Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. április 22 (262. szám) - Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes):
2548 Végezetül, tisztelt Ház, szólnom kell a kárpótlási jegy helyetti életjáradék ismételt választását érintő módosító javas latokról. Ezek sorában a kérelem benyújtása és ezzel az ügyintézési határidő kezdetének meghatározását továbbra is szükségesnek tartjuk. Fontos ez azért, amint azt a törvényjavaslat indokolása is tartalmazza, hogy a határozathozatal ésszerűen történjék, s elsősorban azok a jogosultak kapják meg a kárpótlásukat, akiknek már 1992ben meg kellett volna kapniuk. Az életjáradékfizetés kezdő időpontjának 1996. január 1jében történő meghatározását nem tudjuk támogatni, mé g a mellette felhozott érvek hatására sem. Jogalkotási mulasztásról ez esetben azért nincsen szó, mert ilyen értelmű jogalkotási kötelezettség nem volt. A kárpótlási jegy ellenében ez év első felében jelentős privatizációs vagyon került és kerül felajánlás ra. A visszamenőleges fizetés pedig további közvetlen költségvetési teherrel járna, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni akkor, amikor a kárpótlással kapcsolatos alkotmányos kifogások megszüntetéséhez is újabb és újabb milliárdokra van szükség, amelyekkel a személyi kárpótlásról rendelkező '92. évi törvény megalkotásakor a törvényhozó még reálisan nem számolhatott. Tisztelt Ház! Mindezek alapján kérem önöket, hogy a támogatott módosító indítványokkal együtt fogadják el a kormány előterjesztését. Teszem ezt abban a reményben, hogy a magyar törvényhozás a törvény elfogadását követően soha többé nem kényszerül arra, hogy ilyen törvényhozási feladattal birkózzék meg. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is k öszönöm, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a T/3850/17. számú ajánlás 6. és 12. számú pontjait támogatja. Az MDF képviselőcsoportja külön szavazást kért az ajánlás 6. számú pontjáról. Erről tehát nem most határoz az Országgyűlés. Kérdeze m a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a kormány által támogatott 12. számú pontban szereplő módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! Szavazás.) Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatot 248 igen szavazattal, 4 ellenében, 5 tartózkodással elfogadta . Most azokról a módosító javaslatokról határozunk az ajánlás és a kiegészítő ajánlás sorrendjében, melyeket az előterjesztő nem támogatott. A frakció külön szavazást kért róluk, illetőleg a támogatott módosító javaslat elfogadása után még szavazni lehet. Az ajánlás 3. számú pontja alternatív megoldást kínál az egymás mellett is elfogadható kiegészítő ajánlás 1. és 2. számú pontjaival a törvényjavaslat 1. §ában a törvény 2. § (1) bekezdésének módosítására, elfogadása pedig tartalmilag kizárja a kiegészítő ajánlás 3., 4., 5. és 6. számú pontjaiban szereplő indítványokat. Az alaprendelkezés az élet elvesztéséért járó egyösszegű kárpótlásra való jogosultságot sorolja föl. Először Sepsey Tamás javaslatait teszem fel szavazásra az ajánlás 3. és az ezzel összefüg gő 4. és 5. számú pontjai szerint, melyben a törvény 2. § (1), (7) és (8) bekezdéseinek elhagyását kezdeményezi. Felhívom figyelmüket, hogy a javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 6. számú pontjában szereplő indítványt. Nem kapták meg a bizottságok szük séges támogatását, de a képviselőcsoport kérte a szavazást. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae Sepsey Tamás úr módosító javaslatait. Kérem, szavazzanak! Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 67 igen szavazattal, 178 ellenében, 20 t artózkodással nem fogadta el. Most Sepsey Tamás úr módosító indítványáról határozunk a kiegészítő ajánlás 1. számú pontja szerint. Ebben azt kezdeményezi, hogy egyösszegű kárpótlás járjon az élet elvesztéséért, függetlenül attól, hogy a sérelmet szenvedett mely ország hatóságának önkénye miatt vesztette életét. A javaslatot egyik bizottság sem támogatja.