Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. június 4 (278. szám) - A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvényjavaslat, valamint a megváltozott munkaképességűek és rokkantak társadalombiztosítási és szociális ellátórendszerének átalakításáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vit... - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - JUHÁSZ PÁL (SZDSZ):
4221 Három dologról szeretnék beszélni a rendelkezésemre álló tíz percben. Az első az, hogy noha már tíz éve, aki ezzel foglalkozik, tudja, hogy radikális átalakításra szorul a magyar társadalombiztosítás rendszere, s nagyjából tíz éve a változtatás irányait is tudjuk, miért csak ilyen vérszegények ezek a reformok. A nyugdíjreformban ugyan van egy határozott lépés, de még az se, közel sem olyan radikális, mint ahogy tíz éve a rendszerváltásra készülve mindenki remélte. Egészségügyi ellátásra vonatkozó törvényeink, a társadalombiztosítási törvényünk éppen csak a folyamatos átalakulás jelenlegi fázisát mutatja, ameddig az elmúlt nyolc évben eljutottunk - és eddig jutottunk, nem meri magára vállalni, hogy radikálisabb lépést sugalmazzon a jövő felé. És va n egy blokk, a rokkantaknak járó szolgáltatások köre, ahol még halogatjuk, hogy bármi újítást is csináljunk. A második dolog, amiről beszélni szeretnék: mik a sajátos gondjai, s miért nem tud vele megbirkózni a legtöbb ország; az egészségügy biztosítási re ndszerének s az egészségügy másik oldalán az egészségügyi ellátás rendszerének milyen sajátos gondjai miatt nem tudnak vele megbirkózni, s hogyan folyik itt két elv harca. Az egyiket így neveznénk: a szocializmus harca, amelyik magyarul a képmutatás rendsz erét igyekszik konzerválni; és a szociális piacgazdaság harca, amelyik próbál szabadulni ettől a képmutatástól, és próbálja a piacon láthatóvá tenni azt az igazságtalanságot, ami korlátozott erőforrások felhasználásakor mindig megvan, csak éppen most a kas ztok, a baráti körök és a feketepénzek áramlásába rejtve - és ezért úgy csinálunk, hogy nincs meg. A harmadik dolog pedig az, hogy mik azok a leckék, amelyek előttünk állnak, hogy a csökkent munkaképességűek ellátásának megfelelő új szolgáltatásai ki tudja nak alakulni. Három téma túl sok, mégis megpróbálok mind a háromról beszélni. S hogy mi a baj a reformokkal? Intellektuálisan valóban így van: a nyolcvanas évek utolsó éveire a szakmával foglalkozók, és az azzal foglalkozó, szakmában tájékozott politikusok között nagyjából kialakult, hogy úgy kell átalakítanunk a társadalombiztosítási rendszert, amelyen belül a nyugdíjrendszer kétlábúvá válik, két pénzügyi rendszerhez kapcsolódik, egy szolidaritási rendszerhez, és egy egyéni fedezeti rendszerhez... - éppen azért, hogy a nyugdíj ne csak attól függjön, hogy a jövendő nemzedék aktív keresői mennyit képesek befizetni a nyugdíjasok számára, hanem függjön a tőkehozadéktól is, és így biztonságosabb legyen a jövendő nyugdíjasrendszer, másrészt azért is, hogy igen, a kistőkéssé válás általános folyamatát segítse a nyugdíjrendszer is Magyarországon , ebben a dologban tíz év után teszünk egy lépést, ha a nyugdíjmódosítási törvényeket elfogadjuk. (11.40) Lássuk be, hogy kicsi lépés; kö zel se hozzuk be jelentősen a tőkefedezeti elv súlyát, így a jövendő, a 40 év múlvai nyugdíjasoknak a biztonságát nem fokozzuk annyira, amennyire eredetileg szerettük volna. Bizony kevésbé, mert egyéb dolgoktól annyira félünk, hogy ezért nem merünk nagyobb at lépni. Amilyen eszméket elmondott a Néppárt képviselője, Szabó Tamás, azokból egy sokkal radikálisabb reform következett volna; ugyanakkor maga a Néppárt is visszaretten a radikálisabb reformoktól, miközben a szemére hányja ennek a javaslatnak, hogy nem elég radikális, mert a rövid és a hosszú táv összehangolását ő se látja megfelelő biztonsággal megoldhatónak. Ehhez képest nagyon kevés az, ami az egészségbiztosításban történt. Ennek rengeteg oka van, hozzátehetjük: nemcsak az, hogy a magyar politikusi r éteg ijesztően tájékozatlan ebben a kérdésben és ezért a magyar közírói réteg is - hiszen a kettő ugyanaz, a közírói és a politikusi réteg , és nem tud keményen szembenézni az emögött lévő technológiai problémákkal, hanem azért, mert ez az a terület, ahol igaziból nemzetközi tapasztalatokra is csak nagyon töredékesen tudunk támaszkodni. Egyik ország sem talált megnyugtatónak tekinthető megoldást arra az ellentmondásra, hogy az egészségügy egy mitizált gazdasági területté vált; az egészségmegőrzés helyett a z egészség helyreállítása van mindenütt azért többékevésbé középpontban, és egy olyan ipar, egy olyan szakma
