Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. április 21 (261. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügy-minisztériumi államtitkár:
2426 megfenyegetik őket, úgyannyira, hogy nem átallják még azt is kinyilvánítani, hogy még arra is képesek, hog y tettlegességig fajuljon az ő kiszolgáltatott helyzetük. Ha a büntető törvénykönyv nem rendelkezik olyan paragrafussal, melyet az áldozatok védelmére fel lehetne használni, akkor a Magyar Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának, de valamennyi országgyűlé si és önkormányzati képviselőnek, valamint polgármestereknek, de minden hatósági szervnek elsőrendű feladata, hogy felemelje szavát és tenni akarását ezen kiszolgáltatott embereknek a védelmében. Tudom, hogy az akarat még kevés, az akaratot tett kell hogy kövesse, hisz a magyar vidék amúgy is hátrányos helyzetben van, hisz a munkanélküliség vidékenként egyre nagyobb és nagyobb, és valószínűleg ennek következtében jöhettek ezek a bűnözők által elkövetett durva, kegyetlen fellépések. Természetesen ez senkinek nem ad arra okot, hogy ezeknek a sok mindent beképzelő bűnözőknek az agyában ilyenek szülessenek meg, hogy védtelen emberek tehetetlenségét kihasználva fosztogassanak és garázdálkodhassanak. A belügyminiszter úr kijelentése alapján az ország közvéleménye tudomást szerzett arról, hogy a közeljövőben közel kétezer rendőrt indítanak a rend szolgálatába, és a vidéki tehetetlen ember - akikről itt szó van - úgy gondolja, hogy ezekből a derék rendőrökből ide is fog kerülni, és megvédik őket ezektől a durva atroc itásoktól. Erélyt kell szerezni azoknak az intézkedéseknek, amik ezeket a durva beavatkozásokat megakadályozzák. Az emberi jog alapvető követelménye, hogy mindenféle erőszakos beavatkozás ellenében mindenki megtegye a megfelelő intézkedést, hogy az ember b ecsülni tudja elsősorban saját magát. Én tudom, hogy ez a feladat a magyar gazdasági feszültségek következtében nem egyszerű. De a Belügyminisztériumnak mindenképpen meg kell tennie azt a lépést, amelyet a magyar társadalom mint az egyik legfelsőbb szervtő l és Magyarország nyugalmát őrző testülettől ezen intézkedéseket elvárja, hogy megtegye. Tehát: aki az egész napi munka után lefekszik, az reggel nyugodtan ébredjen, hogy a napi munkáját és annak eredményét továbbra is magának tudhassa. Ne rettegve menjen ki a saját lakása ajtaján, hogy valaki talán még életveszélyesen is megfenyegeti! Én mint JászNagykunSzolnok megye egyik országgyűlési képviselője, határozottan, de tisztelettel kérem a belügyminiszter urat és az Igazságügyi Minisztérium valamennyi munka társát, hogy ezen rendkívül durva megsértéseket az emberi magatartásnak és méltóságnak megfelelően kezelje. Az illetékes bizottság - ha még nincs - hozzon olyan intézkedéseket, hogy ezek a fékezetlen bűnözők meghátráljanak a törvénytől. (19.00) Hisz a vidé ket járva mindenki szeme láttára tapasztalni fogja a vidék ellehetetlenülését úgy anyagi, mint erkölcsi vonatkozásban. Tűrhetetlen állapot az, hogy ezek a területek - amelyek kiterjednek egész Magyarországra, nemcsak Szolnok megyére vonatkoztatva , ezek a z emberek ki legyenek téve annak a veszélynek, hogy létbizonytalanságban éljenek, rettegéssel keljenek, és félve térjenek nyugovóra. Ismételten kérem a törvényalkotókat, akik a büntető törvénykönyvet módosítják, hogy olyan szabályzatokkal tűzdeljék teli, h ogy az áldozatok védelméről is legyen benne szó. És azok olyanok legyenek, hogy a bűnözők többször is meggondolják magukat, hogy érdemese olyan csúnyán és aljasul fellépni a munkájukat végző magyar állampolgárok ellen. Ezt követeli tőlünk ezen kiszolgálta tott emberek tömege, de ezt kívánja tőlünk az egész magyar társadalom, akik élénken figyelik az Országgyűlésben zajló vitát, és várják az emberi sors jobbra fordulását. Mindent meg kell tenni a jelenlegi kormánynak, de bárkinek, aki a hatalom gyakorlásában részt vesz, hogy ebben az országban nyugalom, rend, szorongástól mentes élet legyen és alakuljon ki. Köszönöm szíves türelmüket, az ügy fontosságára való tekintettel, hogy meghallgattak. ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra mega dom a szót Avarkeszi Dezső államtitkár úrnak. DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyminisztériumi államtitkár :