Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 28 (274. szám) - A kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
3866 helyen foglalkozik - például a miniszterelnök kapcsán - az ellenjegyzéssel, ami nyilvánvalóan nagyon kevés. Úgyszintén hiányoltam ezt a minisztereknél is. Bár azt mondja a javaslat, hogy a miniszter önállóan jár el, nyilv án ez az a törvény, amelyben meg kellene határozni, hogy melyek azok a korlátok, amely korlátok között van döntési szabadsága a miniszternek. Nyilván ilyen a kormány programja, a miniszterelnök politikai irányvonala, amit a kormány tevékenysége során megha tároz. Hogy a miniszter a kormánynak alárendelten végzi a tevékenységét, ezt valahol a feladatok között is meg kellene jeleníteni. Ennek még akkor is tükröződnie kellene, ha a szokásjogunk alapján a miniszterek feladat- és hatáskörét kormányrendeleti szint en szabályozzuk. Azokban a speciális feladatokat lehetne megfogalmazni. De itt is hiányoltam azt, hogy valamilyen generális megfogalmazása és a mozgásterük korlátainak meghatározása bizony hiányzik ebből a törvényjavaslatból. Néhány képviselőtársam é rintette ugyan a helyettes államtitkárokat, én a helyettes államtitkárok kinevezésével kapcsolatban szeretnék néhány észrevételt tenni; jelenleg a miniszter nevezi ki a közigazgatási államtitkár javaslatára. A törvényjavaslat ezt úgy kívánja megváltoztatni , hogy a miniszterelnök nevezi ki a miniszter javaslatára. Ez az én szememben két komoly veszélyt jelent. (11.40) Az egyik veszély az, hogy miután a közigazgatási államtitkár szakmai beosztottja a helyettes államtitkár, ebből adódóan emberi összeférhetetle nségek sorozata állhat elő, hiszen nem az a közigazgatási államtitkár tesz javaslatot és vesz részt ebben a kiválasztási eljárásban, aki később együtt dolgozik vele, hanem a miniszter és a miniszterelnök. Ez azonban még egy nagyon komoly veszélyt is rejt m agában; azt, hogy politizálódik a szakma vezetése. Azáltal ugyanis, hogy a miniszterelnök lesz az, aki kinevezi a helyettes államtitkárt, teljesen egyértelművé teszi számomra, hogy a politikai okok és indokok előtérbe fognak kerülni. A félelmem egy másik t erületen is fennáll. Ahogy Sepsey Tamás képviselő úr elmondotta, megszüntetik azt a maximumot, hogy hány helyettes államtitkár nevezhető ki egy tárcánál. Nyilván azért szűnik meg a maximálás, mert többet kívánnak kinevezni. Én nem tartottam tökéletes megol dásnak azt sem, hogy tárcánként kimondjuk azt, hogy négy vagy öt helyettes államtitkár lehet egy tárcánál, mert a tárcák feladatát tekintve igen eltérőek az igények az ilyen helyettes államtitkárokra, és mégiscsak egy spirált jelent arra, hogy használják k i a tárcák, ha ezt egy maximumban állapítjuk meg. Ha azonban egy kormányra az összes helyettes államtitkári létszámot határozzuk meg, de valami maximumot akkor is meg kell állapítani - az összes helyettes államtitkári létszámot 30ban, 35ben, 40ben; nem tudom, mennyi egyébként, valahol ekörül van a helyettes államtitkárok száma , akkor az elosztás módjára vonatkozóan kellene ezt a kérdést megoldani, tárcánként igazodva a szükséges feladatokhoz. Végezetül egy olyan juttatásra szeretném felhívni a képvisel őtársaim figyelmét, ami megítélésem szerint tévedésből került bele ebbe a törvényjavaslatba, ez pedig a politikai tisztséget betöltő vezetőknek a többletjuttatásáról szól. A 43. § úgy szól, hogy minden naptári évben külön juttatásként legalább egyhavi ille tményre jogosultak. Ilyen normatív szabályozás esetén, és különösen a politikai közszereplők javadalmazásánál elvárható, hogy ne az kerüljön a törvényszövegbe, hogy "legalább", hanem a "maximum" is bekerüljön. Ne fordulhasson elő az, hogy javadalmazásként akár a havi alapilletményének a tízszeresét is megkaphatja kvázi jutalomként. Nyilvánvaló, hogy itt egy limit beiktatása szükséges, mert hogy minimum egy hónap, ezzel egyetértünk, azzal is egyet tudnék érteni, hogy legfeljebb háromhavi vagy négyhavi illetm énye, de hogy ne legyen felső határ, azt hiszem, ez csak valami tévedés következménye lehetett. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.) (A jegyzői székben Póda Jenő foglal helyet.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) :