Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 3 (241. szám) - A műemlékvédelemről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP):
64 nélkül, amikor ugyanezen okból zárják be a falusi iskolákat, amikor Budapest legbelvárosibb utcáján, a Váci utcában sorra csuknak be a könyvesboltok, mert a kultúra nem kifizetődő. Az i lyen szabályozás - azon túl, hogy rontja a kihirdetett törvénybe vetett hitet - legfeljebb jámbor szándék marad, ha netán az agyonpolitizált, kontraszelektált államigazgatási gépezet még képes lenne is odafigyelni a végrehajtásra. A gyakorlat azonban ezt a legkevésbé sem igazolja vissza. A környezetvédelmi, építésre nem kijelölt területeken terpeszkedő hatalmas épületek épp arról tanúskodnak, hogy a szóban lévő szervek segítségére a legkevésbé sem lehet számítani. Nem válik javá ra a tervezetnek, hogy ittott felesleges, a szöveg alaposabb megfontolása esetén elkerülhető ismétlések fordulnak elő benne. Például az I. és II. fejezet is rendelkezik a műemlékek megtekinthetőségéről. Bár a két fejezet más részletességi szinten szól err ől, nem igazán indokolt ugyanazzal a dologgal két egymást követő fejezetben is foglalkozni. Mindez a leghatározottabban zavarja az áttekinthetőséget. Kifogásoljuk továbbá, hogy nem az értelmező rendelkezések között szerepel, hanem a III. fejezet 17. §ában a lelet meghatározása, holott jóval indokoltabb lett volna az I. fejezetbe tenni. Míg az előbbiek szerkesztési hibák, melyek a tervezet áttekinthetőségét nehezítik, más esetekben a fogalmazás nem kielégítő voltával gyűlik meg a bajunk. Ilyen például a 18. § (1) b) pontja: "Műemléki védelemben kell részesíteni azokat a temetőket, temetőrészeket, amelyek a történelem, a kultúra és a művészet saját kifejezői, illetve emlékei." Bár értjük, mit akar ezzel az előterjesztő, nem extrém állítás, ha megjegyezzük: ez en az alapon akár egy roncstelep is sajátos kifejezője lehet a múltnak és a kultúrának, valamint civilizációnak, mégsem vonjuk védelem alá. Ha már a temetőknél tartunk, engedtessék meg, hogy a 18. § (2) bekezdése kapcsán rövid kitérőt tegyünk. A rendszervá ltás óta vagy még régebben folyik a vita, és számos kezdeményezés történt a nemzeti panteon létrehozása érdekében, sajnos eddig eredménytelenül. Pedig időről időre megdöbbentő képriportok számolnak be róla, mily kevés tisztelet övezi haló porukban nemzetün k politikai, tudományos, illetve művészeti nagyságait, és bár 50 millió forintos költségvetési támogatással létrejött a Nemzeti Panteon Alapítvány, nem oldódott meg a kérdés - igaz, ahol az élőkkel is keveset törődnek, mit várhatnak ott a holtak. (Az elnök i széket dr. Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke foglalja el.) Így, bár üdvözlendők a 18. § (3) bekezdésében írottak, az igazi megoldást szerintünk mégiscsak az jelentené, ha nagyjaink síremlékét egy vagy két közös temetőbe vonnák össze. Ez lenne az igazán megnyugtató, valójában méltó megoldás halottainkhoz is és hozzánk is, és csak kivételes, különösen méltánylandó esetekben - például az elhunyt végakarata, a temetkezési helyül szolgáló település különös ragaszkodása esetén - lehetne vagy kellene az érintet tek porainak panteonba telepítésétől eltekinteni. (20.00) A panteon ügyét kiváltképp is fontosnak tartjuk. Az a nemzet, amely nem törődik múltjával, nem becsüli halottait, nagy fiainak emlékét, a többi nép megbecsülésére sem tarthat igényt. Annak törvényb e foglalását is indokoltnak tartanám, hogy minden intézmény köteles ápolni névadójának emlékét, a sírok gondozását is beleértve, mintegy érvényt szerezve annak a régi elvnek: ha felvetted a kolompot, rázzad. A IV. fejezet "A műemlékvédelem irányítása és sz ervezete" nagyralátó címet viseli, valójában csak az irányításról szól, a szervezet leírásával azonban adós marad. Az Országgyűlés és a kormány feladatainak megjelölésén túl a környezetvédelmi és területfejlesztési, illetőleg a művelődési és közoktatási mi niszter felelősségét és feladatát is rögzíti. Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal szervezetére viszont már csak kevés az utalás. És azt se tudjuk megérteni, mi akadályozta a szövegírókat, hogy a jeles intézmény nevét legalább egyszer, főleg ott, ahol státus át határozzák meg, tehát a 28. § (4) bekezdésében ne rövidítve betűszóval, hanem rendesen, feloldva írják ki. Milyen jövő elé néz az az intézmény, melynek tevékenységi területét úgy szabályozza a törvény, hogy még
