Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. április 7 (257. szám) - Az ülés megnyitása - Bejelentés frakcióvezető-helyettes megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti miniszter: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP):
1944 mértékű lakosságszámmal csökken a népességünk, az bizony most már több mint másfél évtizedes probléma. Egyetlen felvetésben nagyon mélyen egyet tudok érteni Dobos Krisztinával: amikor azt hangsúlyozza, hogy nem lehet egye gy intézkedéstől annyira pozitív eredményt várni. Azt gondolom, ha ellenzéki képviselőként ezt különböző kormányzati intézkedések keretében szem előtt tartaná, akkor kevesebb igazságtalan váddal tudnának bennünket illetni. Ma már azt mondhatnom, hogy nemcs ak negatív intézkedésekre került sor ebben a parlamenti ciklusban, ennek a kormánynak a tevékenysége nyomán, hanem igen, már pozitív intézkedésekre is. Ilyen pozitív intézkedés volt részünkről a gyes kiszélesítése, a gyes jogosultságának kiszélesítése, ami re már nagyon régen sort kellett volna keríteni. Ilyen volt a tavaly őszi költségvetési tárgyalás idején az idei évre a családi pótlék nagyobb arányú megemelése, és azt gondolom, hogy ha a gazdasági stabilizációnak... (Az elnök a csengő megkocogtatásával j elzi az időkeret leteltét.) sikeres lesz az eredménye, akkor ez a tendencia folytatódhat. (Taps az SZDSZ padsoraiból.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Kökény Mihály népjóléti miniszter úrnak. DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti miniszter : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Annak előrebocsátásával, hogy ezt a hatmilliós előrebecslést túlzottnak tartom, azt szeretném elmondani, hogy a népesség reprodukciójának helyzetét, az azzal való foglalkozást a k ormány is rendkívül fontos kérdésnek tartja. Szeretném azt is elmondani, tisztelt képviselőtársaim, hogy természetesen igaz az, hogy kevesebb az élveszületés, hogy idősödik a lakosság, hogy aggasztó a népegészségügy állapota, de azzal együtt, hogy nemcsak Magyarországon igaz. Ezen jelenségek többsége, például az élveszületési szám csökkenése, a legtöbb nyugateurópai országban is így van, sőt hozzáteszem, hogy még a mi statisztikai adatainknál is kisebb az élveszületési arány számos nyugateurópai országban . Ezzel együtt arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy ha végignézzük az elmúlt 1015 év tendenciáit, a születési adatok azt mutatják, hogy egyes családpolitikai intézkedések rövid távon, 23 évig tudják befolyásolni a születések számát, de ez a hatás sajnos nem tartós. Ezért a hosszú távú megoldásokra kell a figyelmet fordítani. Szeretném elmondani, hogy ha rövid távon szeretnénk valamit elérni, akkor, azt hiszem, koncentrálni kell - és itt egyetértek Dobos Krisztinával - például az idő előtti halandó ság csökkentését célzó intézkedésekre. Többek között ezért kezdi el az Országgyűlés éppen ma tárgyalni a nemzeti környezetvédelmi és környezetegészségügyi programot, ezért szeretnénk előterjeszteni az Országgyűlésnek a nem dohányzók védelméről szóló törvé nyjavaslatot, mert pontosan ezek azok a tényezők, amelyek érdemben befolyásolják a halandóságot. Tudjuk jól, hogy az egészségügyi ellátás minősége és egyenlőtlenségei aránylag kevéssé tudják ezt befolyásolni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) EL NÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Pusztai Erzsébet frakcióvezetőhelyettesnek, Magyar Demokrata Néppárt. DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP) : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Dobos Krisztina egy nag yon fontos kérdésre hívta fel a figyelmet, de hozzáteszem: két éve a legkülönfélébb törvények vitájában erre a kérdésre mindig felhívtuk a figyelmet. Miniszter úr azt mondta, hogy hosszú távú megoldások hathatnak csak igazán, és ebben tökéletesen egyetértü nk. Valóban, a születések számának növelése nem érhető el pusztán szociális támogatásokkal. Valóban hosszú távú javulás ebben a helyzetben