Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 4 (242. szám) - A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - BÉKI GABRIELLA (SZDSZ):
137 tűnik, hogy az eddig megszólaló két ellenzéki párt és megszólaló két kormánypárt valójában egy hangon beszél, legfeljebb másmás hangsúlyeltolódást hoz létre. De azért azzal számolni kell, hogy ha a szociál politika elnyomorítja a családokat, akkor a gyermekvédelem nem tudja ellátni a feladatot, és ezt a különféle csomagokból következő felelősséget az ellenzék nem vállalja magára. Szeretnék konkrét javaslatokat is tenni még a hátralévő néhány percben. Az egyi k, hogy tiltsa meg a törvény a gyermekek veszélyeztetését. Ilyen általános tilalom nincs, és például a nem szülők által elkövetett veszélyeztetettségnek csak a kirívó esetei foghatók meg. Ha már úgyis egy gyermekvédelmi kódexben gondolkodunk, egy ilyen tör vényi hely későbbi jogalkotási folyamatok kiinduló pontja lehetne. Szabályozni kell a nem állami szereplők tevékenységét, mert úgy ítélem meg, hogy ez nagyon felületesen van érintve. Ugyanakkor már említettem a nonprofittörvény hiányát; nem engedhető meg, hogy ezen a téren az állam rendelkezésre álló kevés pénzét profitorientált módon használják fel, tehát a nonprofittörvénynek érvényesülnie kell ezen a területen. Tisztázni kell az egyházi intézmények helyzetét, és gondoskodni kell az állami gondoskodás ala tt álló gyermekek vallásgyakorlásának biztosításáról is. Akárki is a tulajdonosa az otthont adó intézménynek, biztosítania kell a gyermek vallásgyakorláshoz való jogát, az intézeten kívül megkezdett vallásgyakorlatnak az intézeti elhelyezés nem lehet akadá lya. Garanciák szükségesek arra, hogy a gyermekjóléti szolgálat a településtől függetlenül minden állampolgár számára rendelkezésre áll. Ez elvileg benne van a törvényben, de a kiépítés üteme nem látszik, és ahhoz, hogy ne legyen területi egyenetlenség, va lóban központi akaratra van szükség, hiszen egy meglévő családsegítő szolgálatot átalakítani viszonylag könnyű, egy nem létező szolgálatot létrehozni kisebb településen sokkal nehezebb. Ne folytatódjék Magyarországon a lakóhely szerinti megkülönböztetések sora! Már említettem a családi bíróságok vagy az önálló gyámhivatal fontosságát. Át kell gondolni végül az otthonteremtő támogatás rendszerét, azt, hogy elő van írva egy bizonyos idő, ez a két év, amíg valaki jogosulttá válik. Ez helyes, de utána a benntar tózkodás függvényében megállapítani az összegeket, ez egyszerűen szociológiailag nem fogható meg; semmivel sincs jobb helyzetben az, aki csak három évet töltött, mint az, aki mondjuk, öt évet töltött gondozás alatt. Végeredményben, kedves képviselőtársaim, ennek a törvénynek a hibái nem a beterjesztett szövegben, hanem inkább a kimaradt részekben vannak. Törvényerőre emelése messzemenően kevesebb hátránnyal jár, mint a törvény meghozatala. Mihamarabb meg kell hozni; a gyermekjóléti rendszer további átalakít ása viszont ezen törvény meghozatalával nem állhat meg, az alkotmányban is meg kell tenni valóban a megfelelő lépéseket és a garanciarendszert is tovább kell építeni. A Kereszténydemokrata Néppárt annak a függvényében fog dönteni a szavazásról - remélhetől eg "igen" szavazásról , hogy a benyújtott módosító indítványok során megmarade vagy tovább erősödik a törvény jelenlegi jellege és szelleme, avagy elromlanak az általunk fontosnak tartott értékek. Az 1 százalékos adóbotrány kapcsán bizony vannak kételyei nk, hogy mi mindent képes a parlament elkövetni, még saját kormányával szemben is. Reméljük, hogy ezen a téren ez nem így fog bekövetkezni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Megado m a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, Szabad Demokraták Szövetsége; utána szólásra következik Kövér László képviselő úr, FideszMagyar Polgári Párt. BÉKI GABRIELLA (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim, végre előttünk v an egy törvény, aminek örülhetünk. Végre egy olyan törvényről beszélhetek, aminek én valóban tiszta szívvel tudok örülni. És ha már ilyen személyes hangvétellel kezdem a mondandómat, engedjék meg, hogy azt is