Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. április 8 (258. szám) - A társadalombiztosítás önkormányzati igazgatásával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP):
2010 pedig a települési önkormányzatok tulajdonában és fenntartásában lévő oktatási, szociális, egészségügyi intézmények dolgozóinak munkaadója a települési önkormányzat. Javasla tunk szerint ezt is megfontolásra ajánljuk a kormánynak. A beterjesztett törvényjavaslat értelmében a delegálás útján fennálló társadalombiztosítási önkormányzatok ismételten négy évre nyerik el mandátumukat. A vitában felmerült az a javaslat, hogy négy év helyett csak két évre, erre az átmeneti időre kapjanak felhatalmazást a delegált képviselőtestületek. Ez azért merült fel, mert jelen törvényt sem tartjuk teljességében alkalmasnak és kiérleltnek a kérdés végleges rendezéséhez, hiszen a társadalombiztosí tási önkormányzatok legitimitását erősen megkérdőjelezi a delegálás ténye, ugyanakkor a választásra az idő már kevés. Egyébként sem volna baj, ha a parlamenti választások időpontjától lényegesen eltérne a társadalombiztosítási önkormányzati választás időpo ntja. A törvényjavaslat foglalkozik a felügyelőbizottságok felállításával is. A felügyelőbizottságba már a kormány is elküldheti a képviselőit a beterjesztett törvényjavaslat szerint. A Szabad Demokraták Szövetsége szerint, mivel a felügyelőbizottság főleg a képviselőtestületek tevékenységének ellenőrzésével foglalkozik, célszerű volna a kormány képviseletét megerősíteni a felügyelőbizottságban akár úgyis, hogy a felügyelőbizottság elnökét mindig a kormány adhassa. Összefoglalva: a Szabad Demokraták Szövet sége úgy ítéli meg, hogy a törvényjavaslat beterjesztése elkerülhetetlen volt annak ellenére, hogy a társadalombiztosítási önkormányzatok további létét és választási körülményeit nem tudta kellőképpen körülírni és meghatározni, ezért ezt a törvényt csak át meneti rendelkezésként tudjuk elképzelni. A társadalombiztosítási önkormányzatok további sorsát nagyban befolyásolja és befolyásolni is fogja a készülő nyugdíj- és egészségügyi reform. Mivel a két reformot a kormány még nem terjesztette a parlament elé, ez ért a társadalombiztosítási önkormányzatok sorsát véglegesen bebetonozni, meghatározni hiba volna. Ezért a Szabad Demokraták Szövetsége azt javasolja, hogy a törvényjavaslatot módosító javaslatokkal javítsuk fel úgy, hogy parlamenti elfogadásra alkalmassá váljon. Köszönöm türelmüket. (Taps az SZDSZ padsoraiból.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Szólásra következik dr. Torgyán József úr, a Független Kisgazdapárt részéről. Szólásra készül Schwarcz Tibor úr, Magyar Szocialista Párt. Megadom a szót dr. Torgyán Józsefnek úrnak. DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Tisztelt Elnök Asszony! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Amint az önök előtt is ismeretes, a társadalombiztosítás gazdálkodása mind ez ideig a botrányok és a pénzköltekezés krónikája volt, és az eltelt néhány évben a kormánynak nem sikerült ezekből a botrányokból és pénzelköltő mechanizmusokból szinte semmit sem lefaragni, a megoldás irányába egyetlenegy lépést sem tett. A totális csődöt igazolja, hogy óriási hiányokról beszélhetünk, olyan kézbent arthatatlan deficitek keletkeztek, amelyekről elég, ha tájékoztatásul elmondom, hogy 1995ben nulla forintot terveztek hiányként - 43 milliárd forint keletkezett, 1996ban 17,8 milliárd forint hiányt terveztek - körülbelül 70 milliárd forint keletkezett. C sak zárójelben jegyzem meg, hogy én a felszólalásomban előre jeleztem, hogy a mi szakértőink számítása szerint 67 milliárd forint körüli összeget tesz ki majd a hiány, de akkor nem hittek nekünk. 1997ben nulla forint hiány helyett terveztek 13,5 milliárdo t, pontosabban eredetileg nulla forint lett volna a hiány, majd ezt később módosították 13,5 milliárd forintra. (10.30) De nyilvánvaló, hogy túl fogják lépni ezt az összeget többszörösen, hiszen az első két hónapban a hiány már 10 milliárd forintra rúgott. A szomorú az, hogy a rossz gazdálkodás árát velünk, állampolgárokkal fizettetik meg, a deficiteket pedig újabb bevételekkel, sarcokkal akarják korlátozni; pedig világviszonylatban is rendkívül magas a tbjárulék Magyarországon, ami béklyókba veri a