Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 18 (254. szám) - A választásokon minősített politikai pártok, az általuk, illetve jogelődjeik által alapított vállalatok, egyszemélyes kft.-k, valamint az 1990. évi LXXIII. törvény hatálya alá tartozó társadalmi szervezetek tulajdonába,illetve használatába került inga... - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. KRISTÓF ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
1639 azért, mert a figyelembe vehető hasznos alapterület nagyon kevés. Mert ebből a logikából ez következne. Ezt kell most vizsgálni. De hangsúlyozom, ezt a kérdést összemosni azzal, hogy a törvénnyel megerősítet t és a hat párt nyilvános információkon alapuló megállapodása között valamiféle összehasonlíthatási alap lenne, ez egyszerűen nem igaz. ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Két percre megadom a szót Kis Gyula képviselő úrnak, Magyar Demokrata Fórum. DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha valakinek nincs takargatnivalója, akkor egyezzék bele ebbe a vizsgálóbizottságba. (Dr. Szigethy István: Erről van szó!) Nagyon egyszerű, és nem szemforgató - vagy ha ez n em tetszik, hipokrita, farizeus, kétarcú, álságos - módon a bizottság eredeti feladatából valami egész mást csináljon. Kedves Uraim! Ez hasonlít az elvtársak módszereire, miszerint nem osztogatják, hanem fosztogatják, nem Moszkvában, hanem Leningrádban - e z a bizottság nem az lenne, amire létrejött. Tehát azt javasolom, hogy minden későbbi hasonló, odavisszavágás megelőzésére fogadják el, hogy vizsgáljuk meg mind a hat parlamenti párt ingatlanügyeit (Dr. Szigethy István: Persze!) , és arra nézvést most ne i gyekezzenek különböző indítványokkal olyan módon kifutni az időből, ami erre nem fog lehetőséget adni. Mindannyiunk érdeke lenne, és akkor nem kéne majd négy év múlva azt mondani, hogy ki, mikor, '9394959697ben nem élt ezzel a lehetőséggel. Egyszer má r élni kellene ezzel a lehetőséggel. Köszönöm. ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Megadom a szót Kristóf István képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt, két percre. DR. KRISTÓF ISTVÁN (MSZP) : Tisztelt Ház! Áder képviselő úr a kormánypá rtokat szemforgatással vádolta. Engedjék meg képviselőtársaim, hogy a szemforgatás vagy a szem nem forgatás kérdését egy rövid, tényszerű ismertetéssel világítsam meg: Áder János tartózkodott, Deutsch Tamás nem szavazott, Elek István nem szavazott, Fodor G ábor nem szavazott, Frajna Imre tartózkodott, Glattfelder Béla nem, Hegedűs István nem szavazott, Horváth László tartózkodott, Katona Kálmán nem szavazott, Kósa Lajos nem szavazott, Kövér László tartózkodott, Mádi László tartózkodott, Molnár Péter nem szav azott, Németh Zsolt nem szavazott, Orbán Viktor tartózkodott, Papp János nem szavazott, Rockenbauer Zoltán tartózkodott, Sasvári Szilárd tartózkodott, Szájer József tartózkodott, Szelényi Zsuzsanna tartózkodott, Tirts Tamás tartózkodott, Trombitás Zoltán t artózkodott, Ungár Klára nem szavazott, Varga Mihály nem szavazott, Wachsler Tamás tartózkodott és Weszelovszky Zoltán tartózkodott. Tisztelt Ház! Ez a szavazási lista a parlament 1993. X. 5i szavazási listája, amelyben az 1371es indítványról szavaztak. Ezt a szavazati arányt az akkori Fidesz produkálta. Ezek után kérdezem én, hogy ki az, akit jelen ügy kapcsán szemforgatással vagy szem nem forgatással lehet vádolni. (Dr. Trombitás Zoltán: Az MSZPt meg az SZDSZt! - Reagálás az MSZP padsoraiból: Ebből ez következik? - Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Két percre megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége. BAUER TAMÁS (SZDSZ) :