Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. április 8 (258. szám) - Lányi Zsolt (FKGP) - dr. Csiha Judit tárca nélküli miniszterhez - "Mi lesz a kisbefektetőkkel, miniszter asszony?" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - LÁNYI ZSOLT (FKGP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. CSIHA JUDIT tárca nélküli miniszter:
2048 A másik megjegyzésem: ahogyan az előbbi kérdésre adott válaszomban elmondtam, az államnak a vagyonk ezelési szerződés következtében 4 milliárd forint készpénzkövetelése van a CoNexussal szemben, amelynek az érvényesítésére megtette a szükséges lépéseket. És miután a károsult - ez esetben az állam - kötelessége a kár enyhítése is, elkezdte leltárba venni , számba venni és átvenni azon vagyontárgyakat, amelyek a CoNexus vagyonkezelési szerződés kapcsán a vagyonkezelésbe kerültek. Ezek folyamatos értékelése zajlik. A Port Rt.t nem vette és nem veheti át, hiszen az nem tartozott a vagyonkezelési szerződés k örébe, akkor sem és azóta sem. Ilyen tekintetben tehát az állam ugyanolyan károsult, mint a Portkártyatulajdonos kisbefektetők, tehát ha úgy tetszik, sértett félként kell megjelölni mind az államot, mind a kisbefektetőket. A gondolkodás és a segíteni akar ás addig terjed, amíg a közös érdekek mentén a kisbefektetők és az állam érdeke e tekintetben ugyanaz: találni lehet olyan megoldást, ha valaki azt a követelést valamilyen módon megvásárolja, és a kisbefektetők követeléseit ki tudja elégíteni. De ez nem le het az ÁPV Rt., éppen a közös szituáció miatt. Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Viszontválaszra megadom a szót Lányi Zsolt képviselő úrnak. LÁNYI ZSOLT (FKGP) : Tisztelt Miniszter Asszony! Vann ak, akik ezt másképpen értelmezik, elég sokan vannak - jogász körökben is sokan vannak. Erről igen nagy vita van, én nem kívánom ezt eldönteni, nem is tudnám egy perc alatt. Azonban mégis fölhívom a szíves figyelmét, hogy nagyon sok olyasmi fordul elő, hog y amikor a kisbefektetők befektetik jóhiszeműen egy állam által, hogy úgy mondjam, szinte garantált lehetőségbe a kis pénzeiket, azok elvesznek, elúsznak az ellenőrzés elmulasztása miatt, és akkor ezek a kisbefektetők szaladnak a pénzük után - egy államhoz . De a kisbefektetők pénze, amit meg is ígért a Port Rt. és teljesen félrevezette őket, jogosnak tűnik, és remélem, hogy ez majd bírósági úton, sok száz perrel, a kisbefektetők javára el fog dőlni. Addig is várom majd a fejleményeket. Mindenesetre én úgy é rzem, hogy kötelezettsége lenne a kisbefektetőkkel szemben a Port Rt.nek, illetve annak a jelenlegi vagyonkezelőjének helytállni. Ez a véleményem. Köszönöm szépen. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szé pen. Viszontválasz illeti meg a miniszter asszonyt. Megadom a szót. DR. CSIHA JUDIT tárca nélküli miniszter : Teljesen egyetértek képviselő úrral abban, hogy a Port Rt.nek kötelessége lenne helytállni a kisbefektetők befektetéseiért. A Port Rt. azonban saj nos nem az állam, és a Port Rt. vagyona sajnos nem állami tulajdon; ilyenképpen - még egyszer mondom - ugyanolyan sértett az állam, mint a kisbefektetők. Ezért közösek az érdekek abban, hogy ez a követelés mielőbb kifizetődjön. Ami pedig azt a véleményét i lleti, hogy a jogászok másképp értelmezik az általam elmondottakat vagy más a véleményük, egy legkisebb közös többszörösre szeretném felhívni mindazon jogászok figyelmét, akik olyan nagy biztonsággal nyilvánítanak véleményt: ezt csak az iratok alapján lehe t korrekt módon megtenni. Tehát azon jogi szakértők, akik ismerik és áttanulmányozták az iratokat és véleményt mondtak, valószínűleg pontosabb képet tudnak kapni, mint akik csak hallanak valamit. Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)