Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 5 (266. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SZEKERES IMRE (MSZP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
2872 ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót Isépy Tamás frakcióvezető úrnak, KDNP. DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP) : Tisztelt Országgyűlés! Két percet megtakarítok az Országgyűlésnek, mert a mentelmi bizottság alelnökeként és a KDNP nevében mondom el az észrevételt SzentIványi képviselőtársunk felszólalására. Örvendeznünk kellene, h ogy olyan hosszú vajúdás után, elég keserves kínok között tényleg megszületett ez az összeférhetetlenségi törvény. Mindjárt egy szeplő is volt rajta, de az Alkotmánybíróság még időben bejutott a kórterembe, és ezt a szeplőt eltávolította. (Szórványos derül tség.) Persze, most beszélhetnénk arról, hogy szépe, csúnyae, formáse, formátlane a gyerek; ezt a későbbi viták döntik el, mert a tipegőjén a zseb nyilvánvalóan nem eléggé üvegzsebű. Szóval az, ami az átvilágíthatóság lett volna, az ebből a törvényből hiányzik, mert a "minden összeférhetetlen" és a "semmi sem összeférhetetlen" között igyekezett középutat választani. Persze bízhatunk abban, hogy ezt a fejlődési rendellenességet majd kinövi a gyerek, és jól, hatékonyan fog működni a törvény. Bízom abban i s, hogy képviselőtársaim nem fogják lehetetlen feladat elé állítani a mentelmi bizottságot, inkább önként - térdre, imához! , időben bejelentik az összeférhetetlenséget, mintsem hogy a mentelmi bizottságot munkával terheljék. Utalás történt viszont a fels zólalásban a stallumok osztogatására. Lehetne összehasonlító adatokat végezni (Sic!) a stallumok osztogatásánál, de ebben az erkölcsi tocsogóban valójában inkább a magánszféra működött közre - ha megnézik a korrupciós ü gyeket , persze teljes állami hadsegédlettel, de ez nem változtat azon a tényen, hogy az összeférhetetlenségből azért a magánszféra most is kimaradt, tehát azért különbség van az állami és a magánszféra között. Teljessé valóban úgy vált volna, hogyha szig orú lett volna, és itt is kizárta volna az összeférhetetlenségi okot. De a reményünket ne veszítsük el! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Bízzunk abban, hogy mégis jó lesz a törvény. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps. ) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót Szekeres Imre frakcióvezető úrnak, MSZP. DR. SZEKERES IMRE (MSZP) : Tisztelt elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A két kormánypárt 1994 szeptemberében javasolta az ellenzéki pártokkal a tárgyalást az összeférhetetle nségi törvényről. Ez a tárgyalás másfél évig tartott, utána három elképzelés alakult ki a tárgyalásokon, és a három közül végül is a legnagyobb támogatást élvező törvénytervezet került a Ház elé, amelyet a két kormánypárt szavazott meg, és az ellenzéki pár tok nem szavazták meg ezt a törvényt. A történetről ennyit. A tartalmáról, amely a közvélemény előtt fontos jelzés arról, hogy hogyan gondolkozunk a parlamenti képviselők jogállásáról és működéséről: ez a törvény tiltja a közjogi tisztségeket. Ez a törvény tilt minden olyan állami, önkormányzati, közbeszerzési, banki és nemrég privatizált vállalatokban való részvételt, bármilyen tisztséget, amelyeket egyébként összeférhetetlennek is minősít, tehát kiterjed a magángazdaságra is. De ami még fontosabb: kiterje d minden tisztségre nemcsak a gazdaságban, hanem a közéletben is, és ezeknek a tisztségeknek teljes nyilvánosságot biztosít. A törvény kiterjed továbbá a képviselők, a házastársaik és gyermekeik anyagi és vagyoni helyzetére is, és rájuk vonatkozóan ebben i s nyilvánosságot biztosít. Úgy gondolom tehát, hogy az az első lépés, amely a parlamenti demokrácia története szempontjából fontos, megtörtént; úgy gondolom, hogy ez egy fontos törvény, és teljesen mindegy, hogy kik, mikor és hogyan kezdeményezték, az a fo ntos, hogy megszületett, és eszerint működik az Országgyűlés. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) :