Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 18 (254. szám) - Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. DORNBACH ALAJOS (SZDSZ):
1548 német gazdaság már talpra állott és eredmény ei csodálatot váltottak ki. Tudtuk, hogy Magyarország anyagi teherbíró képessége mennyire korlátozott. Tudtuk, hogy a rendszerváltás jórészt azért is következhetett be, mert a szovjet típusú, tervutasításos gazdasági rendszer csődöt mondott, a gazdasági re ndszer összeomlott, ami az egész rendszer átalakítását fogja igényelni, és ez átmenetileg akár tömeges munkanélküliséget is idézhet elő. Hangsúlyoztuk, hogy ilyen körülmények között a nemzetgazdaság csak nagyon korlátozottan elégítheti ki az egyébként jogo s igényeket. Érthető volt az üldözöttek igénye, hogy mielőbb kapjanak anyagi kárpótlást. Sajnálatos módon, gazdaságilag megalapozatlan ígéretekkel, tudatosan vagy jóhiszemű tájékozatlanságból egyes politikusok magasra srófolták az elvárások mértékét, sőt v oltak, akik magas összegű kárpótlás ígéretével politikai tőkét igyekeztek kovácsolni. Ilyen légkörben a várható gazdasági hatás felmérése, a jogosultak számbavétele nélkül születtek meg az első kárpótlási törvények. Sokunk megdöbbenésére az akkori koalíció elsőként a vagyoni sérelmek kárpótlásával foglalkozott, és csak 1992 nyarán alkotta meg az Országgyűlés az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényt, az úgynevezett 3. számú kárpótlási törvényt. A tö rvény hangsúlyozott célja az volt, hogy az ország teherbíró képességét is figyelembe véve kárpótlást nyújtson azoknak, akiket 1939. március 11. és 1989. október 23. között az életüktől vagy szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak. Konkrét r endelkezéseket a törvény azonban csak a sérelmet szenvedettek szűk körére tartalmazott. Egymillió forint kárpótlást rendelt fizetni azok hozzátartozóinak, akiket bírósági ítélet alapján végeztek ki, vagy akik életüket büntetőeljárás során, bírói ítélet meg hozatala előtt vesztették el. A kárpótlásra jogosulttá vált a törvény alapján az özvegy, a gyermek, a szülő, illetve ezek hiányában a testvér. Államtitkár úr már ismertette, hogy ezen a címen alig több mint 1200 személy részesült kárpótlásban. A törvény a személyes szabadság önkényes elvonása miatt a fogva tartás időtartamától és a jogosult életkorától függő életjáradékot állapított meg. A fogva tartottak körén belül azonban bizonyos megszorító és különbséget tevő rendelkezéseket tartalmazott, amelyeket sok an kifogásoltak. A törvény arról is rendelkezett a 20. §ában, hogy kötelezte a kormányt, 1992. november 30áig terjesszen az Országgyűlés elé újabb törvényjavaslatot azoknak a kárpótlása érdekében, akiknek a hozzátartozója nem bírói ítélet alapján vagy ne m büntetőeljárás során vesztette az életét. Nyilvánvaló volt, hogy a jogosultak sokkal nagyobb köre - a már kárpótoltak sok százszorosa vagy ezerszerese - ebbe a körbe tartozik. Az előző kormány ennek a kötelezettségének mandátuma lejártáig nem tett eleget . (10.50) A késedelem oka meglehetősen nyilvánvaló. Számos szervezet és állampolgár 1992ben az Alkotmánybírósághoz fordult, mert mind az életvesztés, mind a szabadságelvonás esetében sérelmezték, hogy a törvény megsértette az egyenlő elbírálás elvét, az ü ldözöttek egyenlő méltóságú személyként való kezelésének alkotmányos követelményét. Nem rendelkezett ugyanis a törvény a holocaust során, illetve a szovjet kényszermunkatáborokban elpusztultak hozzátartozóinak kártalanításáról, és különbséget tett a szabad ságelvonás egyes esetei között is. Számítani lehetett tehát arra, hogy az Alkotmánybíróság számos ponton a törvényt alkotmányellenesnek fogja minősíteni. Késlekedett azonban az Alkotmánybíróság is - amit igen nagy felgyülemlett ügyhátraléka is ment , amik or az 1992ben benyújtott panaszokat csak 1995. február 5én bírálta el. Azonban nagy fontosságú határozatában a törvény néhány rendelkezését megsemmisítve fontos rendező elveket fogalmazott meg, és kötelezte az Országgyűlést, hogy 1995. szeptember 30áig alkossa meg az érintettek szélesebb körére kiterjedő törvényt. Kimondta az Alkotmánybíróság, hogy a jogosulti körök ismérveit azonos szempontok szerint, a személyek egyenlő méltóságának tekintetbevételével egységesen kell meghatározni. Ezeket az elveket az államtitkár úr pontosabban ismertette. Mellőzni rendelte a II. világháború alatti munkaszolgálat tekintetében alkalmazott korlátozó rendelkezéseket is.
