Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. április 15 (260. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügy-minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor):
2241 teljesen természetes módon politikai "fórumokat" próbálunk a z Országgyűlésben tenni - idézőjelben mondom a "fórumot" , ami hozzátartozik egyébként az Országgyűlés tevékenységéhez, akkor is azt halljuk, hogy a drága törvényhozási idő elől visszük el az időt. Tisztelt Képviselőtársaim! Túl azon, amit elmondott Száje r József frakcióvezető úr, hogy ezek a késedelmes beterjesztések mennyiben hátráltatják az Országgyűlés munkáját, ennek a területnek egy másik szeletével szeretnék foglalkozni. Mégpedig azzal, hogy amikor már a késedelem ellenére a kormány benyújtotta ezek et a javaslatokat, azok minőségében, tartalmában bizony nagyon sokszor nagy hiba van. A jogalkotási törvény alapján szabályozott, hogy hogyan kellene ezeket az előkészítéseket megtenni. Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy az elmúlt három évben hány olyan törvény volt, amelyet a jogszabályoknak megfelelően nyújtott be a kormány, amely megfelelt a jogalkotási törvénynek. Ebből két területet emelnék ki. Az egyik a kötelező egyeztetés az érdekvédelmi szervezetekkel, szakmai szervezetekkel, ha önkormányzatokat érint, akkor az önkormányzatokkal. Erről egyébként még a képviselőket is tájékoztatni kellene. A nagyobb probléma, ami szintén a jogalkotási törvényre és a Házszabályra tartozik, az, hogy sem hatástanulmányokat, sem költségszámításokat nem kapunk a törvén yjavaslathoz. Mindezek olyan feladatok, amelyeket itt utóbb, már egy megkezdett törvény vitája kapcsán kell az Országgyűlésnek korrigálni. Ez nagyon sok időt visz el az Országgyűlés munkájából, túl azon... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felsz ólalási idő leteltét.) - köszönöm szépen , hogy számtalan módosítással, alkotmánybírósági hatályon kívül helyezéssel kell utóbb az Országgyűlésnek még foglalkoznia ezzel. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : K öszönöm. Megadom a szót Avarkeszi Dezső igazságügyi minisztériumi államtitkár úrnak. DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kár lenne tagadni, hogy sok igazsá g van abban, amit Szájer képviselő úr napirend előtti hozzászólásában elmondott. Valóban van jó néhány olyan jogszabálytervezet, amelyik késik ahhoz az ütemezéshez képest, amely a havi bontásban megjelent a kormány jogalkotási tervében. Azt azért szeretném elmondani, hogy ebben a tervben nem a havi bontást tartjuk a legfontosabbnak, hanem azt, hogy az adott félév során valóban a parlament elé kerüljenek ezek a törvények. Természetesen lehet számos oka annak, ha egyes törvényjavaslatok késnek. Többek közt az is, hogy a szakmai egyeztetés valóban nem kizárólag az államigazgatási egyeztetést jelenti, hanem például a szakmai szervezetekkel, érdekképviseleti szervezetekkel történő egyeztetést. Hadd hozzam fel példának a nyugdíjreform kérdését, ahol éppen azért, m ert a kormány nem akarja egy előkészítetlen állapotban benyújtani a csomagot a parlament elé, elképzelhető késés. Bár a képviselő úr viszonylag kevés olyan törvényjavaslatot említett, amely az Igazságügyi Minisztériumot közvetlenül első helyen érintette vo lna a késedelmesek között, de megkérdezte, hogy mi folyik a minisztériumban. Úgy gondolom, hogy az IM által beterjesztett törvényjavaslatok többségükben jó színvonalúak - ez egyébként a parlamenti szavazásnál, illetve a módosító indítványnál is meglátszik , és éppen most egy hatalmas csomag előkészítése folyik a minisztériumban. Ennek egy részét a kormány már elfogadta, és beterjesztésre került, illetve kerül a parlament elé, a másik része pedig a közeljövő feladata lesz. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypá rtok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Lamperth Mónika képviselő asszonynak, Magyar Szocialista Párt.