Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. június 2 (276. szám) - Bejelentés a magyar agrárexport-támogatás rendezésének elősegítésére hivatott eseti bizottság felállításáról szóló országgyűlési határozati javaslat tárgyában - A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - SZABÓ RUDOLFNÉ DR. (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - SZABÓ RUDOLFNÉ DR. (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP):
4029 viszonyokra jellemző, hogy vagy a kiskapukat keresi a törvényszövegekben, vagy annak szellemével ellentétben mereven ragaszkodik bizonyos betű szerinti értelmezéshez. Tulajdonképpen ez a gyakorlat v ezetett az említett alkotmánybírósági határozathoz, hogy a nyelvpótlékügy példaértékűen jellemző legyen a hazai viszonyokra. A nyelvpótlékfizetés gyakorlata akkor terjedt el, amikor a vezetés végre felismerte, hogy a nyelvismeret kiemelten fontos az orszá g jövője szempontjából. A nyelvtanulás ösztönzésére országosan olyan gyakorlat alakult ki, hogy a nyelvvizsgával rendelkezőknek akkor is fizették a nyelvpótlékot, ha az idegen nyelv használata az adott munkakörhöz akár csak elméletileg is hozzákapcsolható volt, így a nyelvpótlék kétségkívül jelentős jövedelemkiegészítést jelenthetett. Bár ez a gyakorlat nem volt általános, a közalkalmazotti törvény fent kívánta tartani a nyelvpótlék intézményét, éppen a közalkalmazottak fokozott és szükségszerű nyelvtanulás a érdekében; de egyben szabályozta is, hiszen a 74. § (1) bekezdésében előírta: csak olyannak fizethető nyelvpótlék, aki munkakörében használni tudja az adott nyelvet. A paragrafus (2) bekezdése tovább pontosította ezt: a kollektív szerződésben meg kellett határozni a pótlékra jogosító munkaköröket és idegen nyelveket. A törvény hatálybalépése után tehát a megkötésre kerülő kollektív szerződésekben a munkáltatóknak egyértelműen definiálniuk kellett a jelzett feltételeket. Ezek után érthetetlen, hogy hogyan lehetett pert veszteni az Alkotmánybíróságnál, hiszen ha egy tolmács vagy egy fordító munkakörére egy adott nyelv vagy nyelvek vannak előírva, akkor sem lehet számára nyelvpótlékot fizetni, ha akár még további három nyelvet beszél. Ha viszont a munkakörén kívül más nyelven is igénybe veszik, akkor egyértelmű, hogy munkaszerződést kell vele kötni vagy azt módosítani kell. Ez a helyzet csak egyetlen esetben jöhetett létre: ha az intézményeknek eszük ágában sem volt a korábbi gyakorlatot megszüntetni, azaz csa k a nyelvvizsga meglétét és nem a nyelv rendszeres használatát, a használat szükségességét vizsgálták. Ilyen kollektív szerződések mellett természetesen igazságtalan, ha a tolmácsok, nyelvtanárok, fordítók kizárásra kerülnek. Itt fel kell vetnem egy nagyon nehéz kérdést: harmincöt éven át minden magyar általános és középiskolában, ugyancsak a főiskolákon és az egyetemeken orosz nyelvet kellett tanulni - hogy milyen eredménnyel, azt nem szeretném itt most jellemezni, voltak olyanok, akik az egyetemi végzetts ég után sem tudtak cirill betűket elolvasni és olvasni, ez azt mutatta, hogy teljes csődben van ez az oktatás. Amikor a különböző intézményekben bevezették a többnyelvű képzést, akkor egyrészről azok az orosznyelvtanárok, szegények, akik úgynevezett egyór ás tanárok voltak, mert egy órával jártak előbb, mint a növendékeik - ez volt a nyelvtanároknak egy 810 százalékos, mindig cserélődő változata , amikor elvégezték a főiskolát és megtanulták a nyelvet, akkor jobban fizető munkakörökben helyezkedtek el; ak kor jöttek ugyanezek a formák a nyugati nyelvek tanulására, és állandóvá vált a nyelvtanárhiány. Azt hiszem, Szöllősiné képviselőnő meg tud abban erősíteni, hogy ma is nyelvtanárhiány van Magyarországon. Ugyanakkor azt, hogy itt is lehessen valamiféle pótl ék - mint volt például a műszaki intézetekben a műszaki pótlék és annak is a különböző grádusai , a nyelvtanároknál ez lehetetlenné vált, így aztán a nyelvtanárok otthagyták az iskolákat, elhelyezkedtek a gazdasági életben, és nagyon nehézzé tették a legf ontosabb stúdiummá előlépett nyelvtanulási módokat. Ennek következtében, úgy érzem, nem volt szerencsés, hogy nem adtunk valamilyen lehetőséget, például hogy a nyelvtanárok valamilyen pótlékot kapjanak, mert így ezek a nyelvtanárok elmentek magánnyelviskol ákba, elmentek különböző gazdasági vállalkozásokhoz - és ez a rendelkezés tulajdonképpen ezen a gondon és problémán nem segített. A kollektív szerződések mellett természetesen igazságtalan, ha a tolmácsok, nyelvtanárok, fordítók kizárásra kerülnek, amikor egyébként mindenki megkapja a pótlékot - a törvény nem ezt írta elő, nem ezt a helyzetet kívánta rögzíteni. A törvényjavaslat benyújtóinak legalább utólag meg kellett volna vizsgálniuk, elemezniük kellett volna az okokat, és meg kellett volna tenniük a szü kséges intézkedéseket. A javasolt módosítás ugyanis meglehetősen kétértelmű: nem fizethető pótlék a munkakör ellátásához szükséges, idegen nyelv használata alapján. Akkor viszont az a kérdés: a munkakör ellátásához nem szükséges idegen nyelv után lehet? Pi llanatnyilag lehet. És hogyan
