Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 18 (254. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - GYIMÓTHY GÉZA (FKGP):
1526 kellett fizetni a megemelt villamo sáram- és gázszámlákat. Ezek a megemelt villamosáram- és gázszámlák bizony jó néhány családnak jelentenek elviselhetetlen terhet, olyan rezsiköltségnövekedést, amelyet egyelőre nem tudnak miből kifizetni. A lakossági kedélyeket azonban tovább borzolja az a múlt héten megjelent hír, miszerint júliusban fogják bevezetni az új villamosipari tarifastruktúrát. Az új tarifarendszer többek véleménye szerint nem lesz más, mint burkolt áremelési kísérlet, amelyet igyekeznek szakmai köntösbe csomagolni. (9.10) Az pedig már előre megjósolható, ki lesz a módosítás vesztese, hiszen többek között a Magyar Önkormányzatok Szövetségének egyik szakértője szerint is a változtatás legalább 20 milliárd forinttal növeli a lakosság terheit. Milyen érvekkel igyekszik magyaráz ni az előkészítő tarifabizottság a javaslatot? Elsőként említik a tervezet készítői, hogy az új tarifarendszer ösztönözzön a lakossági energiatakarékosságra. Ezt egy degresszív lefutású árgörbével kívánják elérni, mely a többletfogyasztást teszi nyilvánval óan olcsóbbá. A többletfogyasztás előnyeit természetesen nehéz lenne megmagyarázni azon családok számára, akik a minimális villamosáramfogyasztást is nehezen tudják kifizetni. Ugyanilyen komolytalan érvnek kell tekintenünk, hogy az új tarifarendszerre azé rt is szükség van, mert a közvilágítás karbantartási, üzemeltetési és szolgáltatási költségei összemosódnak. Ha figyelembe vesszük, hogy a teljes villamosenergiaszektor árbevétele 285 milliárd forint, ezen belül a közvilágításból származó árbevétel csak 7 ,5 milliárd - azaz 2,6 százalék , akkor nyilvánvaló, hogy az összeg jelentéktelen, így nem is indokolhatja a szerkezet átalakítását. Marad érvnek az a szempont, amit valamennyien sejthetünk: a burkolt áremelés bevezetése. Ha igaz az, hogy a változtatás ut án 20 milliárd forinttal nőnek a lakosság terhei, akkor csepp a tengerben az az 1,4 milliárdos kompenzáció, amit a kormány szintén a múlt héten jelentett be; igaz, ezt még a januári áremelések kompenzálására. Hogy az új tarifarendszer miatt júliustól ismét megnövekedő lakossági számláknál lesze ellentételezés, azt egyelőre nem tudni. Tisztelt Ház! Ezek az energiaárak változásáról szóló hírek újra felvetik az energiaszektor privatizációjának helyességét. Az energiaszolgáltatók eladását az MSZPSZDSZkormány sikernek, a lakosság egyre inkább kudarcnak és súlyos hibának tartja. Szeretném ismét felhívni a figyelmet arra, hogy a villamosáram- és gázszolgáltatók új tulajdonosai nem magáncégek, hanem külföldi állami vállalatok lettek. Kezemben van az az összefogla ló jelentés, amely igazolja, hogy az új tulajdonosok közül három 100 százalékban állami tulajdon, az összes többi pedig állami és önkormányzati vegyes tulajdonban található - azaz nem is privatizációról, hanem egyszerűen tulajdonosváltásról van szó ebben a z esetben. A szakmai közvélemény pedig már több alkalommal mondott elmarasztaló és lesújtó véleményt a kormány tranzakciójáról, legutóbb idén február 4én; A magyar villamosenergiarendszer jelene és jövője címmel volt egy tanácskozás, amelyben a szakmai k épviselői elmondták kifogásaikat, észrevételeiket; vagy amit minden parlamenti párt frakciója megkapott, az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület négy pontban összegezte azokat a hibákat, amelyeket a kormány elkövetett, s öt pontban foglalta össze azoka t a visszásságokat, amelyek az új működés óta előálltak. Tisztelt Ház! Mindezek alapján a FideszMagyar Polgári Párt parlamenti frakciója kívánatosnak tartaná, ha a kormány felhagyna a privatizáció ilyen elkapkodott, átgondolatlan és rossz gyakorlatával, a melynek következményeit és terheit a lakosság viseli az egyre inkább növekvő energiaszámlák kifizetésével. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiban.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Kétperces észrevételre megadom a szót Gyimóth y Géza képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt. GYIMÓTHY GÉZA (FKGP) :