Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 12 (268. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP):
3087 költségeit, s kapjon olyan életjáradékot a tulajdonjogáért cserébe, amely vonzóvá teszi számára az ajánlatot. Ennek a konstrukciónak a beindításához szükség van minimális állami támogatásra. Amennyiben a kormány kezdeti szervezési segítsége után az ügy kezelését átvennék a lakástakarékpénztárak, az önkéntes biztosítók és más, állam által felügyelt szervezetek, számításaink szerint 11,2 milliárd forint támogatással a konstrukció elindítható, s a későbbiekben már - piaci alapon - hatékonyan működhetne. A szocialista képviselőcsoport javaslata a konstrukcióra a következő: a nyugdíjas jelentkezne a lakástakarékpénztárnál vagy az önkéntes biztosítónál, hogy életjáradékáért piaci áron eladná a lakását, a haszonélvezeti jog megtartása mellett; az érintett sze rvezetek pedig - a lakás értékét és a nyugdíjas korát figyelembe véve - adnának egy életjáradéki ajánlatot, amelyet nyilván évente hozzá kell igazítani az árakhoz. Ezt követően a vevő lenne a lakás tulajdonosa, míg a nyugdíjas élete végéig a lakás haszonél vezője lenne, s havi nyugdíja kiegészülne az életjáradékkal, illetve fizetné a lakása karbantartását és felújítását. (16.00) A szocialista frakció javaslata alapvetően a nyugdíjasok érdekében készült. Megvalósulása esetén megfelelő kiegészítője lehet azokn ak a kormányprogramoknak, amelyek a lakástakarékpénztárak és a jelzálogintézetek révén korszerű piaci alapokra kívánják helyezni az ingatlanpiacot. Megvizsgálandónak tartjuk azt is, hogy ha kívánják az idős emberek, akkor ne saját lakásukban, hanem nyugdí jasházakban kapjanak elhelyezést, és a konstrukció erre is biztosítson lehetőséget. Ennek következtében ezek a lakások a fiatalok számára megvásárolhatók lennének. Kérjük a kormányt és az Országgyűlést, hogy javaslatunkkal érdemben foglalkozzon, és rövid i dőn belül a szükséges törvényt és a kormányrendeleteket készítse el. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Kétperces reagálásra megadom a szót Torgyán József frakcióvezető úrnak, Független Kisgazdapárt. DR. TORGYÁN JÓZSEF (FK GP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Először is szeretném rögzíteni a Független Kisgazdapárt nevében, hogy bármilyen, a nyugdíjasok helyzetét segítő, azt előrevivő megoldást támogatunk, függetlenül attól, hogy ki terjeszti elő. De leg yen szabad rögtön rámutatnom arra, hogy egyszerűen nem értem: ha ténylegesen akarna az MSZP bármilyen előrehaladást a nyugdíjasok ügyében, akkor ki akadályozza meg, hogy ezt megtegye, hiszen a parlamenti többség 54 százaléka az övé. De azt, hogy Szekeres I mre felálljon itt, és jogi képtelenségeket beszéljen, ezt nem lehet szó nélkül tűrni! Tudniillik ő azt mondja, javasolja az MSZP nevében, hogy a haszonélvezeti joggal terhelten adják el a tulajdonosok a lakásaikat, de félnek, hogy a vevők megszerzik a laká sukat. Kedves Szekeres Imre, ha már egyszer eladta a tulajdonos a lakását, akkor nincs mitől félnie, mert a tulajdonjog már nem az övé. A másik észrevételem: bármennyire meglepő önnek, a haszonélvezeti jog konstrukciója létezik, már az országgyűlési határo zati javaslatokban is szerepelt a múlt században, de szerepel 1960. május 2a óta változatlan formában. Úgy gondolom, amikor ön arról beszél, hogy a fiatalok lakáshoz juthassanak, az öregek lakását megszerezhessék, akkor olyan kérdéseket vet fel, amelyeket én már rég felvetettem, de ön akkor azt demagógnak nyilvánította. Érdekes, hogy most önmagára nézve nem használja ugyanezt a minősítést. De úgy gondolom, hogy a kormányzatot - és ez a dolog lényege - semmi és senki ne akadályozhassa meg, hogy segítsen a n yugdíjasokon, tessék ehhez megfelelő pénzügyi keretet