Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 18 (246. szám) - Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP):
617 borzongva gondolunk a jelzett hiányból adódó vagy adódható túlkapásokra. Hisz en volt agrárkisváros, ahol már a 200 négyszögöl körüli telket is mamutteleknek nézték, és helyrehozhatatlan kárt okozva kényszerítették a tulajdonost, hogy szabaduljon meg a 100 négyszögöl feletti résztől, vagy hogy voltak falvak, ahol a teleknagyságot 40 0600 négyszögöl körüli nagyságban kívánták uniformizálni, holott mindenki tudja, az ilyen telek minden lehet, csak éppen nem központja a kis- és középbirtokoknak, illetve gazdaságoknak, a nagybirtokokról már nem is beszélek. Nyugati tapasztalatok alapján csak irtózni és viszolyogni lehet minden ilyesfajta beavatkozástól és erőszakos lépéstől. Bajorországban láttam például, hogy kisvárosokban is milyen magától érthetően és természetesen simul a teleknagyság és a telekszerkezet a tulajdonos gazdasági körülmé nyeihez és életformájához. Mert amíg a kisvárosi központokban 100200300 négyszögöles telkek uralták a terepet, addig néhány lépéssel odébb a központból kifelé haladva nem ritkák az 123 hektáros, sőt nagyobb telkek, amelyek célszerűen és jól felelnek me g a tulajdonos érdekeinek. Érthető, ha ilyen tapasztalatok nyomán ellenzem az erőszakos beavatkozást, és semmiféle uniformizálással sem értek egyet, még akkor sem, ha nem kétlem, hogy az uniformizálást és a kényszert az illetékesek alaposan és jól tudják a kár populista érvekkel is megideologizálni. Az említett garanciák figyelmen kívül hagyása tehát az én szememben nem más, mint játék a demokráciával. Különösen, ha figyelembe vesszük, mily gyakori jelenség és mily sokszor fordul elő, hogy az önkormányzat me net közben elszakad az általa képviselt lakosságtól és a lakosság és az önkormányzat között nem várt szakadék nyílik. De problémát vet fel a 8. § is. Idézem az elejét: "A településrendezés során biztosítani kell a területeknek a közérdeknek megfelelő felha sználását, a jogos magánérdekre tekintettel az emberhez méltó környezet folyamatos alakítását, értékeinek védelmét figyelembe véve: a) az egészséges lakó- és munkakörülmények, a népesség biztonságának általános követelményeit, b) a népesség demográfiai fej lődését, a lakosság lakásszükségletét, a kedvezőtlen lakossági összetétel kialakulásának elkerülését." Idézet vége. Homlokráncolással kérdezhetjük: vajon mit érthet az előterjesztés a népesség biztonságának általános követelményein, hogyan biztosíthatja mi ndezt a településrendezés? Az pedig már egyenesen érthetetlen, miként kívánják településrendezéssel elkerülni a kedvezőtlen lakossági összetétel kialakulását. (17.50) És ha már szóba jött, arról is helyénvaló volna nyilatkozni, a lakosságnak miféle összeté tele tekinthető kedvezőtlennek. Mindezekre se a normaszöveg, se az indoklás nem ad választ. Fejtörést okozhat a 19. § is, amely tulajdonképpen a tanyákról rendelkezik. A sokféle tilalom láttán az a határozott benyomásunk, hogy itt kísért leginkább a múlt, a régi tanyaellenes gondolatok feltámadása és visszatérése képében. Polgári tulajdonviszonyokat feltételezve és az elkerülhetetlenül újjászülető tanyás gazdálkodást figyelembe véve mindenképp indokolt volna ezeket mérsékelni, a polgári igényekkel összhangb a hozni. Régi beidegződések köszönnek vissza a 20. § (4) bekezdésében is. A hivatkozott bekezdés ugyanis kimondja - idézem: "A tilalmat az azt elrendelő megkeresésére az ingatlannyilvántartásba be kell jegyezni. A bejegyzés elmaradása a tilalom hatályát n em érinti." Eddig az idézet. Ha tehát az egyszerű állampolgárt a hivatal hanyagságából éri hátrány, mert az nem tájékoztatta döntéséről az ingatlannyilvántartást, akkor magára vessen - tudniillik a polgár. Az ilyen típusú szabályozás határozottan sérti a polgári jogbiztonságot és nemhogy Európához nem vezet, hanem még Ázsia kevésbé fejlett részeihez se. Egyúttal a gazdasági élet biztonságát is veszélyeztetni. A letűnt rendszerben szerzett rossz tapasztalatok feltétlenül indokolnák, hogy bővebben foglalkozz on a tervezet a kisajátítás intézményeivel is. Nyilván nem lehetetlenre gondolok, én is tudom, hogy nem építhető be a kisajátítás ágasbogas rendszere teljes egészében a törvénybe, de a tulajdonuktól igazságtalanul megfosztottak óriási tömegeit nyugtatná m eg, ha néhány alapvető szabályt mégis tartalmazna az előterjesztés. És azt is képtelenségnek tartom, hogy a kisajátítások még mindig az 1976. évi 24. számú törvényerejű rendelet alapján történnek, minthogy azt olyan
