Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 29 (275. szám) - A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvényjavaslat; a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat; az ítélőtáblák székhelyének és illetékességi területének megállapításáról szóló törvén... - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügy-minisztériumi államtitkár:
3961 interpellációjára kellett válaszolnom, amely egy konkrét, jogerősen lezárt bírósági ügyre vonatkozott, és én ismertettem a bíróság álláspontját az ügyben. Volt egy olyan, úgy látszik, nagyon naiv elképzelés em, hogy a Ház túlnyomó többsége el fogja fogadni a válaszomat. Tényleg naiv volt az elképzelés, mindemellett nagyon jól esett, hogy volt egy olyan ellenzéki párt, a Magyar Demokrata Néppárt, amelynek a képviselői többségükben igennel szavaztak. Ezt ezzel az alkalommal is tisztelettel meg szeretném köszönni képviselő asszonyon keresztül a frakció többi tagjának is. Ugyancsak Isépy képviselő úr beszélt a megyei bírósági elnökök kinevezéséről, és említette Áder képviselő úr is. Isépy képviselő úr beszélt az e zzel kapcsolatos alkotmánybírósági döntésről, és elmondta, hogy teljesen tiszta az ügy. Valóban teljesen tiszta; ennek ellenére, amikor miniszter úr a törvényeket messze tiszteletben tartva, a törvény betűjének és szellemének megfelelően járt el, amikor né hány megyei, illetve más hatáskörbe tartozó bírósági vezetőt nem nevezett ki, a közvélemény is erősen vitatta, a sajtóban megjelentek olyan cikkek, amelyek vitatták ezt a döntést, és itt a parlamentben is felmerült azonnali kérdés, interpelláció formájában ez a téma. Úgy gondolom, ez is a mellett szól, hogy igenis ezt a hatáskört át kell adni egy másik szerv számára. Áder képviselő úr számos nagyon fontos kérdést vetett fel. Teljesen egyetértek azzal, amivel a Fidesz is egyetért, amiket felsorolt. Mi is fon tos kérdéseknek tartjuk ezeket, és nagyon szeretnénk, hogyha ez a reformcsomag megoldást találhatna ezekre a kérdésekre. Többen beszéltek az előkészítésről, amit legnagyobb sajnálatomra Áder képviselő úr rossznak, nem megfelelőnek minősített. Az ő megállap ítása szerint az albizottság nem végezte el azt a feladatát, amire ez az albizottság létrejött. Ha ez tényleg így is lenne, nem hiszem, hogy ez a kormány hibája lenne. Hack képviselő úr beszélt erről elég részletesen, és én meg tudom azt ismételni, hogy mi nagyon jó néven vettük volna, ha nyomatékos kérésünkre már a kormányülés előtt megtudhattuk volna azt, hogy az ellenzéki pártoknak mi a véleményük azokról a törvényjavaslatokról, amelyeket el tudtuk hozzájuk juttatni. A különböző hatásvizsgálatokkal kapcs olatban, ami konkrét kérdés volt, például a polgári perrendtartás hatásvizsgálatát eljuttattuk az alkotmányi bizottságnak a múlt héten. Nem tudom, hogy ez a bizottságon keresztül a képviselőkhöz eljutotte - nagyon remélem. Jogosak azok az igények, amelyek azt kérik, hogy minden ehhez hasonló adat jusson el. Ezt természetesen igyekszünk minél szélesebb körben megtenni, akár a bizottságon keresztül, akár itt a plenáris ülésen a válaszokban. Csákabonyi képviselő úr reagált már a kampányfogással kapcsolatos fe lvetésre. Nem hiszem, hogy Solt Pál elnök úr hozzászólása után is azzal lehetne vádolni a kormányt vagy a kormánypártokat, hogy ezt a reformot politikai kampány miatt kívánja végigvinni. Balsai képviselő úr beszélt miniszter úr távollétéről. Ez sajnos most már talán kezd szokássá válni, hogy ha valakinek kicsit kevesebb az érve, mint amire szüksége lenne, akkor felveti, hogy miért a politikai államtitkár van itt és miért nem a miniszter. Ezzel kapcsolatban szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a magyar jogszabályok szerint a parlamentben a politikai államtitkár teljes hatáskörrel helyettesíti miniszterét, de azért szeretném elmondani, hogy miniszter úr az európai igazságügyminiszterek konferenciáján vett részt. Úgy gondolom, hogy ez is hasonlóan fontos kérdés, mint az igazságügyi reform kérdése. Azt viszont már teljes határozottsággal szeretném visszautasítani, amit szintén Balsai úr mondott, miszerint miniszter úr nem mondott igazat. Csákabonyi képviselő úr is részletesen válaszolt már erre. Az MSZP val óban egy változatra - amely az alkotmánykoncepció szintjén részletesen felsorolta volna az országos igazságszolgáltatási tanács összetételét - nemet mondott, de ezt követően minden esetben támogatta e tanács létrehozását. Balsai képviselő úr többször is be szélt arról, hogy a büntetőeljárásban a kétfokú fellebbezést meg lehet valósítani háromszintű bíróságnál is. Ez számomra teljesen elfogadhatatlan. Valódi fellebbezésre akkor van lehetőség, ha ezt a fellebbezést egy magasabb szintű bíróság fogadja el. Továb bra is fenntartom azt az álláspontomat, hogy az előző kormány által elfogadott