenlő tehén, holott két egymástól teljesen különböző termékelőállító ágazattal állunk szemben. (21.30) Néhány szakvélemény, hogy mit mondanak ezek a vezetők: 1. Hazánk földrajzi és klimatikus adottságai alkalmatlanok a húsmarhatartásra. Persze ez hazugság. 2. A gyepterületek tagoltsága szintén nem felel meg az ágazat igényeinek, más szóval legelőviszonyaink nem olyanok, mint mondjuk, Texasban vagy Argentínában vagy ÚjZélandon. 3. A gazdaságok példája is minket igazol: elkezdték és gyorsan abbahagyták. Röviden és velősen: nem szabad erre pénzt költeni. Erre a fals, közgazdaságilag teljesen hibás szemléletre napjainkban - nem kell elutazni Franciaországig - méltó választ ad például Németország. A volt KeletNémetország területén, ott, ahol tíz évvel ezelőtt ismeretlen volt ez a húsmarhatartás, ma körülbelül 160 ezer húsmarha van, holott a földrajzi és a klimatikus viszonyok e tekintetben sokkal rosszabbak, mint a miénk. Mi is történt valójában a magyar nagyü zemekben? Nagyon sokunk előtt, közvetlen szemünk előtt zajlottak ezek a folyamatok. A gazdaságok sajnos nagy százaléka, az ágazatot közvetlen irányítók s az ott dolgozók sem vették tudomásul, hogy ennek a termelési folyamatnak, a kiváló minőségű marhahúste rmelésnek szigorú tenyésztési, állategészségügyi, takarmányozási és tartástechnológiai feltételei vannak. E feltételek ismeretének hiánya nyilván eredménytelenséget szült, és a program megbukott. Sajnos a rossz gyakorlatot kivitelező gazdaságok sem próbál ták a jó példát követni - ami Gyúrón, Martonvásáron, Szécsényben, Izsákon, több helyen jó példát lehetett tapasztalni , hanem az ellentábort erősítették. A rendszerváltozást főleg már csak azok az állományok élték meg, ahol többékevésbé szakszerű munka f olyt. A privatizálás viszont további állományfelszámolásokat okozott sok helyen.
