Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. június 11 (282. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP):
4673 televízióban én is szemrehányást tettem akkor, amikor elvállalta a gazdasági funkcióját képviselőként, és szemrehányást tettem, amikor lemondott erről a funk cióról, mert én egyetértek az összeférhetetlenségi törvénnyel. De meg kell mondanom, képviselőtársaim, ha Sepsey Tamáson és a Magyar Demokrata Fórumon múlik, akkor egyiküknek sem kell lemondania a tisztségéről, mert ők nem szavazták meg ezt a törvényt, min t ahogy az ellenzéki pártok nem szavazták meg ezt a törvényt. Ők tudták, hogy a szocialista frakcióban jó néhányan lesznek, akik ezt nem szavazzák meg, és tudták, az ő szavazatukon múlik, hogy meglesze ez a törvény, hiszen így is összesen három szavazaton múlott, hogy meglett. Tudom, Sepsey Tamás azt mondja, hogy mert nem elég erős ez a törvény. (Dr. Sepsey Tamás bólogat.) Nos, el szeretném mondani, hogy a rend, biztonság és gyarapodás jelszavát a Magyar Demokrata Fórum kormányon úgy értelmezte, hogy olyan rendet alakít ki, amikor oly módon nyújt biztonságot és gyarapodást saját országgyűlési képviselőinek, hogy tucatszámra juttatja őket felügyelőbizottsági pozícióhoz. (Derültség.) Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum százhatvanvalahány képvi selője nem került olyan dilemma elé, hogy lemondjon vagy ne mondjon le, mert ők nem voltak hajlandók elfogadni a szabaddemokraták által 1991ben előterjesztett összeférhetetlenségi törvényjavaslatot, noha három évük volt rá mint legnagyobb kormánypártnak, mert nem akarták, hogy saját képviselőik olyan dilemma elé kerüljenek, mint az a néhány szocialista képviselő, akit ez a probléma érintett. Igen: rend, biztonság, gyarapodás, Sepsey Tamás, ezt jelentette önöknek kormányon ez a jelszó. Köszönöm szépen, tisz telt képviselőtársaim. (Nagy taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Kérdezem, hogy kíváne még valaki felszólalni e napirend előttivel kapcsolatban. (Senki sem jelentkezik.) Jelzés nem érkezett. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett dr. Pusztai Erzsébet frakcióvezetőhelyettes asszony, Magyar Demokrata Néppárt. Megadom a szót. (Bauer Tamás és dr. Sepsey Tamás hangosan konzultálnak.) DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP) : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képvisel őtársaim! A múlt héten hallgatta meg a szociális és egészségügyi bizottság az Egészségbiztosítási Alap ez évi költségvetésének állásáról szóló beszámolót. Tisztelt Képviselőtársaim! Rendkívül tanulságos ez, és jó ha tudnak róla, hogy ma hogyan áll az Egész ségbiztosítási Alap költségvetése, különös tekintettel az Alkotmánybíróság azóta még meghozott döntéseire. Tehát: az Egészségbiztosítási Alap jelen lévő képviselői elmondták, hogy azért nem nyújtanak be pótköltségvetést, mert nem akarnak kettőt benyújtani. Felhívom a figyelmüket arra, hogy amikor január végén, február elején egyértelműen látható volt, hogy rosszul tervezett az Egészségbiztosítási Alap költségvetése, és felvetettük azt a kérdést: gondolkozzanak el, hogyan lehetne áttervezni és pótköltségveté st benyújtani, akkor azt mondták rólunk, hogy hangulatot keltünk. Nos, azóta világossá vált a helyzet. Egyértelmű, hogy a kiadásokat alultervezte a kormány. Alultervezte azért, mert olyan megtakarítást épített a költségvetésbe, ami nincs és előrelátható vo lt, hogy nem is lesz. Olyan kiadásokat épített bele, aminek a fedezetét nem tervezte a költségvetésben, hiszen nem tervezte sem az egyszeri 10 ezer forintos juttatást, sem az egészségügyi dolgozók béremelését. Ez tehát hiányzik a költségvetésből. Ennek köv etkeztében az Egészségbiztosítási Alap kiadásai - kiegészítve még a gyógyszerkerettúllépéssel, a rokkantnyugdíjazás és járulékos ügyek túllépésével - 2628 milliárddal haladja meg várhatóan az ez évre tervezettet. A bevételei 2030 milliárddal maradnak el a tervezettől. Miért, képviselőtársaim? Azért, mert az a konstrukció, amit tavaly ősszel önök elé terjesztett a kormány, amit önök csak módosítással fogadtak el, még módosítással is olyan rossz, hogy a bevételek nemhogy nőttek volna, hanem csökkentek - an nak ellenére, hogy gyakorlatilag