Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 11 (252. szám) - Dr. Pusztai Erzsébet (MDNP) - a népjóléti miniszterhez - "Az egészségügyi finanszírozási szerződések" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
1360 függetlenül köti a jelentkezés sorrendisége, és kifejezetten az ülés vezetésének pártatlan sága ellen vét az elnöklő akkor, ha ezt a sorrendiséget nem tartja be. Szíveskedjék megengedni, hogy a másik észrevételem arra vonatkozzék, hogy a Házszabály 20. §ának (3) bekezdése értelmében az alelnököt, aki az elnököt helyettesíti, ugyanazok a jogok illetik meg, mint az elnököt. Az elnököt megillető jogokat a Házszabály 19. §a szabályozza, és annak (2) bekezdése d) alpontja az ülés pártatlan vezetését írja elő. A pártatlan vezetést illetően felhívom az elnök asszony figyelmét arra a tényre, hogy a Házszabály ugyan nem rendeli el, hogy az idő letelte előtt köteles az elnök jelezni a felszólaló képviselőnek, hogy fejezze be a felszólalását, de a házbizottság előtt tisztázásra került ez a kérdés. Ugyanis a felszólaló képviselő, különöse n az egyperces reagálásnál, ha a jegyzeteibe tekint, közben már egy olyan helyzet teremtődik, hogy ráugrik az óra az egy percre, ebben az esetben az elnök asszony nem állíthatja le senkinek a felszólalását mondat közben, hanem fel kell kérnie arra, hogy fe jezze be a mondatot. (16.30) Elnök asszony ezzel szemben olyan diszkriminatív módon járt el újólag, és most már, nem tudom én, hányadszor, több tucatszor a Kisgazdapárttal szemben, hogy az én felszólalásomnál 1 perc 10 m másodpercnél előzetes figyelmezteté s nélkül kikapcsolta a mikrofont, ugyanakkor a kormánykoalíciót tekintve egészen más mércét alkalmaz. Legutoljára például most Keller László államtitkár úrnál 2 perc helyett 2 perc 30 másodpercet (Derültség a bal oldalon.) megengedhetőnek tartott. De föl t udnám sorolni, hogy ki mindenkinek engedett hosszabb ideig szólni. Például Semjén Zsoltnál (Sic!) 2 perc 10 másodperc, Keller Lászlónál kétszer, még a 2 perc 30 másodpercen túl, 2 perc 10 másodperc, Surányi Györgynél ugyancsak megengedte ugyanezt, Szabó Iv ánnál hasonlóképpen, bár valóban Szabó Ivánnál már nagyon gyenge, mondhatni félénk kocogtatással jelezte az idő leteltét. Tehát a Független Kisgazdapárt nevében arra kérem alelnök asszonyt, hogy szíveskedjék egyszer már tüzetesen betekinteni a Házszabály 1 9. és 20. §át, és ha egyetértésével találkozik az alelnök asszonynak, akkor tisztelettel kérem, hogy ne diszkriminálja a Független Kisgazdapártot, hanem a pártatlan ülésvezetés szabályaira vonatkozólag járjon el. Köszönöm a türelmét. (Taps az FKGP padsora iban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen az észrevételezést. Szeretném tájékoztatni a képviselő urat, hogy a miniszter úr már az ülés kezdetén jelezte, hogy ebben a kérdésben ügyrendi észrevételt kíván tenni. Erre tanúimként tudom felhozni a főtitk ár urat is és a jegyző urat is, hiszen ezzel a kérdéssel, a minisztérium már előzetesen jelezte, hogy kíván itt ma ügyrendi formában foglalkozni. Tehát ön még meg sem szólalt, és én még el se vehettem öntől a szót, amikor már ez az ügyrendi észrevétel be v olt jelentve. (Derültség a bal oldalon.) Az való igaz, hogy Trombitás Zoltán később jelentkezett. De ő ahhoz a témához kapcsolódott, tehát neki ahhoz a témához kellett megadnom a szót, és hogyha még más frakciókból is jelentkeztek volna ehhez a témához, ak kor azok is ön előtt kaptak volna szót. Én kocogtattam, képviselő úr, amikor ön az időn túlment. Lehet, hogy egy kicsit gyengén, és az ön hangját az én kocogtatásom nem tudta túlszárnyalni. Legközelebb hangosabban fogok kocogtatni. Mindenesetre én jeleztem , és önnél is csak akkor vontam el a szót, amikor érződött, hogy ön még egy hosszabb kifejtéssel kívánkozik. (Derültség a bal oldalon.) (Szünet: 16.35 - 16.54 Elnök: dr. Gál Zoltán Jegyzők: dr. Kiss Róbert és dr. Semjén Zsolt) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Meg kérem képviselőtársaimat, foglalják el helyüket, szavazások következnek. (Rövid szünet.)