Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. június 10 (281. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - LÁNYI ZSOLT (FKGP):
4499 Kovács László külügyminiszter úrnak. A nemzeti minimum egy olyan közös állásfoglalás lenne, amelyben a parlamenti pártok meghatározzák vállalt nemzeti jelentőségű alapelveiket. Ennek legfontosabb része: alapkérdésekben külpolitikai egyetértés kialakítása , hogy belpolitikai ellentéteink ne tehessék tönkre a nemzet érdekeit. Tekintetbe véve, hogy ez év szeptemberében előreláthatólag a tisztelt Ház elé kerül a kormány integrációs stratégiája, ennek előkészítő munkálatait nyilvánossá, minden magyar számára ho zzáférhetővé kell tenni. Ebből nem zárhatók ki a nálunk választójoggal nem rendelkező nemzettársak sem. Megállapítható, hogy az MSZPSZDSZkormány minden magyarellenes provokációt eltűrő magatartása - mellyel, gondolom, a NATO előszobájának csendjét akarja fenntartani - csak bátorítja a romboló erőket. Éppen ezért az MDF nevében tiltakozom az ellen, hogy a kormány most a nemzetközi politikában is, akár pillanatnyilag elérhető országgyűlési többségi szavazattal eleve hátrányos helyzetet teremtsen utódainak é s utódainknak. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Kétperces észrevételre megadom a szót Kovács László külügyminiszter úrnak. KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! A kormá ny természetesen egyetért azzal, hogy kell legyen egy nemzeti minimum. Más kérdés, hogy ez a felszólalás például hozzájárulte egy ilyen nemzeti minimum megteremtéséhez. (Taps.) Ugyanis nem a célokkal volt és van baj - a külpolitika alapvető céljaival , e bben egyetértés van, korábban a hat, most a hét párt között. A probléma korábban is, most is az alkalmas módszerek, lépések, érvek kiválasztásában volt és van. Ugyanis a korábbi kormány, a mai ellenzék olyan módszereket, eszközöket, érveket ajánl - vagy ko rábban követett , amelyek éppen ellentétes irányba viszik Magyarországot a nemzetközi politika porondján, amelyek gyengítik esélyeinket. Sokszor elmondtuk: az euroatlanti integrációt nem lehet történelmi érdemekre, sérelmekre alapozva elérni, nem lehet a szomszéd kapcsolatok rendezése nélkül elérni, a szomszédokat nem lehet nyomással, fenyegetéssel, euroatlanti integrációs törekvéseik akadályozásával valamire kényszeríteni. A magyarság érdekeit nem lehet hangzatos szólamokkal, hamis illúziók keltésével s zolgálni. Készek voltunk és vagyunk a nemzeti minimum megteremtésére, az alkalmas eszközök, érvek kiválasztására. Ezért is tartunk rendszeresen hat, illetve hétpárti egyeztetéseket, amelyeket a korábbi kormány elmulasztott megtenni. Tartottunk ilyet az al apszerződésekről, tartottunk és tartunk ilyet a NATOcsatlakozásról, az Európai Unióhoz való csatlakozásunkról. Ami nehezíti, az az a fajta szemlélet, amely a legutóbb éppen az MDF választmányának ülésén mutatkozott meg, amely után azt mondták, hogy Magyar ország megítélése folyamatosan romlik, Magyarország nemzetközi szerepe eljelentéktelenedett, és már az is kérdéses, hogy Magyarország egyáltalán bekerüle a NATOba. (Dr. Takács Imre: Hahaha!) Azt ajánlom, tisztelt MDFképviselők, hogy ne csak a saját ny ilatkozataikat olvassák... (Dr. Szabó Zoltán: Egyáltalán olvassák?) , hanem néha olvassák külföldi politikusok véleményét, néha olvassák a nemzetközi sajtót is. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.) (9.20) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Lányi Zsolt képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt. LÁNYI ZSOLT (FKGP) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Az első magyarmagyar csúcson - amely, azt hiszem, hogy a kormány részéről történő kezdeményezés alapján jött létre a Béla ki rály úton -