Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 21 (271. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - T. ASZTALOS ILDIKÓ ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
3491 Köszönöm, elnök asszony. Két, rövid észrevételt szeretnék Latorcai János napirend előtti hozzászólásához tenni. Az egyik valóban az, amiről Orosz István is beszélt, hogy a magyar GDPnek 0,7 százaléka fordítódik ma tudományos kutatás okra, míg ez Európa fejlettebb országaiban 2 százalék fölött van. Tehát nyilvánvaló, hogy ez az arány vészesen kevés ahhoz, hogy ezek a kutatóintézetek tartósan, biztonságosan tudjanak működni. Ezzel összefüggésben az ipari kutatófejlesztő intézeteknek eg yfajta konszolidálására mindenképpen szükség van. Tehát azok az elképzelések, amiket itt Latorcai János is megfogalmazott, úgy gondolom - függetlenül a kormánypárti vagy ellenzéki megosztottságtól , mindenképpen támogatásra érdemesek. A másik része viszon t ennek az ügynek: az agyelszívás folyamata. Nem olyan régen hallgatta meg az oktatási és a költségvetési bizottság is Oláh György akadémikust, aki az egyik példája ennek az agyelszívásnak, annak a szomorú folyamatnak, amikor a tehetséges és többre hivatot t kutatóink külföldön folytatják kutatói tevékenységüket. A FideszMagyar Polgári Párt az oktatási bizottság ülésén megfogalmazta azt a javaslatát, hogy célszerű volna egy olyan ösztöndíjrendszer kialakítását megkezdeni, amely lehetővé tenné azoknak a prof esszoroknak, kutatóknak a Magyarországra való visszacsábítását, akik a tudományos életben külföldön folytatnak aktív tevékenységet. Tehát mi arra gondolunk, hogy azok a magyar származású tudósaink, kutatóink, akik ma kint vannak, valamilyen módon visszaint egrálhatók lennének a magyar oktatási rendszerbe. Egyegy ilyen ösztöndíjjal talán lehet őket arra ösztönözni, sarkallni, hogy Magyarországon is megosszák azokat az ismereteket a fiatalokkal, amelyeket esetleg már kint szereztek. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót T. Asztalos Ildikó államtitkárnak. T. ASZTALOS ILDIKÓ ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök assz ony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Minisztériumunk is szeretné megköszönni a felvetését és azokat a pozitív javaslatait, amelyeket a K+F tevékenység és a kutatóintézetek kapcsán megtett, hiszen egyetértünk képviselő úrral abban, hogy a kutatásfejle sztés támogatása, működőképességének fenntartása és fejlesztése egyik meghatározó előfeltétele a gazdaság modernizációjának, fellendülésének. Észrevehető volt a tisztelt Ház konszenzusa abban, hogy a kutatásfejlesztést végző intézményeket valamiképpen kon szolidálni kell. Ezzel természetesen a minisztériumunk is egyetért. Egy pici pontosítást szeretnék tenni: ma a kormány a költségvetésből bizonyos mértékben több pénzt biztosít kutatásfejlesztésre, mint az elmúlt években; ennek megfelelően a GDP több mint 0,7 százaléka áll rendelkezésre kutatásfejlesztésre. Természetesen ezek tulajdonképpen csak kormányzati pénzek nagyrészt, hiszen - mint ahogy többen elmondták a képviselő urak közül - a magánszféra ma nem igazából igényli a kutatásfejlesztést, nem igazáb ól veszi igénybe, és nem tartja fenn azt. A fejlett piacgazdaságú országokban természetesen a magánszféra is alkalmazza ezeket a kutatásokat, és ennek megfelelően többletráfordítás vehető igénybe. A minisztériumunk köszöni a képviselő úr felvetéseit, azok közül egyetkettőt megfontolandónak, alkalmazhatónak és elképzelhetőnek tartunk, hiszen a minisztériumunktól sem idegen az az elképzelés, hogy egy külön vagyonkezelői szervezetben legyen ez az egész intézményrendszer felügyelve, vagy valamilyen holding for májában felügyeljük. Mindenképpen fontos, hogy ezen rendszerek valós reorganizációja megtörténjen, annak megfelelően, ahogy azt a képviselő urak itt többen elmondták. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi M ária) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Dr. Jeszenszky Géza frakcióvezetőhelyettes úr, a Magyar Demokrata Néppárt részéről, "Torzító