Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 4 (242. szám) - A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP):
134 Tisztelt Országgyűlés! Szocialista párti képviselőtársaimmal egyetértve nem állítom, hogy a benyújtott törvényjavaslat töké letes így, ahogy van, a maga 181 paragrafusával már csak szavazásra vár. A számos jó tulajdonság mellett megítélésünk szerint van mit javítani még a törvény szövegén. Módosító indítványainkkal szeretnénk pontosítani a különböző törvényi definíciókat annak érdekében, hogy egyértelmű lehessen a jogalkalmazás, hogy a törvény érvényesítéséhez ne kelljen külön hosszadalmas értelmezéseket fűzni. (11.20) Annak érdekében, hogy a törvényalkotói szándék érvényesüljön - amely szerint a megelőzés, a családsegítés a leg fontosabb , pontosítandók, egyértelműen tisztázandók a közoktatási intézményrendszer gyermekvédelmi feladatai is. A szabályozás egyik részét nyáron elvégeztük. A közoktatási törvényben tisztáztuk, hogy az iskola fontos helyet tölt be a gyermekek védelmébe n. Akkor azért nem részleteztük a tennivalókat, mert várható volt, hogy hamarosan, e törvény tárgyalásakor ismét napirendre kell tűzni az iskolák gyermekvédelmi feladatait is. Most következett el az idő, ezért úgy gondolom, nem kerülhetjük meg e kérdés pon tos, alapos tisztázását. Megítélésünk szerint pontosításra szorul a törvényben a gyermekek ellátásának minimuma is. Nem tartjuk elegendőnek a mindenkori öregségi nyugdíjminimum 80 százalékában - közvetett módon - megállapítani azt a szociális minimumot, am it minden gyermeknek biztosítani kell. Tudjuk, hogy nem könnyű forintban vagy naturáliákban meghatározni egy társadalmilag elfogadható gyermekellátási minimumot. De arra kérem képviselőtársaimat, hogy kíséreljük meg közösen annak érdekében, hogy a későbbie kben ehhez minden kormánynak és önkormányzatnak - függetlenül annak politikai összetételétől - alkalmazkodni kelljen. E nagyívű, kódexjellegű törvény érvényesülésének fontos garanciáját kell biztosítanunk azzal, hogy a már létező és a gyermekvédelem működé sét meghatározó törvényeket összhangba hozzuk egymással. Ezért képviselőcsoportunk fokozott figyelmet fordít e törvénynek az önkormányzati, a szociális, a családjogi és a közoktatási törvénnyel való harmonizálására. Befejezésül: mérlegre téve a törvényjava slat erényeit és hiányosságait, a Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportja támogatja a törvényjavaslat legtöbb részét, aktívan kíván részt venni a törvény végleges megszövegezésében. Megítélésünk szerint a parlamenti pártok felelőssége közös a gye rmekekért. Nem használhatjuk az ő helyzetüket, őket magukat eszközül a magunk politikai küzdelmeihez. Ezért az értelmetlen szócsaták helyett jó lenne, ha e törvény esetében sikeresen tudnánk a közös munkát elvégezni. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr . Füzessy Tibor) : Köszönöm. Megadom a szót Surján László képviselő úrnak, Kereszténydemokrata Néppárt. Utána szólásra következik Béki Gabriella képviselő asszony, Szabad Demokraták Szövetsége. DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP) : Tisztelt Elnök Ú r! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Hamar munka ritkán jó - mondja a közmondás, ennek fényében ennek a törvénytervezetnek valóban nagyon jónak kell lennie, hiszen egyes megfogalmazásai több mint ötévesek. A tizenharmadik változat került a Ház elé, de lényeges elemei a változások során - úgy látszik - elég tartósak maradtak. Többen idézték az előző szónokok közül a 7. § (1) bekezdését. A mai változat ezt mondja: "A gyermek szüleitől vagy más hozzátartozóitól csak saját érdekében, törvényben meghatározo tt esetekben és módon választható el, a gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani." Azt hiszem, mindannyian helyeseljük ezt a mondatot. 1992 októberében a tervezetben ez állt, 7. § (1) bekezdés: "A gyermek a vér szerinti szüleitől csak saját érdekében, a törvényben meghatározott esetekben és módon választható el. A gyermeket kizárólag anyagi ok miatt nem lehet családjából kiemelni." A két megfogalmazás között egyetlen tartalmi eltérés van, az új s zöveg a szülők mellett a többi hozzátartozót is megemlíti, a fogalmazás