Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. június 2 (276. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz):
3981 vagy mások - alkalmaztak gyorsított törvénykezési folyamatot és gyakorlatot is... (Dr. Pusztai Erzsébet: Az törvénykezés!); mint ahogy az amerikai kongresszusban - az on belül a képviselőházban - célul tűzték ki, és döntő többségében alkalmazták azt, hogy száz nap száz törvény. Vagy: Dániában négy napot adtak az EUval összefüggő egyegy jogszabály megalkotására, és keresztül tudták vinni. Nem azt mondom, hogy egy az eg yben kövessük ezt a példát; de, hölgyeim és uraim, a mostani munka felgyorsítására van lehetőség, anélkül, hogy az érdemi vitát veszélyeztetné. Végül pedig helyesbíteni szeretném Szabó Iván képviselőtársamat. Nem a Magyar Szocialista Párt vagy nem a Kisgaz dapárt nevében léptek fel ezek zsarolók; a párt nevével való visszaélés jegyében - mert nagyon félreérthető volt a képviselő úr megjegyzése. Egyértelmű, hogy miről van szó. (Moraj az ellenzéki padsorokban.) Mások, azt hiszem, értik. Torgyán József képvisel őtársam! Én nem mondtam, hogy ezek tagjai voltak a Kisgazdapártnak - a körébe tartoztak, magukról így vallottak. És ha jól tudom - a Nemzetbiztonsági Hivatal tájékoztatása alapján , az egyikük '94 júniusában lejárt kisgazda szakértői igazolvánnyal rendelk ezett, ami '94 júniusában lejárt. És önnek, képviselő úr, ha jól tudom, volt egy olyan elhatároló nyilatkozata is ezektől az uraktól; elhatárolódott '94ben, tehát mégiscsak valahol ott sertepertéltek az önök háza táján. (Szórványos derültség az ellenzéki padsorokban.) Egy tőlük elhatároló nyilatkozat volt. (Dr. Torgyán József: '92ben.) Gondolom, ettől el lehet választani; ezt most hallom először, mert nem emlékszem rá, hogy '92ben mit műveltek. Tehát ezt állapította meg a vizsgálat, és ezért tartom fonto snak a lényeget: ha valaki bármelyik párt nevében lép föl, tájékoztassuk egymást, hogy mi is keményen föl tudjunk lépni velük szemben. Köszönöm szépen. (Nagy taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napi rend előtti felszólalásra jelentkezett Szájer József frakcióvezető úr, Fidesz. Megadom a szót. (16.10) DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Köztársaság miniszterelnökének... (Általános zaj, több képviselő távozik az üléster emből.) ... a múlt héten ismét sikerült a közvéleményt felbolygatnia. Horn Gyula egy MSZPs pártaktívaértekezleten bejelentette, miszerint a kormány biztosítani kívánja, hogy a szövetkezetek és gazdasági társaságok is vásárolhassanak magyar termőföldet. Ké t napra rá a kormány mindenfajta előzetes - egyébként szokásos - tárcaegyeztetés nélkül tárgyalta is a három év elteltével hirtelen a süllyesztőből elővarázsolt javaslatot, és a kormány sajtótájékoztatóján maga a miniszterelnök erősítette meg újból, hogy k i kívánják nyitni a földvásárlás lehetőségét. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz és az ellenzéki pártok, több társadalmi szervezet és mezőgazdasági érdekképviselet azonnal tiltakozó nyilatkozatokat adott ki, mert a kormányfő újabb rögtönzése folytán a külföld i tulajdonosok kezébe juthat a termőföld. A miniszterelnök úr becsapja a közvéleményt, amikor azt állítja, hogy a jogi személyek földszerzésének biztosításával nem kerülhetne termőföld külföldi tulajdonba. A társaságok földszerzésének biztosítása a hátsó k apun behozná a külföldi tulajdonosokat, hiszen elegendő egy, a feltételeknek már megfelelő gazdasági társaságban üzletrészt vásárolni és máris pillanatok alatt külföldi lesz a magyar termőföld tulajdonosa. (Németh Zsolt: Így van!) A jóval tőkeerősebb külfö ldi befektetők pillanatok alatt felvásárolhatják a termőföld nagy részét, hiszen ma még a termőföld ára a piaci viszonyok kialakulatlansága miatt jelentős mértékben alulértékelt Magyarországon. Ebben a helyzetben a magyar gazdák rossz anyagi helyzetük miat t alulmaradnának a külföldiekkel való versenyben és kiszorulhatnának a földpiacról. A külföldi tulajdon megjelenése felnyomja a földbérlet árát és ezzel a mezőgazdasági termelés költségeit, s így minden magyar állampolgárt érint, mert jelentősen drágíthatj a az alapvető élelmiszerek árát is.