Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 11 (244. szám) - Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz):
348 kapcsolatban a FideszMagyar Polgári Párt külön hangsúlyozza annak fonákságát is, ami abban jelentkezne - ha netán ezt a megoldást választanánk , hogy míg egyfelől a hatóság mulaszt, másfelő l a mulasztás jogi következménye az ügyfél kérelmének elutasítása lenne. Ez még akkor is abszurd, ha tisztában vagyunk azzal, hogy ez pusztán csak jogi technikai kérdésként jelentkezne itt. Egyetértünk továbbá a törvényjavaslat indoklásában foglalt azon ér veléssel is, hogy a közigazgatási bíráskodás nem veheti át a közigazgatás funkcióját, különösen nem a mérlegelési jogkör gyakorlását. A kérdéskör orvoslása azonban az említetteknél sokkal bonyolultabb további problémákat vet fel, és sokkal több nehézségbe ütközik. Mindenekelőtt utalnunk kell arra, hogy a probléma hátterében alapvetően a közigazgatás, a köztisztviselői kar túlterheltsége áll, az a helyzet, hogy a közigazgatás működésének - normális, megfelelő működésének - nem adottak elsősorban a tárgyi fel tételei, és természetesen finanszírozási okokra visszavezethetően a személyi feltételei sem. Így hiába igyekszik a köztisztviselő - mert azt hiszem, és úgy gondoljuk, hogy legnagyobb részben azért ez így van - személyében mindent elkövetni feladata teljesí tésére, visszatérően és állandóan lehetetlen helyzetbe kerül. Ennek következtében áll elő alapvetően az a helyzet, amit az államigazgatás, a közigazgatás hallgatásának nevezünk, vagyis hogy a határozatok nem születnek meg a maguk idejében. Úgy hisszük és ú gy véljük, hogy ezen helyzet megoldására önmagában semmilyen törvényi megoldás sem nyújthat kellő garanciát, itt meg kell teremteni azokat a feltételeket, amelyek ezeket a mostoha tárgyi és személyi viszonyokat megváltoztatják, és egy normális működés felt ételeit alkotják. Tudjuk, hogy ez természetesen elválaszthatatlan a gazdaság helyzetétől, ugyanakkor azonban a lehetséges, a már most lehetséges megoldások ki nem használása mindenképpen a kormányzat felelősségét veti fel. Rátérve a törvényjavaslat egyes m egoldásaira: a törvényjavaslat eltérő megoldásokat tartalmaz az országos közigazgatási hatóság eljárására, az önkormányzatok hatósági eljárásaira, az adatigazolásra, a nyilvántartásvezetésre, illetve a hatósági ellenőrzéssel kapcsolatos eljárásokra. Ez a differenciált kezelésmód feltétlenül indokolt; sőt, a javaslat egyik alapvető hibája véleményünk szerint, hogy ennél még sokkal árnyaltabb szabályozásra lenne szükség. A hatósági eljárások különböző fajtái rendkívül nagyszámúak és jellegükben igen nagy mér tékben eltérőek, melyek olyan absztrakt, pusztán néhány alapszámon történő szabályozása, mint amit ez a törvényjavaslat tartalmaz, nem hozhat hasznos és egyben a közigazgatás célszerű működését is biztosító megfelelő megoldásokat. Engedjék meg, hogy csak p éldaszerűen érzékeltessem, milyen sokféle különleges eljárásról lehet itt elméletileg szó. Ilyenek például az anyakönyvezés, az állampolgársági eljárás, a személyiadatnyilvántartás; különböző rendű és rangú rendészeti eljárások, mint például belbiztonság, tűzrendészet, határrendészet, honvédelmi eljárások, adó- és illetékeljárások, ingatlannyilvántartási eljárás, építési engedélyezés, telekalakítás, földművelési ág megváltoztatása, és engedjék meg, hogy ne soroljam tovább, mert kimeríthetetlen a sor. A FideszMagyar Polgári Párt álláspontja, hogy ezen sokféle eljárásnak a testre szabott kezelésére lenne szükség, ideértve azt is, hogy a hallgatás jogkövetkezményeinek meghatározásánál is tegyünk különbséget ügyfajták és ügyfajták között. Ennek a követelm énynek azonban a törvényjavaslat nem felel meg. A törvényjavaslat a hatóságok határozathozatali kötelezettségének elmulasztására általános szabályként úgy rendelkezik, hogy mindenekelőtt a felettes szervhez kell fordulni, majd a mulasztó szervet a felettes szerv felhívja kötelességének teljesítésére. Ha a felhívás ellenére a mulasztó szerv további nyolc napon belül nem intézkedik, akkor a sérelmet szenvedő fél újabb panaszt kénytelen előterjeszteni, melynek következtében a felettes szerv két megoldás között választhat: vagy elsőfokú ügyintézésre magához vonja az alárendelt szervnél elfekvő ügy elbírálását, vagy kijelöl egy másik közigazgatási szervet az elsőfokú eljárás lefolytatására. Ezzel a megoldással szemben több észrevételt is fel kell vetnünk. Mindene kelőtt nem tudunk egyetérteni azzal, hogy a hatóság mulasztása esetén a felettes szerv első ízben csak arra szorítkozhat,