Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. június 10 (281. szám) - Abdullah Omar, a Dél-Afrikai Köztársaság igazságügy-miniszterének és kíséretének köszöntése - A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvényjavaslat; a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényjavaslat; a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törv... - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár:
4541 Sőt arra is szeretném fölhívni a figyelmet, hogy még az államháztartás finanszírozásában is lényeges előnyökkel jár. Példaszerűen: ha mi, mondjuk, ki tudnánk menni 12 éves állampapírokkal, mert van rá kereslet, vannak ilyen 12 éves pénzek, annak nyilván a fix kamata ma lenne, mondjuk, 6 százalék, és nem 20 százalékkal kellene éves papírokkal finanszírozni a költségvetést. (12.30) Ha valaki ezt végigszámolja, akkor világosan látja, hogy még ilyen érte lemben is pozitív hatással van a dolgokra, sőt minden ilyen hosszú távú papír a várakozásokra is nagyon lényeges hatást gyakorol. Nem arról van szó tehát, hogy közvetlenül össze kell láncolni ezt az alapoknál jelentkező megtakarítást a hiánnyal - eszünk ág ában nincs , hiszen ez majd a nagy tőkepiaci mozgásrendszerben valahogyan találkozik. De ennek egy része nyilván közvetlenül is a hosszú távú állampapírpiacra be tud kerülni. Teljesen világos, hogy a magyar gazdaság tőkehiánnyal küszködik, teljesen világo s, hogy jelenleg a külföldi befektetők óriási extraprofitokat tudnak zsebre tenni, ha másként nem, a magyar tőzsde alakulásán lehet látni. Most pontosan arról van szó, hogy '98tól ezt a lehetőséget kinyitjuk a létrejövő magyar nyugdíjpénztárak előtt is. T ehát én azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos összefüggés, amit talán nem kellene figyelmen kívül hagyni. Azt meg őszintén szólva egyszerűen nem értem, ma a rádióban hallottam egyik képviselő úr nyilatkozatát, miszerint ez a pénz külföldre fog kimenni. B enne van a törvényben, hogy maximum 2002től 30 százalék mehet külföldre, tehát 70 százaléknak itt kell maradnia, és az első két évben pedig egyáltalán nem mehet ki semmi. Tehát ebből következően ezek a megállapítások, azt gondolom, nem állják meg a helyük et. (Dr. Kis Gyula József: A Közös Piac mit szól ehhez?) Nagyon röviden két másik összefüggésről: a vitában többen említették, hogy ezek a pénztárak rendkívül magas költségekkel fognak dolgozni. Azt gondolom, erre a gyakorlat világosan rácáfol, hogy nem eg észen így van; mármint abból a szempontból mondom, hogy nem egészen így van, hogy ez hátrányos, elviselhetetlenül magas lenne a leendő pénztártagok számára. Világosan látszik, hogy az önkéntes nyugdíjpénztáraknál - mondjuk, tavaly - legalább 3 százalékos n ettó reálhozam jelentkezett. Tehát ennyivel magasabb volt, amit ráírtak az egyes emberek számlájára az inflációhoz képest. A nemzetközi összehasonlítások is világosan mutatják, mondjuk, tíz évet nézve, hogy ez a nettó reálhozam 4,4 volt például Svájcnál és több mint 10 százalék Írországnál. Tehát világosan lehet látni, hogy igenis nagy eséllyel olyan hozamok fognak itt is keletkezni, amelyek kedvezőek. Azt is hozzá kell tenni, hogy persze, viszonylag nagy a költség az induláskor, de ahogy ez a dolog egyre i nkább felfejlődik, relatíve a költségek mérséklődnek; a piacon - már erről is szó esett - azt is lehet látni, hogy sok helyen fix díjakat is alkalmaznak, ami még inkább a relatív arányokat tudja mérsékelni. Itt nagyon kemény verseny lesz nyilvánvalóan, van egy nettó minimális hozamkövetelmény, amit az egész rendszer ki fog kényszeríteni. Emögött indirekten benne van, hogy ezeket a mindenféle vagyonkezelési és egyéb költségeket nem lehet az égbe felvinni. Én őszintén szólva úgy gondolom, hogy ezen még persze vitatkozhatunk tovább, tehát ha most valaki azt mondja, hogy tegyünk be még további biztosítékokat, valamiféle szabályozást - mondjuk, arra, hogy ha úgy tetszik, hatósági árformába sorolni bizonyos díjakat , én nem mondom, hogy ez feltétlenül jó, de azt sem mondom, hogy feltétlenül rossz. Lehet ezzel foglalkozni. A dolog lényege, hogy önmagában a piaci mechanizmus úgy működik, hogy ez erősen korlátot szab annak, hogy itt miféle költségelszámolás lehetséges az alapok, a pénztárak működtetésével összefüggés ben. Végezetül nagyon röviden a pénztárak kötelezőségéről: azt gondolom, hogy nekünk elsősorban a dolgot mégiscsak úgy kellene közelíteni, ahogy ennek az országnak a lakói közelítik, és ők nem ideológiai alapokon szokták közelíteni, hanem úgy, hogy bizony az a nyugdíjjárulék kötelező, mert kötelező befizetni. A kötelezőség igazán ezen a ponton jelentkezik. Természetesen felvethető a kérdés, hogy miért van így. Mondhatnánk azt is, hogy mindenki gondoskodjon magáról. Természetesen egy európai állam ezt nem ak arja mondani, de vannak olyan távolkeleti országok,
