Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. június 11 (282. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - KELLER LÁSZLÓ népjóléti minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - LÁNYI ZSOLT (FKGP):
4664 ezer forintot sem adják meg föltétlenül, hiszen ez is csak egy lehetőség, tehát ennél kevesebb a kompenzáció. Figyelembe véve a háztartási fűtőolaj jelenlegi fogyasztói árát, ami 125 forint 50 fillér, ez a legalacsonyabb kompenzáció, ami m ég mindig nem működik megfelelően, 240 liter támogatást jelent fűtőanyagra átszámítva egy fűtési idényben. Tájékozódásom szerint ezt mintegy 1500 literhez kell viszonyítani, de nyilván még ennél többhöz is, hiszen nemcsak az alapeset van, hanem vannak nagy obb háztartások, nagyobb alapterületű lakások. De az alapesetnél maradva tehát ez egy elég sovány kompenzáció, ami nem működik eléggé. Föl szeretném hívni a figyelmet arra is, hogy milyen az árszerkezet. Az árszerkezetben az adók a háztartási fűtőolajnál 8 5 százalékot tesznek ki. Ezért fölvetjük azt, hogy át kellene gondolni ennek a társadalmi rétegnek a helyzetét, át kellene gondolni azt, hogy a készülő változásokban esetleg adóvisszatérítésben kellene részesíteni azokat az embereket, akik bizonyíthatóan számlával ilyen fűtést vesznek igénybe. Mindenképpen törődni kell velük, és - visszatérve most az egész körre - törődni kell mindazokkal a háztartásokkal, ahol valóban komoly gondot jelent a villanyszámlakifizetés, a gázszámlakifizetés, a távfűtési díj k ifizetése és ez az olajjal fűtés is. Erre szerettem volna a tisztelt Ház figyelmét felhívni, és természetesen elsősorban a kormányzat figyelmét, hogy törődjön jobban ezekkel az emberekkel. Köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldali padsorokban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Megadom a szót Keller László úrnak, a Népjóléti Minisztérium politikai államtitkárának. KELLER LÁSZLÓ népjóléti minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nagyon örülök, hogy képviselő úr egyetértett azzal, hogy '95ben a stabilizációs intézkedések során a háztartási tüzelőolaj árába beépült a fogyasztási adó, és nem közömbös az, hogy hogyan alakult az elmúlt évek során ennek a körnek a támogat ása, illetve a támogatotti kör. 1995ben a pótköltségvetés 5 milliárd forintot juttatott htotámogatásra. A felhasználásra vonatkozó adatok szerint a hozzájárulás mintegy 23 százalékát fűtéskorszerűsítésre, 42 százalékát htoköltségek mérséklésére fordítot ták. Jelentős volt továbbá az egyéb fűtési költségekhez kapcsolódó támogatás ebből a forrásból. Ekkor mintegy 60 ezerrel csökkent a tüzelőolajat használó háztartások száma. '96ban 7 milliárd forintot biztosított a központi költségvetés htotámogatásra, sz ámításaink szerint '96. év végére további 8090 ezerrel csökkent a tüzelőolajat használó háztartások száma. Tekintettel arra, hogy a háztartások egy része továbbra sem tudott más, gazdaságosabb fűtési módra áttérni, az 1997. évi költségvetés további forrás t biztosított a tüzelőolajfelhasználás támogatására, illetve fűtéskorszerűsítésre. Ennek mértéke 5,7 milliárd forint volt, ami beépült a települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladataihoz kapcsolódó normatív állami hozzájárulás összegébe. A z elosztás sajnos nem volt a legszerencsésebb. Meg kell állapítanunk, illetve már meg is állapítottuk, hogy a magas tüzelőolajfogyasztási arányt mutató településekre nézve kedvezőtlen hatású volt. Ezen települési körben a '97. évi normatív hozzájárulás ös szege jelentős mértékben alacsonyabb, mint a '96. évi normatív támogatás, és éppen ezért, ennek hatására a szükséges korrekciókra vonatkozó elgondolásainkat kidolgoztuk. Ezek most egyeztetés alatt vannak, és reményeink szerint a második félévre a szükséges döntés megszületik. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldali padsorokban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Megadom a szót Lányi Zsolt úrnak, Független Kisgazdapárt. LÁNYI ZSOLT (FKGP) :