Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 24 (255. szám) - A Magyar Köztársaságban élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló beszámoló, valamint a Magyar Köztársaságban élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes álta... - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. TABAJDI CSABA (MSZP):
1709 Sikerpropaganda - fölvetette Kovács képviselőtársam. Ha siker van, ez nem pusztán a kormány sikere, hanem a kisebbségek sikere is. Ha kud arc van, az sem biztos, hogy föltétlenül csak a kormány kudarca, lehet hogy mások kudarca is, akár a települési önkormányzatok kudarca is meg a kormány kudarca is. Amit mondtam, hogy egy kisebbségpolitika ötszereplős, változatlanul fontosnak tartom, nem a felelősség áthárítására, pusztán annak érzékeltetésre, hölgyeim és uraim, hogy az autonómia fura dolog, egy ponton túl a kormány nem szabhat feladatokat, határidőket a kisebbségeknek, mint ahogy ezt Kelemen képviselő úr számon kérte. Ő, aki a paternalizmus ellen lépett föl, most a legpaternalistább kisebbségi szemléletben fogalmazta meg: egy kormány, de még egy országgyűlés sem szabhat a kisebbségek országos önkormányzatainak és a kisebbségeknek feladatot, hiszen akkor a kisebbségek autonómiáját sértenénk m eg. Ez volt érvényes a székházügyben is, ahol igenis hosszú egyeztetést folytattunk. De szeretném ellenzéki képviselőtársaimnak jelezni: sokkal jobb az, hogy a kisebbségek országos önkormányzatai megelégedésére találtuk meg az országos önkormányzatok helys zínét, mintha valamiféle vélt határidő jegyében megpróbáltunk volna bármit rájuk oktrojálni. Azt hiszem, ez egy olyan együttműködő partneri viszony, amire ez a kormány igazán büszke lehet. És köszönet a kisebbségeknek azért az együttműködésért, azért az eg yüttműködési készségért, hogy belátták, és belátják, hogy csak az Országgyűléssel, a magyar parlamenttel együtt lehetséges egy eredményes kisebbségpolitikát végrehajtani. Sok történelmi kérdést fölvetett Kelemen András képviselőtársam. Kár, hogy érdemi kif ogása nem volt, koncepcionális ügyekben semmit nem tudtunk meg, hogy hogyan is kellene továbblépni. Pedig nagyon örültem volna, ha akár részéről, akár KDNPs képviselőtársam részéről legalább valamiféle enyhe iránymutatást hallottunk volna, hogy végül is m ilyen irányokba kellene és lenne célszerű továbblépni. Ami a szórványhelyzetet illeti, történelmi tény, tisztelt Kelemen úr, hogy a szórványhelyzet nem Trianon eredménye, hanem már a XVIII. század eleji betelepítések; aki egy kicsit is ismeri a magyar tört énelmet, a török hódoltság utáni állapotot, az ezt a dolgot tudja. Abban pedig, hogy Trianon mit jelentett a kisebbségek életében, nincs vitánk. Ritkán mondjuk ki, hogy Trianon nemcsak a magyar nemzet számára jelentett egy tragédiát, egy szétszabdaltságot, de hasonló tragikus következményekkel járt a magyarországi kisebbségek számára. Ezt nem árt a magyar Országgyűlésben is kimondani, mert nem árt, ha legalább mi, magyarok, akik annyit panaszkodunk, hogy Európa nem mutat empátiát a mi ügyeink iránt, legaláb b mi mutassunk empátiát mások hasonló sorsa iránt. Amit még Kelemen úr fölvetett: közigazgatási nyelvhasználat. Ez egy rendkívül reális kérdés, bár ott tartanánk, tisztelt képviselő úr, hogy olyan lenne a magyarországi kisebbségek nyelvállapota, hogy azért dörömbölnének, hogy a közigazgatásban nyelvet kellene használni. S nem azért feltétlenül, mert itt egy asszimilációs politika volt, miként mondják ezt szlovák és más nacionalisták, vádolva ezzel Magyarországot. Úgy látszik, képviselő úr nem tudja, hogy ép pen ezért fogalmaz az anyag rendkívül pontosan: nem elmagyarosításról beszélt, hanem elmagyarosodásról - nem az asszimilációról, hanem az asszimilálódásról. (19.20) Ezt a magyar nyelv elég világosan kifejezi; mert az elmúlt évtizedekben sem volt az államp olitika rangjára emelt asszimiláció ebben az országban, de végbement egy elmagyarosodás, egy asszimilálódás, amely döntően önként vállalt volt. Ugyanakkor - nem most mondtam ki először, '89ben mondtam ki, miniszterhelyettesként - rendkívül káros és bűnös volt a Kádárkorszaknak az a döntése, hogy a '60as évek elején a kisebbségi oktatási rendszert drasztikusan felszámolta; és nem most bátorodtam fel, hogy ezt kimondjam. Igen, ez ma a magyarországi kisebbségek legnagyobb problémája, és ezen a helyzeten nem tudunk önmagában véve csak iskolával, csak tanárral segíteni. Újra visszatérek a beszédem elejéhez, ahhoz, hogy a nyelv hasznosságát lássák a szülők, tehát hasznosítani tudják a kisebbségiek a nyelvet.
