Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. június 4 (278. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár:
4183 67 volt MSZMPtulajdonban. A párt által használt 4244 helyiségből, teremből 220 volt olyan épület, amelyben az MSZMP résztulajdonnal rendelkezett. A meglévő és elénk tá rt adatok alapján maximum az ingatlanvagyon 5 százalékáról igazolható, hogy az MSZMP tulajdona. Végül a legmegdöbbentőbb az MSZMP KB 1989. július 2324ei ülésén Horn Gyula kijelentése, mely szerint "Feladat a pártvagyon minél nagyobb részét átmenteni és ú gy továbbítani, hogy a pártjelleg eltűnjön, de a párt rendelkezésére álljon". Ezek után mindenki számára egyértelmű, hogy miként alakulhatott át a magyar állam, a magyar nép vagyona a nómenklatúra magánvagyonává. A KISZ KB egykori titkára, aki jelenleg köz el másfél milliárdos vagyon felett rendelkezik különböző kft.kben, bt.kben és rt.kben elrejtve, a Magyar Nemzet ez év május 9i számában elmondta, hogyan folyt le a nemzeti vagyon spontán privatizációnak nevezett széthordása. A politikai elit a vele öss zefonódott gazdasági menedzsmenttel addig nyomatta le a magánosítandó vagyon értékét, amíg az megvásárolható lett számára. Ezek után nem meglepő, hogy ez a gazdasági erő a neki meggazdagodást teremtő baloldali politikai hatalom mellé állt, amelynek most di ktálja a feltételeket. Választ kaptunk arra a kérdésre is, hogyan kerülhettek ki a leltárból az MSZMP, a KISZ, a szakszervezetek, a népfront és a fegyveres testületek ingatlanjai, épületei, kultúrkincsei és egyéb vagyontárgyai is. Az Állami Számvevőszék sz erint az MSZMP 1988. december 31én 2641 ingatlannal rendelkezett; a Magyar Szocialista Párt mint utódpárt használatában 1990 augusztusától 365 ingatlan maradt, amelyeket azóta is ingyenesen használ. Az MSZMP, a KISZ, a szakszervezetek, a népfront és a feg yveres testületek vagyona átalakításáról, eltüntetéséről az idézetteken kívül jegyzőkönyvek, dokumentumok a nyilvánosság számára nem készültek. Az elvtársak csupán szóban osztogattak, közben vigyáztak arra, hogy ne maradjon nyoma 3 billió forint értékű nem zeti vagyon eltüntetésének. Horn Gyula, Nagy Imre, Iványi Péter tanácsait elvtársaikból lett tőkés utódaik kitűnően megtanulták és alkalmazták. Vagyis azt, hogyan kell szándékosan tönkretenni, fölszámolásba vinni eladósodott cégeiket, és a vagyont eltüntet ni a végrehajtás elől. Így történhet meg a mai Magyarországon, hogy a több tíz- és százmilliós köztartozásaikat az adósok eltüntetik, a cég megszüntetésével, átalakításával, majd új cég létrehozásával teszik beláthatatlanná adósságaikat, kihasználva a jogh ézagokat, s mindezt a kormány tudta és hallgatólagos beleegyezése mellett. Csodálkozhatunke azon, hogy miért lett a gazdaság és a társadalom demoralizált? Csodálkozhatunke azon, hogy miként és főképpen miért lett földönfutóvá egymillió magyar? Csodálkozh atunke azon, hogy miért lett a magyarság nagy része reményt vesztett? Úgy hiszem, az elmondottak után ezen nem csodálkozhatunk. Az ország félrevezetett népe és parlamentje a rendszerváltás reményében élt, de akaratlanul is asszisztált az ország kirablásáh oz úgy, hogy a népet orránál fogva vezették. Az elvtársak a nép nevében, mai utódaik a privatizáció leple alatt fosztogatják a nemzeti vagyont. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Kétperces reagálásra megadom a szót Szabó Zoltán államtitkár úrnak. DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Meg sem kísérlem kiigazítani mindazt a csúsztatást, ferdítést (Dr. Homoki János: Mert nem is lehet!) , amit Homoki képviselő úr összehordott. (Dr. Homoki János: Ezek mind idézetek pártdokumentumokból.) Mindenesetre amit Rajki Sándornétól és Nagy Imrétől idézett, az már ebből a mondatból is - de a szövegösszefüggésből méginkább - nyilvánvaló, ők arról beszéltek, hogy az MSZMPnek nincs morális joga megtartani azt a vagyont, amellyel állítólag jogosan rendelkezik. (Dr. Pusztai Erzsébet: Horn Gyula is erről beszélt?) (8.30)