Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 20 (270. szám) - A Magyar Köztársaság és Románia között Temesvárott, 1996. szeptember 16-án aláírt, a megértésről, az együttműködésről és a jószomszédságról szóló szerződés kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - MÁDAI PÉTER (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. NÁDORI LÁSZLÓ (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor):
3446 minősíteni a magyarromán alapszerződés szövegét, hanem szavazatában ki fogja fejezni várakozásait a magyarromán kapcsolatok jövőjét illetően is. Ugyanis egy alapszerződés szövege - bármilyen rossz is ez a szöveg - az idő múltával egy kicsit úgy kezd viselkedni, mint egy irodalmi szöveg: bizonyos külső körülmények is rávetődnek. Miközben tehát egyértelmű en rossznak tartjuk a szöveget, nekünk is előre kell tekintenünk, tehát valószínű, hogy álláspontunkat árnyaltan és egy kicsit talán a Kereszténydemokrata Néppárthoz hasonlatosan fogjuk majd kifejteni. Ez azonban azt jelenti, hogy nem a HornIliescupaktum ról fogunk szavazni, hanem kifejezetten arról, ami sajnos egyelőre beváltatlan ígéretek fényében, de a múló időben az erdélyi magyarság reményeiben megfogalmazódhat. Köszönöm, elnök úr. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Sza bó Lajos Mátyás képviselő úr! (Dr. Szabó Lajos Mátyás: Rendes!) Mádai Péter képviselő úr, két perc? (Mádai Péter: Igen, két perc. Mutattam.) Megadom a szót. MÁDAI PÉTER (SZDSZ) : Tulajdonképpen mind Surján úr, mind Csapody úr elismerte, hogy jó időben, jóko r kötöttünk alapszerződést - még ha ez talán a szavaikból nem is derült ki. Mi vagy a magyar parlament nem Iliescuval kötött alapszerződést, hanem az akkori román kormánnyal. Ma már senki előtt nem kétséges, hogy ez az alapszerződés segített ahhoz, hogy Ro mániában végül is elinduljon egy demokratizálódási folyamat. Hitem szerint az alapszerződés nélkül Iliescu ma nem Románia első embere, az RMDSZ nem lenne a kormány tagja. (Rockenbauer Zoltán: Iliescu nem az!) Jó, jó, jó, jó, jó, jó. Bocsánat! Én végighallg attalak! Azt gondolom tehát, hogy az az aggály, hogy úgy kötünk alapszerződést - kinyilvánítva a mi nyitottságunkat, készségünket , hogy európai módon oldjuk meg a gondjainkat velünk esetleg nem rokonszenvező kormányokkal, az még nem elegendő indok ahhoz, hogy ne tegyük meg. Mi abból indultunk ki - és azt gondolom, Romániában igazolták a változások , hogy a mi gesztusunk kedvező hatást fog gyakorolni - miként tette is ezt - a romániai magyarságra is. Hogy merre megy tovább az a nagy folyó, amit Európának hívunk - az bizonytalan dolog, az igaz! De nekem úgy tűnik, hogy Európa felé megy. És akkor, amikor a Bolyai Egyetemről lehet beszélni, amikor Göncz Árpád elmehet Kolozsvárra, és ott beszélhet, és egy nagyon szélsőséges ember, mint Funar, kiszorul a román parlamentből, akkor ez valahol egy kicsit ennek a magyar parlament által elfogadott alapszerződésnek is az eredménye. ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Nádori László képviselő úr két percet kér? (Dr. Nádori László: Igen.) Megadom a szót. Tessék! DR. NÁDORI LÁSZLÓ (SZDSZ) : Az alapszerződést annak idején megszavaztam, elfogadtam azt, hogy jobb egy elfogadható minimum, mint a semmi, és szeretném jelezni, hogy erdélyi kollegáknak - és az RMDSZ néhány tagjával is beszéltem - ez volt az álláspontjuk. Te hát nem voltak egységesek ebben a kérdésben. A továbbiakat illetően a válaszokat megkaptuk. Bízom abban, ahogy jelezték, hogy a szerződés jó tendenciái fognak érvényesülni a jövőben, és abban, hogy erre az alapra építkezni lehet. Számomra például meggyőző volt Severin külügyminiszter úr azon megjegyzése, amikor kérdeztük, hogy milyen a román kormány ars poeticája a kisebbséget illetően, azt mondta: Románia tisztában van azzal, hogy Európába Magyarországon keresztül vezet az út. (Taps.) ELNÖK (dr. Füzessy Ti bor) : Köszönöm szépen. Szólásra következik Szabó Lajos Mátyás képviselő úr, Magyar Szocialista Párt.