Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 26 (272. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DEMETER ERVIN (MDF): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SZEKERES IMRE (MSZP):
3579 törvényhozási sorozatát hat ározza meg, és tavaly decemberben vette tudomásul az Országgyűlés, februári beterjesztéssel szerepel ez a nyugdíjcsomag. Igaz, van egy kis lábjegyzet, amely azt mondja, hogy a társadalmi egyeztetéstől függően. Ennek következtében a kormány a saját előkészí tési folyamatában hat hónapot tudott késni, ezek után viszont egy hónapnyi idő alatt szeretné megtárgyaltatni az Országgyűléssel ezt a kérdést. (Zaj az SZDSZ padsoraiban.) E tekintetben érdemes mindenkinek magába pillantania, hiszen a kérdés érdemi jellegű : ne szülessen egy olyan nyugdíjtörvény - hiszen hogyha nincs idő a megvitatására, akkor ez nem is módosulhat , amely egyesek szerint nem jelent mást, mint azt, hogy az állam törvényben kötelezi az egyes állampolgárokat, hogy csődközeli vagy kalózbiztosít ókkal kössenek utazási... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) - menjenek utazási irodába, mondjuk Szamarkandba. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót Demeter Ervin frakcióv ezető úrnak, MDF. DEMETER ERVIN (MDF) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném felhívni mind a frakcióvezető úr, mind pedig a miniszter úr figyelmét arra, hogy a Ház ezen a héten megkezdi a nyugdíjreform tárgyalását. A szerdai napon elkezdődik ennek a törvényjavaslatnak a vitája. A nézetkülönbség abban van az ellenzék és a kormánypártok között, hogy az ellenzék azt kéri, ne korlátozzák a vitának a menetét; ne korlátozzák azzal, hogy ez időkeretben történjen, és ne kor látozzák azzal, hogy egy gyorsított tempóban lezárják; legyen arra lehetőség, a nyári időszakban - és ezt vállalják az ellenzéki pártok, több ellenzéki párt vezetője kinyilvánította - adassék meg annak a lehetősége, hogy elkészítsük a módosító javaslataink at. Hogyha itt a tisztelt frakcióvezető úr a politikai együttműködés minimumáról beszél, akkor úgy gondolom, mindenféleképpen fontos és elkerülhetetlen, hogy ezekre az ellenzéki javaslatokra válaszoljanak. A mai házbizottság ülésén több alkalommal felvetet te az ellenzék ezt a javaslatát, sőt, kezdeményezte is, hogy válaszoljanak rá a tisztelt kormánypárti képviselők - ezt nem tették meg. Ma napirend előtt két alkalommal is szóba hozták ezt a kérdést - nem tették meg, nem tettek olyan javaslatot, ami elfogad hatóvá tenné, ami egyszerűen egy javaslatot adna a vitának a tárgyalására. Ezért én tisztelettel azt kérem a kisebbik kormányzó párt vezetőjétől, hogy ha komolyan gondolja a politikai együttműködést, akkor vizsgálják meg az ellenzék javaslatait, és tegyék lehetővé, hogy nyáron elkészíthessük a módosító javaslatainkat. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MDF, a Fidesz és a KDNP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót Szekeres Imre frakcióvezető úrnak, MSZP. DR. SZEKERES IMRE (MSZP) : Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar parlament - mint modern parlamenti demokratikus intézményrendszer - a tárgyalásos technikán alapul, s működésében nem a kivonulásos technika a döntő, mert a kivonulás a tehetetlenség és a törvényhozási képtelenség beisme rését jelenti. A szocialista képviselőcsoport, amikor ellenzékben volt, és jóval kisebb létszámú volt, akkor is a tárgyalásos technikán alapuló demokráciát követte, mert így is el kívánta mondani véleményét egy adott kérdésről. (Zaj az ellenzéki pártok pad soraiban.) A másik kérdés, amely SzentIványi István véleménye alapján szintén megfogalmazható (Dr. Pusztai Erzsébet: Ultimátum, nem tárgyalás!) : általában az európai parlamentekben rendszeres és bevett szokás az időkeretben való tárgyalás. Ritka kivétel, amikor nem ezt a módszert alkalmazzák. De ha már ennél járunk, és több ellenzéki frakcióvezető felvetette, hogy nyáron is szívesen dolgoznának tovább, nekünk van egy javaslatunk: mivel szeretnénk, ha január 1jén bevezetnénk a törvényt - és ehhez kell után a felkészülési idő, szeretnénk, ha a jövő évi költségvetésnél már