Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. április 14 (259. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DÖGEI IMRE (FKGP):
2214 községházá n 1945 tavaszán, a helyzetkép hirtelen megváltozott, ezt a fiatal társaságot rögtön körülzárták a szovjet katonai egységek, és a legdurvább módon marhavagonokba rakták őket. Akkor már érezhető volt a fiatalok között fellépő kétségbeesés, amelyet ezek a nag ykőrösi diákok április 10én bemutattak. Eddig már több helyen bemutatták az országban azt a kétségbeesést, amit ezek a kihurcolt fiatalok átéltek, a nagykőrösi református gimnázium tanulói - szintén fiúk és lányok vegyesen - nagyon őszintén, tökéletesen é s megrázóan adták elő az ott felmerülő helyzetet, amely két hét munka helyett 16 hónapra terjedt ki, a legembertelenebb körülmények között. Ezt az elmondottak alapján hiteles források, még az élő személyek elmondása alapján állították össze. A szálláshelye ik, a munkakörülményeik szinte elviselhetetlenek voltak, hiszen többen közülük nem bírták a szenvedést, a megpróbáltatást, a rendkívül rossz körülmények következtében életüket is vesztették. Nem tudták újra viszontlátni hazájukat, szüleiket, testvéreiket, akik az elbúcsúzásnál Tiszaladányban hiába kiabáltak, ordítottak segítségért, hogy ne vigyék el gyerekeiket, sajnos, ez mind megtörtént. Most, amikor hazánk - zárójelben mondom - már nem ünnepli felszabadulását, de éppen most lenne aktuális, hogy az ország széles rétege, az egész magyar nemzet társadalma - nemcsak azok, akik végigszenvedték ezt a megaláztatást, ezt a kálváriát, hanem mindenki - megismerhesse ezt a vallomást, amit ez a nagykőrösi csapat oly hitelesen és megrázóan bemutatott. (20.20) Amikor ö tven év távlatából végignézzük és végighallgatjuk ezt az eseményt, akkor elgondolkodóvá válik az ember: hogyan volt ez lehetséges, hogyan merték az emberi jogokat, egy fiatal nemzedékhez tartozó csoportot ilyen embertelen körülmények közé vinni és sodorni? Most, amikor Magyarország az évezred küszöbéhez érkezik, ezt a szívet megrázó élményt mindenképpen látnunk kell, látnunk kellene valamennyiünknek. Ezzel tartozunk a jelennek és ezen kornak: az ötven év előtti valóságot feltárni és bemutatni. Most, amikor a késő esti órákban ezt itt, a parlamentben, elmondom - szinte a jegyzőkönyv számára , de el kell mondanom... És kérem a Magyar Televíziót vagy a Magyar Rádiót, hogy ennek a református gimnáziumnak adja meg a lehetőséget, hogy ezt a rekviemet, amit úgy hí vnak, hogy Tiszaladányi Jeremia, az egész ország láthassa. A főigazgató úr elmondása alapján a televízió valahogy el akar ettől zárkózni. Innen, e helyről, az ország nyilvánossága előtt kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy ezeknek a fiataloknak, akik válla lkoztak erre a nem könnyű feladatra, tegye lehetővé e mű bemutatását. Hisz valamennyi szóból, amit kiejtenek, kicsendül a táj jellegzetessége, hite, annak próbája a reménységhez vezető útra. Úgy is mondhatnánk, hogy a hit próbája, hisz ezek a fiatalok odak ünn, ezek között a lehetetlen körülmények között az Istenbe vetett hitükről nap mint nap tanúbizonyságot tettek, és kérték az egek urát, hogy: csak még egyszer haza tudnék menni! Amikor végre tizenhat hónap után hazajöttek, akkor a tiszaladányi elöljáróság olyan instrukciókkal látta el őket, hogy ne merjenek róla beszélni, ne mondják el senkinek, hogy min mentek keresztül. Mert ezek a vagonok újra vissza is tudnak fordulni velük, és a kálváriájuk újrakezdődhet. Éppen ezért, a megfélemlítés hatására nem volt szabad beszélni róla. Egykét évvel ezelőtt azonban megfogalmazódott a még élő személyek gondolata alapján, hogy az ott átélt borzalmas élményeket közreadják, és ezeket a csodálatos és rendkívül hátborzongató élményeket, tragédiákat a nagykőrösi reformátu s gimnázium diákjai előadták, bemutatták. Ismételten kérem a tisztelt Országgyűlés jegyzői irodáját, hogy mindannyian, akik a parlament széksoraiban helyet foglalunk, hogy a Magyar Televízió engedje meg, hogy ezt a Tiszaladányi Jeremiát, azaz rekviemet eng edélyezze és bemutassa. (Sic!) Nekünk, a Magyar Országgyűlés képviselőinek, felelősségünk van az elmúlt időszakról: ha megkésve bár, de törve nem, helyére tenni, bemutatni és lehetőséget adni a kegyetlenségek feltárására. Kérem a tisztelt Országgyűlést, a Ház elnökét, hasson oda, hogy ez a mű minél hamarabb széles körben bemutattassék. Köszönöm türelmüket, hogy meghallgattak, hogy ezt elmondhattam.
