Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. június 2 (276. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
3970 Úgy ítélem meg, hogy a koalíciónak és az ellenzéknek vannak közös találkozási pontjai. Hadd jegyezzem meg - főképpen az integrációval összefüggésben , hogy számomra reményt ad az a megbeszélés, amelyet Orbán Viktorral, a parlament integrációs ügyekkel foglalkozó bizottsága elnökével - a jövőbeni integrációs tárgyalásokra való felkészülés jegyében , valamint Torgyán József képviselőtársammal, a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjével folytattam. M indezek biztatóak abból a szempontból, hogy közös nevezőre tudunk jutni a különben hét parlamenti párt által megerősített, vallott euroatlanti integrációs folyamatokkal kapcsolatban. Úgyhogy, tisztelt képviselőtársaim, úgy ítélem meg, mindez lehetőséget a d arra, hogy valóban mind az aktivitás, mind pedig az önkorlátozás jegyében tudjunk tevékenykedni. S végül engedjék meg, hogy egy zsarolási ügy politikai tanulságairól szóljak. Bizonyára látták a május 31i lapok tudósításait. Megdöbbentő, hogy Magyarorszá gon egyesek milyen eszközökkel akarnak nagy pénzekhez jutni. Aki nem ismeri, röviden ennek az ügynek a lényege: egy banda megkeresett egy nagyvállalkozót, a nagyvállalkozótól, arra hivatkozva, hogy számára - már a nagyvállalkozó számára - szükséges a nagyo bb koalíciós párt, vagyis a Magyar Szocialista Párt támogatása, ezért pénzt, vagyis 20 millió forintot követeltek tőle. A nagyvállalkozó ezt bejelentette, és mind a rendőrségi, mind a nemzetbiztonsági szervek eljártak az ügyben - azért a nemzetbiztonságiak , mert ennek a bandának a tagjai arra hivatkoztak, hogy jó kapcsolatban vannak a Nemzetbiztonsági Hivatallal, illetve az egyikük mint Nikolits István helyettese mutatkozott be. (Dr. Szabó Iván: És hol a Nikolits? - Derültség az ellenzéki pártok soraiban.) A banda tagjait tetten érték, elkapták, bizonyítékok vannak arra, hogy mit műveltek. Egyébként az is kiderült, hogy az illetőknél a Kisgazdapárt által kiállított igazolványok voltak - az igazság kedvéért rögtön hozzá szeretném tenni, hogy 1994ig a Kisgazd apárt környékén voltak, de a Kisgazdapárt megszabadult tőlük, és semmi közösséget ezt követően nem vállalt velük... (Taps és közbeszólások a Független Kisgazdapárt soraiban.) - ez is a képhez tartozik. Tehát visszaéltek a Magyar Szocialista Párt, aztán a K isgazdapárt és a Nemzetbiztonsági Hivatal nevével. Meggyőződésem szerint arcpirító dolog, hogy ezek a bűnözők feltételezik, hogy így pénzhez lehet jutni. Rögtön hozzá szeretném tenni azt is, hogy ez is mutatja, mennyit ártottak a politika hitelének azok, a kik korrupcióval próbálkoztak, vagy - sajnos - éltek is a korrupcióval. (Dr. Pusztai Erzsébet: Vagy vádaskodtak vele.) S óhatatlanul is felmerül az emberben a kérdés: vajon még hányan léptek, lépnek fel az országban különböző helyeken és területeken, akár a Magyar Szocialista Párt, akár az SZDSZ vagy az ellenzéki pártok nevében - csalva, lopva, meghazudtolva és rossz hírbe hozva bennünket, parlamenti pártokat. Hozzá szeretném tenni: azt is tapasztalom, hogy minden alap nélkül hányan hivatkoznak akár rám, ak ár a kormány tagjaira bizonyos ügyekben, kijárásokban és egyéb dolgokban. Mindezekkel kapcsolatban hangsúlyozni szeretném - és ettől az ügytől is elválasztva , hogy a társadalom, a közvélemény bizalmát azok a politikusok is megingatták, akik különböző gya núsítgatásokkal éltek - megalapozatlan gyanúsítgatásokkal, mint ahogy ez utólag kiderül. Ez is rontott az egész közállapotunkon. (Dr. Homoki János: Konkrétumot! Idő van!) És a hatóság kezét - ezt is alá szeretném húzni , miként egyetlen más ügyben, ebben sem kötöttük, kötjük meg. (15.20) Ezt azért szeretném aláhúzni, mert úgy ítélem meg, hogy a parlamenti demokrácia szereplői érezzék át a felelősségüket a megnyilatkozásaik, a fellépéseik kapcsán. És talán jó lenne azt is megszívlelni, a gyakorlatban megval ósítani, hogy ha bárkivel, bármilyen parlamenti párttal kapcsolatban ilyen jelenségre kerül sor, akkor célszerű lenne a pártoknak egymást tájékoztatni, ha ilyesmiről hallanak. Ami bennünket, a Magyar Szocialista Pártot illeti, ezt fogjuk tenni a jövőben. K öszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) :