Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. június 10 (281. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP):
4658 vitatott, hisz van olyan álláspont, hogy megvan a szabvány ebben a kérdésben , akkor természetesen ezen lehet módosítani, de ez nem a büntető törvénykönyv dolga, hanem az egyéb megfelelő törvényeké. Ahhoz pedig nem lehet előre büntető törvénykönyvet módosítani, hogy milyen lesz majd az új bortörvény. Ezenkívül a képviselő asszonyok által beterjesztett módosító indítvány néhány hiányosságára is szeretném felhí vni a figyelmet. Az egyik, hogy míg a kormány javaslata büntetni rendeli az előkészületet is, ezt ez a módosító indítvány nem teszi meg. Kutrucz képviselő asszony beszélt már az összegről. Nyilvánvalóan elfogadhatatlan ilyen alacsony összegben megállapítan i - tehát 5 ezer forintban. Hadd mondjak egy példát: szegény megboldogult apósom igenis cukrozta a kis saját borát, mondjuk száz litert készített évente, ami nyilván meghaladja az ötezer forintot, ezért őt e javaslat alapján büntetni lehetne. S valóban jog gal merül fel az a kérdés, hogy számos más élelmiszeripari terméknél hasonló módon felmerülhetne a külön törvényi szabályozás, ha jelenleg ezek nem is keltenek fel akkora érdeklődést, mint a borhamisítás. (Taps.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen . Két percre megadom a szót Aszódi Ilona képviselő asszonynak, független. ASZÓDI ILONA KATALIN (független) : Nem akartam már szólni, de az államtitkár úr mondandójához két gondolatot mindenképpen hozzá kell fűzni. Az egyik, hogy valóban kialakult közöttünk egy vita. Mi megkértük a minisztériumtól a szabványt, amit nem kaptunk meg. Ugyanakkor Kutrucz Katalin képviselőtársam pedig a szabványtárban utánanézett. Nem akarok erről újabb vitát nyitni, mert rövid úton le kell zárni, hogy van vagy nincs szabvány. Ame nnyiben van szabvány, akkor is szükséges a Btk.t módosítani. Elképzelhető, hogy a rossz minőségű termék megállja a helyét. Azonban a jelenlegi hatályos Btk. csak a rossz minőségű termék forgalomba hozataláról rendelkezik, tehát a tárolásról, az előkészüle tről nem. Ezt mindenképpen bele kell venni, tehát szükséges módosítani. A másik kérdés pedig az, hogy az értékhatár vitatható. Azt hiszem, ezt Kutrucz Katalin is, de - ha jól emlékszem - én is felvetettem. De ha eddig nem mondtam, akkor most mondom: igen, vitatható, ezen lehet változtatni, mint ahogy az egész módosító indítványon lehet változtatni. Mi ezt nem szentségként terjesztettük be, és nem úgy gondoljuk, hogy ez a módosító indítvány az egyetlen, a vitathatatlan és az alkalmas. Mi csak azt mondjuk min duntalan, hogy a jelenlegi hatályos Btk. nem ad lehetőséget a fellépésre, és ezt meg kell változtatni. Nagyon örülünk minden okos gondolatnak, és nagyon szeretnénk, ha olyan módosítás jelenne meg a büntető törvénykönyvben, amely mindenki számára elfogadhat ó, ugyanakkor fel tud lépni a borhamisítással szemben. Nagyon kérem, hogy ezt mindenképpen fontolják meg a képviselőtársak, és fontolja meg a kormány is. ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Úgy látom, most már tényleg nincs több jelentkező, ezért a részletes vitát lezárom. A módosító javaslatokról jövő heti ülésünkön határozunk. Napirenden kívüli felszólalók: ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Kávássy Sá ndor képviselő úr, Független Kisgazdapárt, "Elnézhetjüke, hogy '56 rokkantjai és megnyomorítottjai éhezzenek és nyomorogjanak?" címmel. Megadom a szót a képviselő úrnak. DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP) :